Ilyen volt például IV. György angol király (1782-1830). Évekig vonakodott igába hajtani a fejét, ám nagyon eladósodott, végül királyi apja és a parlament arra kényszerítette, hogy vegye feleségül a Hannover-házi Karolinát, Braunschweig-Wolfenbüttel hercegének lányát.
A dendi György, aki szokás szerint órákat töltött nyakkendője megkötésével, szintén rosszul öltözött volt a jószívű ám neveletlen hercegnőhöz képest, aki ugyanakkor vajmi keveset törődött a tisztálkodással.
Amikor György először találkozott a frissen érkezett menyasszonnyal, annyira elképedt a hölgy láttán, hogy homlokát kezdte törölgetni. „Nem érzem magam jól”, sóhajtott, és brandyt kért. György így írt erről barátjának: ” Annyira mocskosnak látszott testének mind első, mind hátsó részén, hogy hányinger kerülgetett, és attól kezdve fogadalmat tettem, hogy soha nem érek hozzá.”
1821 augusztusában, amikor Napóleon meghalt, a király arról kapott hírt, hogy „legnagyobb ellensége” meghalt. György arcára kiült a boldogság, amint felkiáltott:” Istenem, a királyné?”
A mellényúlók közé tartozott III. Napóleon. Egyik vadászkalandja következik: Egy este a buja császár egy gyengén megvilágított nappaliba lépett be. Egy kanapén foglalt helyet, közvetlenül egy díszes köpönyegbe burkolózott, elbűvölő teremtés mellett. Kezét becsúsztatta az illető szoknyája alá, ahol selyemharisnyába bújtatott, formás lábra akadt, és jól belecsípett - Nancy püspöke üvöltve felpattant és ordítva adott hangot tiltakozásának.
Akiknek bejött
Ilyen volt Lola Montez, kinek a lábát lábmosás nélkül szerette nyalogatni a bajor király.
De Anglia is szolgál példával. A színésznő, Lillie Langtrey és a leendő VII. Edward angol király (1841-1910) szexuális élete minden beszámoló szerint erőtől duzzadt. Edward egészen elbódult, amikor 1877-ben először pillantotta meg a hosszú lábú, vörös hajú érzéki hölgyet, aki úgy sétált, mint egy „éppen elrugaszkodó, csodálatos vadászeb.”
Gyorsan első számú hivatalos szeretőjévé tette, és két évig szinte el sem lehetett választani őket. Lillie szerint egy nap a herceg így szólt hozzá: „Már annyit költöttem rád, hogy abból egy hadihajót lehetne vásárolni.” Mire ő csípősen így felelt:” És annyit töltöttél is belém, hogy abban már úszni is tudna a hajó.”
És akinek nem
Ezek közé tartozott II. Károly angol király (1630-1685). A király szeretője, Lady Castlemaine, 1667-ben Harry Jermynnel, a hírhedten korhely udvaronccal kezdett viszonyt. Egy napon, amikor a király váratlanul meglátogatta szeretőjét, Harrynek az ágy alá kellett bújnia. Amikor a Lady a hatodik gyerekét várta, a király nagyon jól tudta, hogy nem az övé. Az előző öt közül sem mindegyikben volt biztos, de akkor vállalta az apaságot, mert nagy volt az esély. A hatodik azonban nem származhatott tőle.
Lady Castlemaine méregbe gurult a király bánásmódjától, „ Az Isten szerelmére, igenis a tied lesz a gyerek!” - kiabált. A Whitehall kápolnájában mint saját gyermekedet fogom megkereszteltetni, vagy elviszem a Whitehall Gallerybe, és a szemed láttára fogom szétloccsantani a fejét.” Károly azonban kitartott: „ Nem az enyém a gyerek.” „Bárkié is, a tied lesz” -rikácsolta a Lady. A Lady állandóan bujaságra vágyott.
John Churchill, a későbbi Malborough herceg éppen ágyban volt a Ladyvel, amikor a király egyszer bejelentés nélkül beállított. Churchill kiugrott az ablakon. Károly odanézett, és szárazon megjegyezte: „Megbocsátok neked, mivel a kenyeredért teszed.”
Lady Castlemaine, amikor Churchill 5 ezer fontot követelt tőle, beleegyezett, hogy felkínálja magát a hetvenen is túl lévő Sir Edward Hungerfordnak, aki abbéli óhaját fejezte ki, hogy „ellátogasson oda, ahol korábban Károly még nem fordult meg.”. A Lady 10 ezer fontra emelte az árat, s ezt a gazdag kéjenc el is fogadta. Ám a Lady egy másik nőt küldött maga helyett a sötét szobába, hogy kedvére tegyen Hungerfordnak. Később tudtára hozta, hogy becsapta és biztosította arról, hogy újabb 10 ezer fontért már valóban megkaphatja őt…
