A kereszténység szerint Jézus férfi volt, ez áll a Bibliában. Már
tudjuk, hogy az evangéliumok nem hiteles életrajzok a Messiásról, hanem
több mint 300 évvel későbbi, hamisítási szándékkal készült
összegereblyézett írások Újtestamentum néven. Ezek egy része semmiféle
Jézust nem említ, mivel egy leány csodatételeiről szólna
A keresztény vallás szimbólumait és felépítését,
hierarchiáját tekintve is egyértelműen férfiközpontú. Máriát, Jézus
anyját ugyan néha isteni tulajdonságokkal ruházzák fel, de Isten, az
Atya férfi, ahogyan fia, Jézus is férfialakot ölt. A nőt a Biblia
szerint Isten a férfi egyik oldalbordájából teremtette. A bibliai
szövegekben sok női alak is előfordul, ez igaz, sőt némelyikük jótékony
és bátor cselekedeteket hajt végre, ám a főszerepeket kizárólag férfiak
kapják. Mózesnek sincs női megfelelője, és az Újtestamentumban az
apostolok kizárólag férfiak. Márpedig ez nem természetes, állítják a
vallás szigorú kritikusai, és hozzáteszik, hogy a Biblia őseiben
(azokban az írásokban, melyekből később magát a Szentírást
összeállították) nem is ez olvasható.
Fennmaradt
egykorú dokumentumok bizonyítják, hogy a korai időkben mind a
judaizmus, mind a kereszténység úgy tekintett Istenre, mint aki egyaránt
magában foglalja a férfi- és női princípiumot, alapelvet. A Teremtés könyvének
első fejezete egyértelműen egy ún. androgün Istenről beszél, akiben a
férfi és a női fél egyenlő részt foglal el. Majd egy sokkal későbbi
időpontban valamely egyházatya kiegészítette a könyvet a második
fejezettel, Ádám és Éva történetével, nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy
megerősítést nyerjen a férfidominancia doktrínája. (Az első fejezetben
ez áll: Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őt. [Ter. 1-27.] A második fejezetnek pedig a címe is ez: A második teremtéstörténet. De mi szükség volt erre? Az első teremtéstörténet talán nem felelt meg valakinek?)
Keresd a nőt!
Bizony kereshetjük, mert
nem csupán a kereszténység szorította ki őket, hanem szinte valamennyi
vallásban másodrendű szereplőkké silányultak. Holott ez nem volt mindig
így. A Nagy Istennőnek, az ősanyának
az emberiség ősvallásában ugyanis központi helye volt. Akkoriban persze
még anyajogú társadalmak léteztek, melyekben a nőké volt az uralkodó
szerep. A nőt tekintették az emberi élet egyedüli teremtőjének és
létrehozójának.
Az
átmenet az Anyaisten hitéből az Atyaistenben való hitig nagyjából
tízezer évig tartott, és paradox módon e változást éppen a nők
indították el. A nők találták fel a földművelést, mert őket terhelte a
gyermeknevelés gondja. A vadászó és gyűjtögető nők csak 4-5 évenként
tudtak újabb utódot vállalni, hiszen gyakran költöztek új területekre,
és az anyák fizikailag képtelenek voltak több gyermeket magukon cipelni.
