Minden esetre a szentként őrzött tárgyak hatalmas száma igencsak meglepő. Példának okáért a Szent keresztnek több mint ezer! darabkája ismeretes világszerte. Persze a kereszt nagy volt, jutott belőle mindenkinek. Szegény Keresztelő Szent János viszont bizonyosan sárkány volt, mivel több, mint tíz, ereklyeként őrzött feje ismeretes. Ám mindezeknél sokkalta extrémebb dolgok is akadnak. Szent Jakabnak tizennyolc karját, Szűz Máriának megszámlálhatatlanul sok csepp anyatejét őrzik, ám mind közül maga Jézus járt a legjobban, akinek több tucat fitymája ismeretes világszerte. Szerencsés fickó. Szent József már kevésbé, neki csak „nyögését” őrzik a franciaországi Bloisban. A szentléleknek meg egy „tüsszentése” ismeretes, ami nyílván számíthat a hívek érdeklődésére. A hihetetlen mennyiségű, sokszor megmosolyogtató ereklyék közt azonban akad néhány olyan is, ami már valóban elgondolkodtat.

 

    San Gennaro cseppfolyóssá váló vérére még mindig nem találtak megfelelő magyarázatot a tudósok. Ezen kívül igencsak hírneves a Szent Lándzsa, ami még Hitler érdeklődését is felkeltette a maga korában. A Frigyláda úgyszintén. Mind közül azonban a torinoi lepel örvend a legnagyobb népszerűségnek. És nem csupán azért, mert állítólagosan a megváltó legszentebb ereklyéje.

 

     Igen, maga a lepel már évszázadok óta áll a tudósok vitájának kereszttüzében. Az a nagy igazság, hogy akár egy szép kis táblázatban is össze lehetne foglalni az eddigi eredményeket. Baloldalra a lepel híveinek állításai kerülnének, jobboldalra pedig a szkeptikusok eredményei. Ha az egyik állított valamit, a másik nyomban megcáfolta azt, és fordítva. Emiatt lehet mostanság ilyen mértékű felfordulás a lepel körül. Mivel én magam nem igen hiszek a természet, vagy inkább az emberfeletti dolgok ilyetén megnyilvánulásában, vagy legalábbis ebben a formájában, szóval ennek ellenére próbálok úgy írni, hogy mindkét oldal állításait bemutassam. De előbb egy kis lepeltörténelem.

 

     A lepel hivatalosan 1357-ben bukkant föl először a történelem színpadán, mikor is egy francia keresztes lovag, Geoffroy de Charny levelet írt róla a pápának. Hogy az úriember miként tett szert rá, arról sosem beszélt, állítólag a Szent földön találta. A leplet több ízben kiállították, a hívek megcsodálhatták, ám pár évvel később a pápa hamisnak nyilvánította és kiátkozással fenyegette azokat, akik továbbra is tisztelték. Innentől kezdve a lepelre valóságos száműzetés várt évtizedeken, sőt évszázadokon át bolyongott, vándorolt egyik helyről a másikra. Hol elrejtették, hol kiállították az akkori viszonyoknak megfelelően. Mikor már-már úgy tűnt, hogy az ereklye végre otthonra lelt egy-egy kápolna, vagy templom mélyén, a hely juszt is leégett. Ez kétszer is megtörtént, először 1465-ben, majd 1532-ben. A lepel mindkét tűzesetet túlélte, csupán kevés kár esett benne, ám ezt is kijavították a gondos apácák. 1694-től a lepel majd háromszáz éven át otthonra lelt a Guarini kápolnában, Torinóba csak a második világháború után került. Reménykedjünk benne, hogy ott is marad, mert a történelemből tanulva, csak egy világméretű konfliktus, háború tudja kimozdítani helyéből.

 

     A biblia szerint a torinoi lepel nem más, mint az a szemfedő, mellyel arimathiai József burkolta be Jézus testét miután meghalt és levették a keresztről. A lepel egy 4,37 méter hosszú és 1,11 méter széles vászon, melyet lenből szőttek, állítólag a Közel-Keleten szokásos technikával. A szemfedőn egy nagyjából 180 cm magas, harminc, negyven év körüli férfi képe látható. A lepel hívei szerint Jézus elszenvedett sérülései, a töviskorona, korbácsolás, lándzsa ejtette seb, mind-mind fölfedezhető a képen. Néhányan még a holttest szemeire helyezett pénzérméket is látni vélik, holott ez a zsidók temetkezési szokásai közt nem szerepelt. Mióta tudósok százai vizsgálgatták a lepel valódiságát, egész tudományág alakult ebből a célból, melyet szindonológiának, vagyis lepeltannak neveznek. Ez sok más tudományágat is magában foglal, példának okáért a molekuláris biológiát, a numizmatikát /érmetan/ és dendrokronológiát /famaradványok kormeghatározása/.

