A Biblia egy hatalmas természeti katasztrófáról ír, amely
egykoron sújtotta a Földet. Mivel Isten megharagudott az emberekre,
elhatározta, hogy mindent eláraszt vízzel, és eltöröl minden élőlényt a
szárazföldről. Csak az egyedüli igaz embert mentette meg, Noét, aki utasítást kapott egy bárka megépítésére.
A bárka arra szolgált, hogy Noé, a családja és a
Föld valamennyi állatfaja – párban – túlélhessék a vízözönt, és utódai
később ismét benépesíthessék a bolygót. Isten pontos tervben közölte a
nagy túlélővel az építés legapróbb részleteit is. Noénak helyet kellett
biztosítani tehát a hajón fiainak, szemnek, Kámnak, Jáfetnek, és azok
feleségének, gyermekeinek. Rajtuk kívül „minden állatból, minden testből”
egy hímet és egy nőstényt kellett felvinni a bárkára, hogy egy nap
ismét birtokba vehessék a Földet. Természetesen elegendő élelmet is
biztosítania kellett az összes utazó számára. 7 nap elteltével szakadni
kezdett az eső, és 40 napon és 40 éjjelen át el sem állt.
A megáradt vizek
A Biblia szerint Noé
600 éves volt, amikor eljött az özönvíz. Mivel igaz, Istentisztelő ember
volt azonnal engedelmeskedett az Úr parancsának. 40 napon és 40 éjjelen
át szakadatlanul esett az eső, a vizek megszaporodtak, és felemelték a
bárkát a szárazföldről. Az eső ellepte az összes magasabb hegyet, és hét
méterrel meghaladta még a legmagasabb hegycsúcsokat is. Azonnal
elpusztult minden élőlény, amely a Földön élt, egyedül a bárka utazói
menekültek meg. A víz további 150 napig a földfelszín felett maradt,
egészen addig, míg Isten szelet nem küldött a Földre. A bárka azonban
fennakadt az Ararát hegyen. Amikor Noé
kinyitotta az ablakot, mindenfelé víz volt, amerre csak a szeme
ellátott. Ezért elküldött egy madarat, hogy megnézze, visszavonult-e a
víz valahol. A madár két alkalommal sikertelenül járt, harmadszorra
azonban egy olajfaággal a csőrében tért vissza. A Föld végre
megszabadult a víztől, és újra megkezdődhetett az élet a bolygón.
Az elveszett bárka
A Biblia leírja, hogy Noé bárkája fennakadt az Ararát hegy
csúcsán. Ezt a hegyet valószínűleg a mai Törökországban kell keresnünk,
ahol a régészek évek óta kutatnak az állítólagos hajómaradványok után.
De vajon mi igaz a bibliai szövegből és mi tartozik inkább a mítoszhoz?
|
Középkori ábrázolás Noé bárkájáról | 1829-től
kezdve több tucat tudós szállt szembe a heggyel, hogy legalább egy kis
darabját megtalálja az elveszett bárkának. Ám sokak képzeletét
megmozgatja a titokzatos fahajó még napjainkban is. Akadnak, akik úgy
hiszik, megszereztek belőle egy darabkát, némelyek pedig az egész
életüket a felkutatásának szentelik. Egy török ortodox kolostorban, Echmiadzinban őriznek egy kereszt alakú töredéket abból a bizonyos bárkából. Angel Palego
kutatások hosszú sorát kezdte meg az Araráton, míg 1989-ben eljutott
egy hegyoldalhoz, amelyről azt gondolta, hogy itt futhatott zátonyra Noé
bárkája (4300 méter magasan). A Bibliában
megfogalmazott utasítások követésével jutott erre a sejtésre. Ezeket az
utasításokat más expedíciók és műholdtérképek is figyelembe vették,
amelyek egy mindeddig azonosítatlan alakzatot találtak az Ararát hegy csúcsán.
A vízözön hitelessége
Egy tudományos expedíció a Marmara-/Márvány tenger
török partjainál, a mélyben olyan geológiai nyomokat azonosított,
amelyek a Bibliában elmesélt vízözönt hitelessé tehetik, azaz
bizonyíthatják az ősi katasztrófa bekövetkeztét. Az antropológusok a víz
elárasztotta földkerekség mítoszát tartják az emberiség egyik legősibb
és legelterjedtebb kollektív tudattartalmának. Azt, hogy ennek a
mítosznak ősi gyökerei vannak, a XX. Század második felében fedezték
fel, amikor is a British Museum régészei megtalálták Ninivében Asszíria uralkodójának, Asszurbanipal királynak
(Kr. e. 668-627) a hatalmas könyvtárát, amelyben több ezer ékírásos
tábla maradt fent. Mintegy harmincezer agyagtábla került a múzeumba,
amelyek közül néhány a Biblia Genezisénél korábban megfogalmazott eseménysort írt le: „hat nap és hét éjen át tartott az özönvíz és a szél” – Gilgames beszámolója szerint, akit egy nagy bölcs mentett ki a hatalmas özönvízből.