És persze nem etethettek sok éhes szájat földművelés nélkül. Ám amikor a
család letelepedett a maga szántóföldje és veteményese mellé, a
vándorlás feleslegessé vált, nem volt rá szükség a túléléshez, és a
gyerekek is sűrűbben születhettek… Ahogy a települések mérete egyre
növekedett, és elkezdtek egymással versengeni, a férfiak nyers ereje
egyre nagyobb jelentőségre tett szert. A földművelés létrehozta ugyanis a
saját problémáit: a termőföldektől távol kellett tartani az idegeneket,
az anyagi javakat meg kellett védelmezni, erre pedig kevésnek bizonyult
néhány vadász. És minél több földet műveltek meg, annál több embert
tudott ellátni egy adott társadalom. Az egyre növekvő és terjeszkedő
népesség azt eredményezte, hogy most már harcolni kellett másokkal, hogy
megvédhessék saját otthonaikat és közösségeiket. A biztonság iránti
szükséglet hajtotta a civilizációt kicsiny, kommunális településekből
kész, kormánnyal rendelkező társadalmakká. A férfiak fokozatosan
felismerték, hogy már nem függnek teljes mértékben a természetanyától, a
Nagy Istennőtől, viszont tőlük függ a közösség biztonsága, élete. Ezért
részt akartak kapni az események irányításából, és ennek érdekében
bevezették az Atyaisten fogalmát, aki természetesen a férfiak érdekeit
képviselte. Fizikailag ők voltak a nagyobbak és erősebbek, ideje volt,
hogy a vallásban is érvényesüljön dominanciájuk. A társadalom vallási
hagyományait azonban nem lehetett egyik napról a másikra kiirtani. Az
Istennel és a természetfeletti erőkkel kapcsolatot tartó személyek
sokáig csakis nők lehettek, róluk hitték el az emberek, hogy hatalmuk,
erejük és főképpen képességük van az efféle kapcsolattartáshoz. A Nagy
Istennő kultusza alatt papok voltak, később pedig csodatévők,
javasasszonyok, boszorkányok vagy éppen próféták. Az egyszerű emberek
még Krisztus korában is úgy gondolták, hogy a nőknek könnyebben nyílik
meg az a másik világ, hogy ők gyakrabban kerülnek kapcsolatba a felsőbb
hatalmakkal, mint a férfiak. Éppen ezért, bár az akkori vallási vezetők
nem nézték jó szemmel működésüket, nem voltak ritkák a női csodatévők.
Mint például Jessa.
A NŐK BIBLIÁJA |
Elizabeth Cady Stanton 1895-ben megjelent A Nők Bibliája című könyvében (The Woman’s Bible)
kommentárokat fűzött a Szentíráshoz. Szerinte Isten egyenlőnek
teremtette a nőt és a férfit, és ennek maradéktalanul tükröződnie
kellene a Bibliában is. Ezért a Biblia férfiközpontúsága – vélte Stanton
– nem Isten valódi nézetét fejezi ki, hanem csak azt a tényt, hogy
férfiak írták. 1870-ben például az anglikán egyház bizottságot állított
fel azért, hogy tagjai – mint már többször is tették évszázadok alatt –
javítsák ki és korszerűsítsék a bibliai szövegeket. Mint Stanton
rámutatott, a bizottságban egyetlen nő sem volt, és ez tükröződik az
általuk elvégzett munkán is. Holott semmi okunk azt feltételezni, hogy
az Isten férfi, hiszen még a Biblia is világosan kimondja, hogy Isten
valamennyi embert a saját képére és hasonlatosságára teremtette. Amikor
Stanton egyik kollegája egy nőmozgalmi konferenciát Istennek, a mi anyánknak mondott imával nyitott meg, az egyházi hatóságok rögtön felzúdultak. Ennek ellenére Stanton folytatta a huszonhárom nőből álló Női Bibliatanács szervezését, hogy az tanácsokkal szolgáljon a Nők Bibliájának javított kiadásához, ami sokáig mégsem jelenhetett meg, mivel egészen egyszerűen betiltották. |
Bizonyítékok
Természetesen olyan
egyértelmű bizonyítékok, melyeket a nagy egyházak is elfogadnának,
nincsenek arról, hogy Jézus nő lett volna. Ez esetben ugyanis nem volna titok, és nem volna tiltott maga a feltételezés is, hiszen mindannyian egy nőt tisztelnénk a Megváltóban. Pedig
léteznek az I. századból származó görög, iszlám, zsidó és gnosztikus
írások is egy kiemelkedő prófétanőről és csodatévőről, aki a
Közel-Keleten tevékenykedett a kérdéses időben. A görög hagyomány Sophiaként emlegeti (bár nem valószínű, hogy ez lett volna a neve, mivel a szónak önálló jelentése van: bölcsesség; ez inkább afféle jelző, ragadványnév lehetett), az iszlám írásokban pedig Issa a
neve. Az életrajzi adatok egyezése kétségtelenné teszi, hogy ugyanarról
a személyről van szó. A gnosztikusok szerint Jessa prédikált,
gyógyított és démonokat űzött ki szerencsétlen megszállottakból, de
uralkodni tudott a természet erőin is. Esőt teremtett, ha kellett,
szelet támasztott, ha úgy akarta, és legalább egy esetben feltámasztott
egy holtat is. Nagyjából ugyanazon dolgokat cselekedte, mint a
keresztény tanítás szerint Jézus, akit a Jessáról szóló írások nem is
említenek. Talán azért, mert Jézus nem létezett, nem élt; személyét
később alkották meg keresztény egyházatyák. Kitalált személy ő; alakját
összegyúrták a kor leghíresebb csodatevőnőjéből és néhány más
prédikátoréból. Az I. században ugyanis meglehetősen sok próféta,
prédikátor és csodatévő tevékenykedett a Közel-Keleten: Keresztelő
Jánost és Simont, a repülő mágust a keresztény hagyomány is ismeri.
