A 14. és 15. század fordulóján, Luxemburgi Zsigmond király uralkodása idején nyerte el végső formáját Buda város jogkönyve, mely - Európa nagyvárosaihoz hasonlóan - a korabeli szokásjogokra épült, kiegészítve egyes királyi törvényekkel, kiváltságlevelekkel és céhszabályzatokkal. Ezek a jogszabályok a középkori élet hétköznapjairól, többek között az erkölcsös és erkölcstelen asszonyokról is rengeteg érdekes dolgot elmesélnek.
Zsigmond király A híres lovagló Vénusz - Borbála lenne?
Azok a híres királyi erkölcsök
Feltűnő például, hogy a Budai Jogkönyv meglepően toleráns a legősibb mesterség képviselőivel, vagyis az úgynevezett szabad lányokkal. Az ellenük nemi erőszakot elkövetőket például halállal bünteti: "Aki egy nyilvános szajhát erőszakkal lenyomott, ha az tiltakozott az erőszak ellen, akkor az erőszakos fejvesztéssel bűnhődik."
Persze annak, hogy a törvény ilyen elnéző a rosszlányokkal szemben, sőt, kifejezetten védi őket, oka van. Királyi oka: ugyanis a 60 éves Zsigmond vérbő természetéről sok mindent meséltek akkoriban.
Például egy VI. Károly francia királyhoz küldött jelentésben ez áll: "Ez az eszelős öreg nem mulasztja el, hogy ne szeretkezzék a nőcskékkel. Az utcasarkon leszáll a kocsijáról, a nyilvános szajhákat kezével megérinti."
Ugyanakkor Zsigmond a kegyetlenségig szigorú volt a házasságtörőkkel szemben - de ez is érthetővé válik, ha Zsigmond magánéleti problémáit nézzük. Ugyanis, amennyiben a középkorban léteztek volna bulvárlapok, a király második felesége, Cillei Borbála bizonyára a címlapok állandó szereplője lett volna. Feslett asszony került az udvarba
Borbála Cillei Hermann gróf, horvát-szlavón bán és Schaunbergi Anna grófnő lánya volt. A király elköteleződött Borbála apja iránt, így a lányt már kilencéves korától jegyesének tekintették, és tudatosan készítették fel a királynői szerepre. 1405. december 6-án Székesfehérvárott koronázták magyar királynővé, érdekesség azonban, nem a királynéi koronával, hanem magával a Szent Koronával.
A férjénél jóval fiatalabb asszony 1419-ben, Zsigmond állandó utazásait kihasználva az akkori pletykák szerint összeszűrte a levet egy német lovaggal, de rajtakapták őket. A király ezután lecsukatta, és Váradra száműzte hűtlen nejét, a birtokait pedig elkobozta. Később azonban közös lányuk - a későbbi Luxemburgi Erzsébet királyné - kérésére megbocsátott neki. A köznyelv és a nemesek azonban ezt soha nem tették meg, köszönhetően a nő állítólagos későbbi házasságtöréseinek.
A budai udvar tivornyáiról és az úrnő feslett életmódjáról ekkor már Európa-szerte beszéltek. De mindez nem elég, Borbálának még hatalmi ambíciói is voltak. Úgy gondolta, hogy öregedő férjecskéjét és a lányát kitúrva a hatalomból, feleségül megy a még gyermek Ulászlóhoz, és helyette ő kormányozza majd a férjétől örökölt királyságokat. Zsigmond azonban időben értesült felesége tervéről, és ezúttal Pozsonyban zárták be az asszonyt. Utolsó éveit az alkímiának szentelte
A férje temetésén is csak fogolyként vehetett részt Borbála, aki 1438-ban kiszabadulva először Lengyelországba, majd Csehországba ment, és élete hátralevő részét egy - vele kapcsolatban mindenképpen - meglepő tudománynak, az alkímiának szentelte.
Cillei Borbála és lánya, Erzsébet korabeli ábrázolása
Hamar elsajátította a laboratóriumi ismereteknek a számára hasznos részét, majd különböző anyagokból mindenféle ötvözeteket készített, melyek hol ezüsthöz, hol aranyhoz hasonlítottak, és ezekkel sok hiszékeny kereskedőt becsapott, sőt: tönkretett.
A történész persze igyekszik mindig hiteles forrásokkal igazolni az állításait: sokan vele azonosítják azt a rajzot, mely egy Zsigmond megrendelésére készített - később Mátyás könyvtárába került - hadtudományi műben Vénuszt ábrázolja. Nos, a kutatók egy része szerint Vénuszként maga Cillei Borbála lovagol, mindössze valami köpennyel fedve, melyből itt-ott szemérmetlenül kikandikálnak az intim testrészei. Ez bizony a kor felfogása szerint olyan volt, mintha mondjuk egy szexújságban levetkőzött volna a királyné.
Szerző: Nagy György
| 
