Főoldal Profilom Regisztráció Kilépés Belépés
Üdvözöllek Vendég | RSS
Csütörtök
2017-11-23
7:15 PM
Hodildi Honlapja
Honlap-menü
A fejezet kategóriái
Meditáció [1]
Jóga [5]
Barátaink:
  • Ingyenes honlap létrehozása
  • uCoz közösségi fórum
  • Ingyenes online játékok
  • Oktatóvideók
  • A legjobb uCoz-os weboldalak
  • Mini-chat
    Statisztika

    Online összesen: 1
    Vendégek: 1
    Felhasználók: 0
    Főoldal » Cikkek » Meditáció » Jóga

    Misztikus jóga 4.

    A Természet rendjébe való beavatkozásnak nincs értelme, ha nincs én, mely élvezze a beavatkozás gyümölcseit, és ha nincsenek önös célok, melyek a Természet megváltoztatására serkentik az embert! A yogi, amikor elérte a tökéletes-megismeréssel járó (szampradnyáta) legmagasabb fokát, annak teljes és legmagasabb rendű beteljesülését, jól tudja, hogy közvetlenül az előtt a szakadék előtt áll, mely a lét és nem-lét világát – a Természetet – az ABSZOLÚTUMTÓL választja el. Az elkülönülést célzó törekvése egyedül oda irányul tehát, hogy „átugorja” ezt a szakadékot, és így elszaladjon a Természetnek még a legszubtilisabb látszat-valóságaitól is. Az elmélyedés a felszabadulás eszköze. A „maggal bíró elmélyedést” azonban – melynek magva a Természet valamely szamszkárája, mely magvat, centrumot képez a Természetben – a „mag-nélkül-való elmélyedésnek” kell felváltania ahhoz, hogy lehetővé váljék a Természettől való teljes elszakadás, a felszabadulás. A kétféle elmélyedés valójában alig hasonlít egymáshoz. Ezért a mag-nélkül-való elmélyedés lényegét csak úgy világíthatjuk meg, ha a kétféle: elmélyedés között fennálló összefüggésből kiindulva mutatunk rá a két elmélyedés különbségére és mivoltára. Vissza kell térnünk ilyenformán a gondolkodás összpontosítására és az elmélyedés gyakorlatára. Mint tudjuk, minden cselekvés hajlandóságokból fakad. Így tehát még dhárana, dhyána, valamint a tényleges elmélyedés megvalósítása is – mint cselekvés – bizonyos hajlandóságoknak következményeként áll elő. Még maga szamádhi sem mentes és független a hajlandóságoktól, hiszen a Lélek szamádhi állapotában is közvetlen kapcsolatban áll valamely szamszkárával. A tökéletes-megismerés pedig ugyancsak a Természet puszta hajlandóságainak – szamszkáráinak – a megismerésében áll. A tökéletes-megismerés (pradnyá) azonban minden megnyilvánulástól valójában távol álló és független megismerés. Más természetű ennélfogva, mint az anyagvilágbeli érzéki tapasztalásból, a következtetésből, vagy az emberek tanúságtételeiből leszűrődő megismerés. A benne rejlő szamszkárák pedig, minthogy tökéletesen idegen tőlük minden megnyilvánulás, mintegy ellenszegülnek az érzékelés, a gondolkozás és a hiedelmek összes szamszkáráinak, nem felelvén még mindezek megnyilvánuló természetének, sőt ellentétben állván avval. Az elmélyedést-létrehozó szamszkárák – minden más szamszkárának ellenszegülnek tehát! Hiszen csakis így válhatik lehetővé az érzékelésnek, a gondolkozásnak és a hiedelmeknek a teljes megszűnése, csakis így valósulhat meg a legmagasabb rendű elmélyedés. De ha teljesen kiküszöböljük még az elmélyedést létrehozó és az elmélyedéshez tartozó szamszkárák szerepét és hatását is az elmélyedésből, akkor ezáltal maga a tökéletes-megismeréssel járó (szampradnyáta) elmélyedés is megszűnik, és helyét egy „másik” elmélyedési állapot foglalja el, mely valójában nem is állapot, mert híjával van még a Természet legszubtilisabb megnyilatkozásainak is, és még a tökéletes-megismerést is nélkülözi (aszampradnyáta). A „másik” elmélyedésnek már nincs köze a Természethez. Az öntudat a Lélekbe – az ABSZOLÚTUMBA – emelkedik fel ebben az elmélyedésben. Valóban „ugrás” vezet ehhez, valóban ugrania kell az öntudatnak, mert mielőtt elérhetné, el kell