A
nagy egyházak természetesen azt állítják, hogy ha létezett is a fenti
írásokban szereplő Jessa, semmiképpen nem lehetett azonos Jézussal,
hiszen a beszámolók nem úgy említik a nőt, mint a szűztől született
Istenlányát, és nem úgy, mint aki megváltotta bűneitől az emberiséget.
Ez a két legfontosabb jellemzője Jézusnak, és valóban, az eddig említett
írások nem szólnak sem Jessa születéséről, sem a haláláról.
Létezik azonban egy mű, amely megteszi ezt. A Jessa-passió
című írás 1817-ben Oroszországban bukkant elő a cári levéltárból, és
1823-ban fordították le arámi nyelvből németre, s így tette közzé a
Szentpétervári Akadémia. Tudományos körökben sajnos nem váltott ki
különösebb visszhangot, mert erősen vitatottnak tartották eredetét (mára
ráadásul el is veszett a kézirat), és több szaktekintély azt is
megkérdőjelezte, hogy szükség volt-e egyáltalán a mű nyilvánosságra
hozatalára. A Jessa-passió
ugyanis egyértelműen azonosítja Jézust Jessával; szól szüleiről
(Máriáról és Józsefről), szól Mária szűzen történt szüléséről, szól
arról, hogy Jessa királynőnek tekintette magát, de királysága nem
evilági volt, és szól Jessa megfeszítéséről is. Egyedül a
csodatételek helyszínei, időpontjai és alanyai különböznek a Bibliában
leírtakétól, de a tanítások megegyeznek. Jessának nem voltak tanítványai
sem, az apostolok hiányoznak a műből, így Péter is, a katolikus egyház
megalapítója, Jézus tanításainak örököse, az egyház évezredes hatalmának
megalapozója. Ezáltal az írás megkérdőjelezi a Vatikán
létjogosultságát, de megkérdőjelezi az ortodox egyház jogosságát is. Nem
meglepő hát, hogy a XIX. századi egyházatyák azonnal eretnek írássá
nyilvánították a passiót, a mai napig tagadják eredetiségét, mi több,
nem hajlandók tudomást venni róla… Pedig akad néhány tény, amit érdemes
fontolóra venni…
A passió
szerint Jessa úgy hasonlított anyjára, Máriára, mint egyik tojás a
másikra, vagy mintha ikrek lettek volna. Márpedig tudományos tény, hogy
ez csak egyféleképp lehetséges, méghozzá éppen a szűznemzés által.
Egyes, egészen kivételes esetekben ugyanis embernél is előfordulhat a
szűznemzés, szűzen szülés esete. A szűzen szült gyermek pedig csakis
lány lehet. A női petesejt csak X-kromoszómát, azaz átörökítő
sejtrészecskéket tartalmaz. Ha nem kap hím Y-kromoszómát, az esetleg
osztódásnak indult petesejtből csak X-es nemű magzat, azaz leánygyermek
fejlődhet. Az ilyen gyermek minden testi jellemvonásában annyira
hasonlít az anyjára, mint egyik egypetéjű ikertestvér a másikra. (Ezen a
módszeren alapul a klónozás is.) Tehát míg Jézus semmiképpen nem születhetett szűz anyától, addig Jessa igen!
A JESSA-PASSIÓ |
Noha az 1817-ben Oroszországban felbukkant passió
eredetiségét sosem bizonyították, több felekezet is hitelesnek fogadja
el. Természetesen olyan gyülekezetekről van szó, melyeket a legtöbb nagy
egyház szektának bélyegez, és amelyek a Nagy Istennőben és lányában, a
női Messiásban hisznek, így értékítéletük nem lehet objektív. Ennek
ellenére érdemes néhány érdekes részletet megismerni az írásból, még
akkor is, ha ez már nem az eredeti változat, hiszen az orosz forradalom
viharait nem élte túl:
„Jessa
születésének ez a története: Anyja, Mária, Józsefnek a jegyese, még
mielőtt egybekeltek volna, úgy találtatott, hogy gyermeket fogant.