|
Edward Hicks festménye Noé bárkájáról | Mezopotámia legősibb kultúrájának, a sumernak a története az özönvízzel kezdődik. A Kr. e. II. évezredben már közismert volt a Gilgames-eposz a Közel-Keleten. A Biblia
szerzői is ismerték, nagy valószínűség szerint, az özönvíz mezopotámiai
változatát. Tény ugyanakkor, hogy a hasonlóságon kívül számos eltérés
mutatkozik a két szöveg között. Olyan részletek, amelyek arra engednek
következtetni, hogy létezett ezzel párhuzamosan egy másik, hasonlóan
régi szájhagyomány is.
Az özönvíz mítosza
A mítosz szájhagyomány
útján terjedt el a népek között. A hihetetlen hasonlóság újra meg újra
ámulatba ejti a tudósokat. Érdekesség, hogy nem mindegyik mesében tűnik
fel az emberi romlottságot sújtó isteni büntetés témája. A mítosz
egyetemes voltára való bizonyítékok számos hagyományban
megtapasztalhatóak.
Alaszkában
például az emberi fajt egy hatalmas bárka mentette meg az özönvíztől.
Kaliforniában – bennszülött indiánok szerint – az embereket és az
állatokat egy özönvíz söpörte magával. Peruban a víz olyan magasra tört,
hogy elborította a legmagasabb hegyeket, és az egész teremtett világ
elpusztult, kivéve egy férfit és egy nőt. Görögországban Zeusz özönvizet küldött, hogy elpusztítsa az embert, Prométeusz azonban figyelmeztette Deukalión fiát, aki egy nagy bárkát épített. Rómában Jupiter gerjedt éktelen haragra az emberek tettei láttán, és elhatározta, hogy elpusztítja őket: Neptunusz segítségével olyan hatalmas viharokat és földrengéseket idézett elő, amely elsüllyesztette a földeket, kivéve Parnasszosz hegyét, ahová Deukalión és a felesége menekült. Az indiai vízözön-legendában egyetlen ember menekült meg, Manu, „az emberiség apja”. Visnu Isten
hal alakjában figyelmeztette, hogy építsen hajót, mert így
megmenekülhet más bölcsekkel együtt, amint a hajó fennakad a Himalája
egyik csúcsán.
|
Noé bárkája, ismeretlen francia mester festménye1675-ből (Magyar Szépművészeti Múzeum, Budapest) |
Mit szól ehhez a tudomány?
Vajon tényleg volt a
Földnek olyan korszaka, amikor a minden élőt pusztító víz uralkodott? A
nagy éghajlati változások abban az időszakban, amikor a történelemben
élő emberi faj már létezett, olyan periódusokhoz vezettek, amelyekben
egyrészt a sarki jégtakaró nagy területeket lepett el az eurázsiai és az
amerikai kontinensen, másrészt melegebb időszakokban e jég elolvadt. Az
elmúlt 700 000 évben hét jégkorszak különíthető el, amelyek ciklikusan
váltották egymást, úgy 40-100.000 évenként.
Kb.
7600 évvel ezelőtt a Földközi tenger szintje legalább 15 méterrel
lejjebb volt, mint most. Ez időben a tenger hirtelen átömlött a
Fekete-tengerbe, óriási katasztrófát előidézve, amely a Gilgames
eposzban leírtaknak felelhetett meg. Ez az esemény az utolsó
eljegesedést követően történhetett. A víz földeket és falvakat öntött
el, 2-3 km-t haladva naponta. Hogy megmeneküljenek, az emberek messzi
hegyekre indultak, és magukkal vitték az özönvíz történetét.
A vizek emelkedése |
Az egyetlen geológiai jelenség, amely az egész
földgömböt érintette, az óceánok vízszintjének emelkedése volt az utóbbi
18 000-20 000. Mintegy 14 000 évvel ezelőtt, amikor a mai ember már
megvetette lábát a bolygó összes területén, a tenger három cm-t
emelkedett évente. Lehetséges tehát, hogy teljes populációk vándoroltak
egyik helyről a másikra, természetes összeköttetéseket használva,
amelyeket egyszer csak elöntött a víz. |
|