A spanyol uralkodócsaládra jellemző mentális betegségek tünetei legerősebben Don Carlos infáns - 1545-1568 - esetében jelentkeztek. Don Carlos rémítő példáját adta a gyakori rokonházasságok következményének, mely szinte minden tekintetben megnyomorította életét. Szülei kétszeres unokatestvérek voltak, dédnagymamái közül pedig ketten testvérek.

Don Carlos gyerekként

Már gyerekként rendkívül erőszakos volt

Carlos torz csecsemő volt, hátán púp volt látható, jobb lába pedig rövidebb volt a balnál. Szellemileg is visszamaradott lehetett, csak ötévesen kezdett beszélni, de szájának deformáltsága miatt még ekkor sem tudta helyesen kiejteni a hangokat. Emiatt beszéde nehezen volt érthető.
És fiatal férfiként

Később tovább romlott a helyzet, mert dadogni kezdett, ami annyira zavarta, hogy lappangó erőszakos természete felerősödött, és nyilvánvalóvá vált szadista hajlama. Állítólag már csecsemőként képes volt olyan erősen megharapni szoptatós dajkáinak mellét, hogy hárman majdnem belehaltak a sérülésbe.
Feltételezhető, hogy a férfitársaság és a példaképként választott személy hiánya később is károsan hatott az infáns személyiségére, ezért a fiú mellől hétéves korában eltávolították lány pajtásait és nevelőnőit. Ez azonban csak felerősítette kegyetlenkedésre és erőszakra való hajlamát.
Kilencévesen Don Carlos kedvelt időtöltése a fiatal lányok és szolgálók kínzása lett. A helyzet 13 éves korára tovább romlott, amikor is olyan súlyosan megcsonkította a királyi ménes lovait, hogy húsz állatot le kellett ölni. A trónörökös nagyon szeretett továbbá kis állatokat élve nyársra húzni és megsütni.

Szadista hajlam és az apagyilkosság vágya

Carlos, miután egy baleset is tovább bomlasztotta elméjét, órákat töltött némán ücsörögve, majd összefüggéstelenül kezdett beszélni. Még nyugtalanítóbb volt azonban, hogy a korábbiaknál is erőszakosabb megnyilvánulásai lettek.

Nem kellett felbosszantani ahhoz, hogy Carlos a szolgákra és magas rangú tisztviselőkre támadjon, az egyiküket majdnem kidobta a palota ablakából. A susztert, aki olyan csizmát készített, mely nem tetszett neki, állítólag arra kényszerítette, hogy a lábbelit feldarabolja és megegye.
Mivel az infáns egyre őrültebbé vált, már nem lehetett tovább titokban tartani mindent. A dührohamok, arroganciája és erőszakkitörései miatt apja, Fülöp - de mindenki más is - képtelen volt kezelni a fiút.

1567 decemberének végén Don Carlos átlépte az apja által még elfogadható viselkedés határát: gyóntatójával közölte, hogy szeretne megölni egy embert. Apját értette ez alatt, és ez már felségárulásnak minősült. Mérgezés okozta halálát?

Aznap éjjel Carlos a szobájában pihent, körülötte fegyverek garmadája, mikor egyszer csak feltárult az ajtó. A küszöbön három férfi állt: Fülöp király, a tanácsadója és a gyóntatója. Carlos megrettenve hullott térdre apja előtt, és könyörgött: ott és abban a percben vegye el az életét. Mikor a király nemet mondott, az infáns megpróbálta a közeli kályha tüzébe vetni magát. Csak erőszakkal tudták távol tartani a lángoktól.

                                                Arévalo kastélya

Don Carlost a Madrid közelében álló Arévalo-kastély tornyába zárták, és szigorú őrizet alatt tartották. A hónapok múltával Carlos elméje egyre jobban elborult, emellett fizikai állapota is gyorsan romlott. Magas láza lett, és szüntelenül hányt. Don Carlos 1568. július 24- én, 23 évesen halt meg.

Titokzatos közleményben tudatta az udvar, hogy az infáns saját túlzásai következtében hunyt el, de hamarosan megindult a pletyka, miszerint halálát az ételébe kevert, lassan ölő méreg okozta.