Férje, József igaz ember volt, nem akarta a nyilvánosság előtt
megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg
ezen töprengett, megjelent neki az Úrnő angyala, és azt mondta neki:
„József, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, hiszen nem
érintette őt senki férfi. Leányt szül ő tenéked, és a leány úgy lesz
hasonló hozzája, mint tükörkép hasonló az emberhez; arcának minden
vonása, tenyerének minden vonala megegyezik Máriáéval. Leányt szül
Mária, akit Jessának nevezel el, mert ő szent lesz, próféta a férfiak
közt, kiválasztott leány, a bölcsesség, amellyel a világ értelme szól
hozzánk és értünk.” Ezek azért történtek, hogy beteljesedjék az Úrnő
szava: „Íme a szűz fogan és leányt szül, Emanuela lesz a neve, ez azt
jelenti, velünk az Istennő!”
József
erre fölébredt álmából, s úgy tett, ahogy az Úrnő angyala parancsolta.
Magához vette feleségét, de nem érintette, míg világra nem hozta lányát,
akinek a Jessa nevet adta.
(…)
Szülei minden évben felmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. Amikor
tizenkét éves lett, szintén fölmentek az ünnepi szokás szerint. Az
ünnepnapok elteltével hazafelé indultak. A gyermek Jessa azonban
Jeruzsálemben maradt anélkül, hogy szülei tudták volna. Abban a hitben,
hogy az úti társaságban van, mentek egy napig, és keresték a rokonok és
ismerősök között. Amikor nem találták, visszafordultak Jeruzsálembe,
hogy keressék. Három nap múlva akadtak rá a templomban, az asszonyok
udvarában a doktorok közt ülve, amint hallgatta és kérdezgette őket.
Akik csak hallgatták, mind csodálkoztak okosságán és feleletein. Amikor
meglátták, megdöbbentek. Anyja így szólt hozzá: „Gyermekem, miért tetted
ezt velünk? Lásd, apád és én szomorúan kerestünk.” Ezt felelte, „De
miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem az Úrnő dolgában kell
fáradoznom?” Ám ők nem értették a szavakat…” |
Évszázados összeesküvés
Az ismert felfogás szerint a hit nem más, mint
kapcsolatunk az istenivel, a vallás pedig azon kísérlet, hogy
ráerőltessük saját, Istenről alkotott víziónkat másokra. E felfogás
szellemében hamisítják rendszeresen a vallási relikviákat is. Már az
Ószövetség első öt könyvét sem írhatta Mózes, hiába tulajdonítják neki,
mivel azokban jóval a próféta halálát követő történelmi eseményekre is
találhatók hivatkozások. Tehát már ez is hamisítvány. Hasonló problémák
merülnek fel az Újszövetség esetében is, hiszen semmi sem bizonyítja,
hogy ezen könyveket valóban állítólagos szerzőik írták. Sőt! Elmondható,
hogy például az 1300-as évek Bibliája több könyvet tartalmazott, mint
az 1700-as éveké, mert évszázadok alatt változtak a dogmák, ahogy az
egyház folyamatosan átírta a történelmet, és egyre több régi iratot
vetettek el.
A legnagyobb hamisító a Római Birodalom egyik leghíresebb császára, Nagy Konstantin, azaz Konsztantinusz
volt, aki bár csupán halálos ágyán keresztelkedett meg, előtte mégis
államvallássá emelte a kereszténységet. Ez is azt mutatja, hogy nem
hitbéli elhivatottság vezette, hanem politikai taktikázás; a
kereszténység számára uralmi módszer és stratégia volt. Hatalma
megszilárdítása érdekében egységesíteni akarta a birodalmat, és ehhez
szüksége volt egy közös vallásra. A IV. században a kereszténységnek
számtalan változata működött, köztük olyanok is, akik tagadták Krisztus
isteni mivoltát, vagy az egyház létjogosultságát, vagy éppen Jézus férfi
voltát. Nem létezett egységes Krisztus-kép, minden felekezet vezetője a
maga ízlése szerint befolyásolta a híveket, ráadásul Jézusról akkor sem
tudtak semmi konkrétumot (születésének helyét és idejét, cselekedeteit
és halálát homály fedte), egy volt csupán a többi legendaszerű próféta
közül, akik létezésében és csodatételeiben a józanabb emberek közül
senki sem hitt. Az általános nézet szerint ezeket a mesés alakokat
csupán a prédikátorok találták ki. Ezzel szemben Jessa kultusza még
virágzott (főleg a nők körében), tárgyi és írásos emlékek bizonyították
korábbi létezését.
