Az első eset Assisi Szent Ferenc nevéhez fűződik (XIII. század), később mások is utánozták. A kutatók általában úgy vélik, hogy ez a ritka jelenség valós, és főleg azt bizonyítja, hogy az ember idegrendszere, sőt olykor képzelőereje uralkodni képes a fizikai valóság fölött.

Pszichés előkészítés

Néhányan e stigmát állandóan viselték, miként Padovai Szent Antal vagy Sienai Szent Erzsébet, de mint említettük, akadt néhány "civil" is, akinek a testén ugyancsak megjelentek a stigmák. Ez, természetesen, nem véletlenül történt; ezek az emberek gyakorlatilag előtte hónapokig vagy évekig böjtöltek, nemegyszer elvonultak a világtól, egyéb látomásuk is volt – maga Jézus jelent meg nekik angyalszárnnyal, ahogy Szent Ferencnek. Egyszóval valamilyen pszichés előkészítés után következett be a jelenség.

A múlt század vége felé egy belga nőt – akinek csak a kezén jelentkeztek a stigmák – orvosprofesszorok is vizsgálták. Gyanúsnak találták kezdetben, hogy a tenyéren található nyílt sebeken (amelyeket, úgymond, átütött a szeg) nagy mennyiségű vér folyik ki. Méghozzá olyan sok, amennyi már a hölgy életét veszélyeztette - mégsem halt bele a vérveszteségbe.

A tudósok mindent megtettek, hogy Louise Lateau (1850-1883) esetében kizárják a külső behatásokat. Előfordult, hogy a hölgy egyik kezét több napra egy befőttes üveghez hasonló edénybe dugták, hogy ő maga se férhessen hozzá. Ám amikor akarta, a sebből megeredt a vérpatak. 'Amikor akarta' - sokak szerint ebben van a jelenség kulcsa. Pio Atya az olasz "szent", valódi nevén Francesco Forgione (1887-1968) számtalanszor reprodukálta Krisztus sebeit a saját testén. Amellett olykor levitált, és más "csoda" történt vele. Pater Pio eleinte csak a két kezén mutathatta meg Jézus sebeit, aztán a két lábán és végül az oldalán is, vagyis mind az öt sebhely látható volt rajta, mi több, vérzett is.

Nincs válasz a jelenségre

Az atyát Rómában a Vatikán szakemberei, valamint hozzáértő orvosok is megvizsgálták. Az ítélet az volt: "az orvostudomány nem ismeri a választ a jelenségre". Pater Pio elvonult a külvilágtól, nem mutogatta sebeit. Állandó orvosi felügyelet alatt állt, és egyéb, meglepő eredményeket is produkált: az élettel összeegyeztethetetlen hőmérsékletet mértek nála nemegyszer (48 Celsius-fokos lázat), ilyenkor transzba esett. A sebeiből folyó vérnek különös, semmihez sem hasonlítható illata is töprengésre késztette az orvosokat, akik élete végéig megfigyelés alatt tartották.

Ismeretes viszont olyan eset, amikor minden megmagyarázható volt. Sőt, mondhatni mesterséges. A húszas években August Diebel Ruhr-vidéki szénbányász, az egyik bányaszerencsétlenség után lent maradt a mélyben. Két nagy kő közé szorult a lába. Két nap, két éjjel várta a mentőket. Tudta, vérkeringés híján hamarosan elhal a lába. Hamarosan azonban rájött, hogy gondolatai erejével vért tud irányítani az elszorult erekbe is. Kiszabadítása után otthagyta a bányát, cirkuszokban lépett fel, és közönség előtt is képes volt előállítani Krisztus sebeit a testén. Hetente kétszer - mindig szerdán és vasárnap! - a közönség láthatta, hogy eleinte nincs semmi a kezén, aztán némi idegi erőkifejtés után sorban megjelenik egy-egy szög 'nyoma'...

Bebizonyosodott hát, nemcsak Diebel esetében, hogy a stigmákat akaraterővel is elő lehet hívni. Hogy ez így volt-e a híres szentek esetében is? Vagy anélkül, hogy tudtak volna róla - nagyon 'akarták' a stigmákat, míg végül azok felbukkantak rajtuk is? Ezen a módon akartak egyesülni Krisztussal, ily módon átvenni az ő szenvedéseit?