 

     Annak ellenére, hogy ennyi hangzatos tudományág foglalkozott a lepellel, még azt sem tudják megállapítani, miként is készült voltaképp. Egy tudós azt állította, hogy vörös okkert és tempera kötőanyagot talált a vászon vizsgálata során, vagyis szerinte festett képről van szó. A lepel hívei viszont rögvest válaszoltak erre olyan módon, hogy a talált anyagok minden bizonnyal akkor kerültek a vászonra, mikor művészek másolatokat készítettek róla. Amennyiben csupán festményről van szó, az elmélet szerint a hamisító a következőképp járhatott el: a művész magára a vászonra festett, ehhez használhatta egy szobor, vagy dombormű segítségét. Bár néhányak szerint ilyen anatómia pontossághoz emberi testre volt szüksége. Egy másik elmélet szerint a leplen található kép valójában a legelső fénykép. Mivel Leonardo da Vinci más területen is kiválót, meghökkentőt alkotott, nem véletlenül gyanúsítják őt a mű elkövetésével. Ennek értelmében a neves művész lenvásznat áztatott ezüstnitrát tartalmú, fényérzékeny oldatba. Ezt aztán kifeszítette a szobában, a falra egy kis lyukat fúrt, az előre elkészített szobrot, domborművet pedig kiállította a napra, a fal elé. Máris megkaptuk a Camera obscura nevezetű szerkezetet.

 

    Másik dolog, ami megint attól függ, kinek hiszünk, az a vér kérdése. Nem kevesebb, mint tizenegy tesztet végeztek ezzel kapcsolatban, albumint, proteineket és egyéb, vérben található elemeket kerestek a hozzáértők. A szkeptikusok szerint nem találtak, a hívők szerint találtak, méghozzá AB vércsoportot. Bár a dokumentumok alapján ez utóbbi hihetőbb, rengeteg tudós értekezik úgy a lepelről, hogy valóban vért találtak rajta.

 

     A leplet amúgy hivatalosan 1978-ban vizsgálták meg először, itt elsősorban a kép keletkezésének körülményei után kutattak. Ekkor bizonyították azt a régi feltevést, hogy a leplet lefényképezve láthatjuk a rajta lévő test negatívját. A következő nagyszabású vizsgálatra 1988-ban került sor, melynek során radio karbonos kormeghatározásnak vetették alá a szemfedőt. Úgy hihetnénk, ennek végre pontot kellett volna tennie az ügy végére, nem így történt. A lepel sarkaiból egészen apró kis szövetdarabokat távolítottak el nagy műgonddal, ezek aztán független laboratóriumokba küldték, Oxfordba, Zürichbe és Arizónába. A vizsgálatok eredménye a következő volt: a lepel keletkezését 1260 és 1390 közé tették, a len, melyből szőtték, ekkortájt termett. A hívők azonnal előálltak a magyarázatokkal. Bizonyosan szennyeződés került a mintába. Más vizsgálatok azt mutatták ki, hogy a leplen lévő pollenek az első századból valók, akkor ez hogy létezik? Kétség kívül a legizgalmasabb magyarázatuk azonban az összeesküvés elmélet, melynek értelmében meghamisították a mintákat, vagyis kicserélték őket. Mikor a tudósok laboratóriumi körülmények közt, apró darabokat vágtak a lepelből, a procedúrát kamerák kereszttüzében végezték, vagyis az egész tevékenységet videóra rögzítették. Ezt a vágatlan felvételt bárki megtekintheti, ha hozzájut. Azonban van egy momentum, ami mindenképp érdekes lehet. Miközben a mintákat szállították egyik teremből a másikba, a kamerákat bizony kikapcsolták. Az összeesküvés elmélet hívei erre figyeltek fel. De hogy kinek állna érdekében a minták hamisítása? Talán magának az egyháznak.

 

     Holger Kersten és Elmar Gruber könyvet is írtak elméleteikről, melyek bizonyosan a legizgalmasabb részei a lepel kérdéskörének. Szerintük maga a katolikus egyháza adott parancsot a minták cserjére, ugyanis a lepel egy olyan titok birtokosa, ami az egész világot megváltoztatná, ha kiderülne. Azt ugye tudjuk, hogy még a korai időkben egyházi személyek döntöttek arról a kérdésről, mi az, ami bekerülhet a bibliába, és mi az, amit kihagynak. Jézus megítéléséről is ők határoztak, pontosabban arról, hogy milyen kép éljen az eljövendő hívekben a Megváltóról. Na már most, Kersten és Gruber nem mást állítanak, mint hogy Jézus valójában nem halt meg a kereszten, sőt, utána még vígan élte életét, ahogy bármely más halandó. Talán egyeseknek meglehetősen extrém, sőt, szentségtörő lehet a gondolat, hogy Jézus nem halt kereszthalált, ám van néhány bizonyíték, ami igen érdekes.