Konsztantinusznak
ebből a zűrzavarból kellett egységet kovácsolnia, és mivel neki erős
férfi istenségre volt szüksége, eltöröltette a Jessa-kultuszt. 325-ben
összehívta a niceai zsinatot, ahol az egyházi vezetők az ő irányításával
felosztották egymás közt a vallási hatalmat, és meghatározták a
kereszténység egységes alapját. Elfogadták a Szentháromság fogalmát,
Isten és Fia férfi mivoltát, Jessa nevét eltörölték és Jézust faragtak
belőle, kijelölték halálának és feltámadásának időpontját, valamint
Jessa csodatételeivel és prédikációival felruházták az általuk kitalált
alakot, Jézust. Mesterségesen kreáltak egy új, egységes vallást. Aki
ebben részt vett, az részesült a hatalomból, aki nem adta nevét az
összeesküvéshez, azt megölték vagy kiközösítették és a birodalom
határain túlra üldözték. A császár vezetésével a birodalom érdekében
megalkották tehát a kereszténységet, és elpusztítottak minden olyan
emléket, ami az új dogmarendszerbe nem illett bele. Megírták az
Újtestamentumot, amelyben először jelent meg az a Jézus, akit már mi
ismerünk.
MÁTÉ ELVESZETT EVANGÉLIUMA REJTI AZ IGAZSÁGOT? |
A modern bibliakritika bebizonyította, hogy Máté
evangéliumát nem egyetlen ember írta, és az evangélium szövege nem
egységes. A végső változat legalább három egymást követő szerkesztés,
átírás eredménye. Ezt nevezik a szakértől Máté 3-nak, ez az, amit mi is ismerünk. Ezt megelőzte a középső Máté, azaz a Máté 2,
amelynek szövege elveszett az idők során, de nyomait Márk és Lukács
evangéliumában megtaláljuk. Azonban ez az írás sem eredeti lehetett,
mert egy régebbi evangéliumra támaszkodott, amelyet persze keletkezése
idején még nem evangéliumnak neveztek. Ez volt az első Máté, a Máté 1,
amelyre utalásokat találhatunk egyes gnosztikus írásokban. Hogy mi állt
benne, nem tudjuk biztosan, mert a gnosztikusok szerint a Máté 1-et a
benne rejlő súlyos titok miatt a korai keresztény egyházatyák
elpusztították. Csupán feltételezhetjük, hogy ez a súlyos titok a
Messiás női mivolta lehetett…
Egyébként
Márk evangéliumáról is kimutatták, hogy a mai változatnak nem sok köze
lehet az eredetihez, amelyről viszont szintén nem tudunk semmit. Márk
evangéliumának ma ismert változatát kutatók szerint Szent Pál kozmetikázta,
ugyanis az ő leveleiben olvasható kifejezések találhatók meg Márknál
is. Pál apostolról pedig tudni kell, hogy ő támasztotta az I. században
az első nagy viszályt a korai keresztények közt (éppen Jézus
tanításainak átértelmezésével), ami a valláson belüli szakadáshoz
vezetett. Eretnekké nyilvánított ellenfeleit kíméletlenül üldözte, és
olyan sikeresen irtotta ki gondolataikat, eszméiket a vallásból, hogy ma
már nem is tudjuk, mik lehettek ezek az eretnek nézetek. Talán éppen a
női Messiásról szóltak… |
Akik ismerték a titkot
Egy ekkora hamisítás persze
nem maradhatott teljes titokban, és a Jessáról szóló hagyományt sem
lehetett teljesen kiirtani, hiszen ennek maradványa például a
Mária-kultusz. Sokfelé szinte egyenrangúnak tekintik Szűz Máriát
Jézussal, de legalábbis őt szeretik, míg Krisztust legfeljebb tisztelik.
(I. István királyunk például Magyarországot is Máriának és nem Jézusnak
ajánlotta fel.) Ezenkívül – bár a legnagyobb titokban – ma is léteznek
relikviák szerte a világban, amelyek egy női Messiásról és nem egy
Istenfiúról szólnak.