veszítenie maga alól az utolsó támpontot is: a lét folytonosságának talaját. A lendületet még az egyén adja meg az eszményi ugrásnak. Magában a lendületben azonban az egyén is elvész az öntudat számára. Eltűnik a Természet, minden megnyilvánulásával és meg-nem-nyilvánuló mivoltában, egyaránt. Maga az egyéni öntudat is megszűnik. Hiszen öntudat csak ott állhat fenn, ahol még helye van valamely megkülönböztetésnek. Az ABSZOLÚTUMBAN azonban – különbségek nem lévén – nincs lehetősége semmiféle, még a legcsekélyebb megkülönböztetésnek sem. * * * Mint ahogy az őrjáratok éberen őrzik a várat, amelynek falain belül és kívül körülcirkálnak, így kell az embernek is magára vigyáznia, egy pillanatig sem szabad magát szem elől tévesztenie, mert aki életének egy döntő pillanatát elmulasztja, elkerülhetetlenül rálép a pokolba vivő útra. * * * Rettenetes és reménytelen annak az embernek a helyzete, aki a szerszámot és nem a munkást kárhoztatja, aki a sorsot átkozva önelégületlenségét szítja. „Jók és szelídek volnánk, ha nem ingerelnének bennünket; jámborak volnánk, ha nem lennénk úgy elfoglalva. Türelmes volnék, ha egészséges lennék. Bámulatba ejteném a világot, ha ismernék a nevemet.” Ha azt a helyzetet, amelyben vagyunk, nem tudjuk jóvá és szentté tenni, akkor semmiféle helyzetet nem tudunk azzá tenni. Helyzetünk nehézségei azért vannak adva, hogy jóságunkkal és állhatatosságunkkal kiküszöböljük, eltüntessük őket. Helyzetünk komorsága arra való, hogy isteni fénnyel megvilágítsuk. Helyzetünk keserűségei azért vannak, hogy türelmes bizakodással elviselhessük őket; helyzetünk veszélyei, hogy – bátorságunkat bizonyítsuk; helyzetünk kísértései, hogy – hitünkkel legyőzzük őket. * * * Aki sokat beszél, ritkán váltja szavait tettekre. A bölcs ember ellenben mindig fél attól, hogy szavai túl ne szárnyalják tetteit. Okos emberek nem mondanak henye szavakat, mert félnek, hogy tetteik nem fogják fedni szavaikat. * * * Az ostobák ott rontanak be, ahová angyalok nem merészelnek belépni. Jegyzetek * Részlet a szerző KELET VILÁGOSSÁGA című műve III. kötetéből. 1. Az öntudat tüze: a Lélek világosságának a Természetbe való beáradása (siva). Az öntudat ereje pedig: a Természetből fakadó reakció, az öntudat tüzének az ABSZOLÚTUM felé törekvő, a Természetből felmerült és a Természet által táplált ereje (sakti). – Voltaképpen a kettő: egy és ugyanannak a lényegnek a megnyilatkozása. 2. Az elmélyedés tagozatai ugyanis: 1. dháraná = az elme összpontosított megrögzítése, 2. dhyána = a szamszkárák áramlásának a szubtilis, közvetlen megismerő-megfigyelése, 3. szamádhi = az egyetlen szamszkárában való elmélyedés. (Lásd az I. és II. kötetben.) 3. Az altudat pedig a mindenkori sors irányítója az élet folyamán! 4. Az elmélyedés (szamádhi) mélységi fokozatait fejezi ki a dharmakáya, szambhogakáya és a nirmánakáya meghatározás is. Dharmakáya: a tökéletes-megismerés öntudati állapota, mely a Természet rendjének (dharmának) a megismerésével kapcsolatos. Szambhogakáya: az áthidaló-megismerés öntudati állapota, mely minden egyénnek, múltnak és jövőnek és a lét egész összességének valamennyi tapasztalatát (bhoga) egyképpen felöleli. Nirmánakáya pedig: az öntudat teremtő-képességének, a teremtés (nirmána) megvalósításának legmagasabb rendű állapota. | Tartalomjegyzék |

    Kategória: Jóga | Hozzáadta:: Hodildi (2012-04-25)
    Megtekintések száma: 125 | Helyezés: 0.0/0
    Összes hozzászólás: 0
    Név *:
    Email *:
    Kód *:
    Belépés
    Kosár
    A kosarad üres
    Keresés
    Barátaink:
  • Ingyenes honlap létrehozása
  • uCoz közösségi fórum
  • Ingyenes online játékok
  • Oktatóvideók
  • A legjobb uCoz-os weboldalak

  •  Copyright MyCorp © 2017
    Ingyenes honlap létrehozása с uCoz