 

     Magát a leplet vizsgálva orvosszakértők arra a megállapításra jutottak, hogy a vérfoltok a történelmi hitelességet támasztják alá. Például a római korbács, a flagrum nyomai, és a csuklókat átütő szegecsek, ezek mind-mind olyan tények, amit csak az utóbbi években tártak föl az alapos régészeti tanulmányok. A rómaiak keresztre feszítési szokásairól eddig vajmi keveset tudtunk, a hagyományos kereszteken szenvedő Jézusnak minden esetben a tenyerét szúrták át. Manapság már tudjuk, hogy ez helytelen. Tovább vizsgálgatva a képet láthatjuk a töviskorona nyomait és az oldal sebet, amit a legenda szerint Longinusz lándzsája okozott. És ezzel el is értünk ahhoz a ponthoz, ami fölkeltette Kersten és Gruber figyelmét. A biblia leírása szerint, mikor Jézus oldalát megdöfték a lándzsával, hogy lássák, él-e még, a sebből vér és víz szivárgott. A szakértők a vérfolt mellett megtalálták ennek a bizonyos víznek a nyomait is, ami voltaképp mellhártya izzadmány, valószínűleg a korbácsolás során gyülemlett fel a testben. A foltokat megvizsgálva a tudósok úgy vélik, hogy élő ember lenyomata lehet, egy holttest nem vérzik ilyen formán. Ráadásként a holtakat már azokban az időkben is lemosták, megtisztogatták temetés előtt, nyílván valóan azért, hogy a szemfedő tiszta maradhasson. Ebben az esetben viszont nem lehetnének vérfoltok a leplen. Kersten és Gruber elmélete szerint tehát Jézus még élt, mikor levették a keresztről és a sziklasírba temették. Amúgy a leírások szerint a Megváltó alig három órát töltött keresztre feszítve, míg tudunk olyan esetekről, akik öt napon keresztül szenvedtek ilyen állapotban, és mégis életben maradtak. Jézust tehát elvitték, ám nem azért, hogy eltemessék, hanem hogy meggyógyítsák. Testét mirhával kezelték, aminek vérzéscsillapító hatása van, majd aloéval, ami gyógyulását segítette. Egyes kutatások szerint a mirha bizonyos körülmények közt fényérzékeny anyagként viselkedhet. Jézus túlélte a keresztre feszítést, meggyógyult, majd eztán hosszú életet élt. A szerzőpáros elmélete ezen a ponton összefonódik a Dan Brown által elhíresült da Vinci-kód nézeteivel, miszerint Jézusnak gyermeke született Mária Magdolnától. Ez a tény már önmagában kellemetlen lehet az egyház számára, hát még ha kiderülne, hogy az eseményre a keresztre feszítés után került sor… Szóval igen érdekes elmélet. Csak még egy dolog ehhez a részhez: a muszlim hagyomány szerint Jézus valóban túlélte a keresztre feszítést és eztán békés, hosszú életet élt.

 

     Szó mi szó, a torinoi lepel egy olyan tárgy, amibe mindenki azt látja bele, amit akar. Mindenki maga dönti el, kinek hisz. Egy magyarországi példa kiválóan mutatja, hogy az emberek miként viszonyulnak ehhez a dologhoz. 1999 Húsvétjára bélyegtervet rendeltek egy nemes férfiútól, aki ezt büszkén el is vállalta. Vallásos ember lévén úgy gondolkodott, hogy a Megváltó arcmását csupán akkor közölheti hitelesen, ha előtte annak alaposan utánanéz a művészettörténetben. Míg keresgélt, rábukkant egy festményre, ami a firenzei Santa Maria Novella templomban található. Ez a bizonyos kép, Masaccio által elkövetett műalkotás, megdöbbentő hasonlóságot mutat a leplen található alakkal. A magyar művész ettől cseppet sem esett pánikba, sőt, rendkívül örvendezett és úgy gondolkodott, hogy a hasonlóság annak a bizonyítéka, hogy mindkettő a Szentlélek sugalmazására született alkotás. Vagyis hiteles ábrázolása Jézusnak. Hát… ha én bukkanok ilyesmire, azonnal gyanakodni kezdenék, hogy itt valami nem stimmel. Valami suskus van. Valami összeesküvés! De hát nem vagyunk egyformák, szerencsére, mert akkor a világ végtelenül unalmas volna. Ez vonatkozik a lepelre is, szerencse, hogy minden tűzesetet túlélt, mert nélküle egy rejtéllyel szegényebbek volnánk. És hogy meddig kell várnunk, míg az igazság kiderül? Hát 2025-ig bizonyosan, mert a leplet csak akkor lehet vizsgálni legközelebb a már fentebb említett módszerekkel. Bár szerintem ekkor sem tudunk meg többet.