A helyi hagyomány úgy
tartja, hogy Jézus halála után Mária Magdolna elmenekült a Szentföldről,
és a Szent Grált hurcolva Marseille mellett ért partot
Dél-Franciaországban, ahol egy kis zsidó közösségben élt tovább. A
Vatikán tagadja ezt, és nem ismeri el a Máriának tulajdonított helyi
relikviákat, amelyeket pedig nagy tisztelet övez. Nos, a Vatikán talán
azért nem támogatja a legenda feltárását célzó kutatásokat, mert attól
tart, hogy kiderül, nem Mária, hanem Jessa, a női Messiás járt a
környéken halála előtt. Hiszen az ő megfeszítéséről még kevesebbet
tudunk…
És ha már itt tartunk, biztos, hogy Leonardo da Vinci Mária Magdolnát festette meg az Utolsó vacsora
című képén Jézus mellett ülve? Biztos, hogy az oly rafináltan elrejtett
női szimbólumok a Grálra és nem a Messiásnőre utalnak? Talán Leonardo
egy olyan titkos társaságnak volt a tagja, amely azt a titkot őrizte,
hogy a Grál maga a Messiás, azaz Jessa. Ez a feltételezés legalább olyan
valószínű, mint az, amelyet A Da Vinci-kódban tártak elénk…
|
A kép forrása: wikipedia.hu |
Franciaország egész későbbi
történelmét végigkíséri az isteni nő jelképe, akit ugyan általában
Ízisz istennővel azonosítanak, de valójában a Nagy Istennőre s rajta
keresztül Jessára, a Messiásra utal. Napóleon egyenesen Párizs
címerpajzsára festett a női alakot, ezzel utalva a titokra, mely a
birtokába jutott, de amit óvakodott kimondani.
Ugyancsak
ismeri a titkot a szabadkőművesek társasága, amely évszázadok alatt
számos összetűzésbe keveredett a Vatikánnal, mégis túlélte az
inkvizíciót. Talán azért, mert megfenyegették az egyházat, hogy felfedik
a Jézussal kapcsolatos igazságot. Burkoltan meg is tették ezt többször.
A francia forradalom alatt felállították Párizsban a Szabadság Istennőjének
óriási szobrát, amelyet ugyan a köznép Ízisznek vélt, de a beavatottak
tudták, hogy Jessára utal. Ezek után talán mondanunk sem kell, hogy a
szintén Franciaországból eredő amerikai Szabadság-szobor kit ábrázol…
Az
is valószínűsíthető, hogy Adolf Hitler is birtokába jutott a titoknak,
és ezzel sikerült sakkban tartania a Vatikánt a II. világháború alatt. XII. Pius
pápa úgy tett, mintha nem tudna a nácik népirtásáról, és a katolikus
egyház soha nem emelte fel szavát a Harmadik Birodalom politikája ellen.
Erre a magatartásra a Vatikán a mai napig nem adott magyarázatot, talán
azért, mert a Hitler birtokában lévő relikvia (amely nyilvánvalóvá
tette volna, hogy a Messiás egy nő volt) még mindig elrejtve várakozik
valahol a világon.
Végül, de nem utolsósorban
érdemes elgondolkodni azon, vajon mit jelképezhet a Vatikán főterén, a
Szent Péter téren álló 200 tonnás egyiptomi obeliszk, Ízisz egyik
szimbóluma, tetején Jézus keresztjével. Csak nem a Nagy Istennőt és
lányát, Jessát, akit beolvasztottak a katolikus vallásba, akinek nevét
kiejteni is főbenjáró bűn, és akinek létét körömszakadtáig tagadja egy
bűnben és hazugságban született egyház?…
A VATIKÁN FÉLELME |
Egy nem hívő ember számára talán nem tűnik olyan rettenetesen
fontosnak, hogy a Messiás nő volt vagy férfi. A Vatikán azonban egészen
más szemszögből ítél, és nem csak azért, mert a nőket évezredeken át
elzárta a vezető szereptől. Ha Jessa titka nyilvánosságra kerülne, az
egész kereszténységet és mindazt, amit képvisel, kétségbe lehetne vonni.
Káosz törne ki, hiszen a hit ehhez fogható krízisére még nem volt
példa. Mi több, a titok a judaizmus alapjait is megrengetné. Ahogy
mondják, a hit törékeny, ezért meg kell védeni a doktrínák abszolút
igazságát. Ha egyetlen apró igazságról be kellene ismerni, hogy hamis
vagy téves, az átlagember rögtön azon kezdene gondolkodni, hogy talán
más, alapvető dolgok is megkérdőjelezhetőek. A kétségek rést feszítenek a
hit szövedékén, és az örökké éber sátán utat találna a hívek lelkéhez.
És akkor még nem szóltunk a megkérdőjelezhetetlen dogmákon alapuló
hatalomról... |
|