Arab medicina
A keleti, bizánci és görög-római orvoslás nemes hagyományait több,
mint 1200 évvel ezelőtt az arab világ tudta továbbvinni, Bagdad volt
akkoriban egy ismert orvosi központ. Felvilágosult szemléletű kalifák
segítették is az akkori orvostudományt, és a tapasztalatok leírásait is.
Talán legismertebb Hunain-Ishaq-al-Ibadi volt (809-873), "Kérdések az
Orvoslásról" c. művével. Igen fontos orvos volt még Avicenna (Ali ibn
Sina, 1037 körül) "Canon Medicinae" c. könyvével. De közismert nevek még
Averroes (ibn Rushd) és a zsidó orvos Maimonides is. Műveikben a
korábbi tudás szintézise mellett megjelenik a "modern" gyógyszertan
mellett az anatómia, élettan, sebészet, szemészet, a gyógyszerkészítés
tudománya. Már ki tudták számítani a gyógyszerek erősségét, dózisait, és
matematikai képletekkel próbálták megközelíteni a beteg várható
javulását…
Avicenna könyvében már kitér a bőrbetegségekre, a szexuális úton
terjedő betegségekre, az idegrendszer zavaraira, és határozott
különbséget tesz orvoslás és gyógyszerészet között!
Mansur ibn Ilias (1390 körül) "Anatómia" c. könyvében alapos
diagramokat mutatott be a test struktúrájáról, az idegrendszer és
vérkeringés alapjairól. Az arab medicina foglalkozott elsőként az
immunrendszerrel, az állatokon való gyógyszerkipróbálásokkal (!), az
orvoslás és más tudományok közelítésével. Bagdadban a 8. szd-ban már
voltak patikák, ismertek mintegy 2000 vegyületet, és terápiában
alkalmazható anyagot, hatóanyagokat.
Keresztény középkor
Iskolásnak tűnik de igaz, hogy a római birodalom bukását követően a
korábbi tudományok hanyatlásnak indultak: az orvoslás "beszorult" az
egyház falai közé, a zárdákba, kolostorokba, egyházi fenntartású
kórházakba, ispotályokba. A XI. szd-i Salerno vált nevesebb orvosi
központtá (Schola Medica), amely a Montecassinoi kolostorral folytatott
szoros együttműködést, átvéve bizánci és arab orvosi eredményeket is. A
később alapított itáliai orvosegyetemek is gyógyító centrumokká tudtak
válni. A kor ismert orvosa volt Constantinus Africanus (+1087), aki
gyakorlatias műveket alkotott, pl. betegségekről az utazók számára.
Jelent meg dietetikával kapcsolatos mű is.
A salernoi "mesterek" az orvoslás és filozófia kérdéseivel is
foglalkoztak, ekkor alakult ki a physica, physick, physician elnevezés
az orvosokra, utalással a fizikai alapokra. Anatómiai, tünettani,
kóroktani (patológiai!) művek is napvilágot láttak. Foglalkoztak a
szülészet-nőgyógyászat kérdéseivel is (Trotula).
A reneszánsz kor orvoslása
Közismert volt a test boncolásának egyházi tiltása, de a reneszánsz
kor ezen túllépett, a boncolás, a kísérletes vizsgálatok egyre több
ismeretet nyújtottak az emberi test felépítéséről és működéséről.
A
kor legismertebb orvosa Andreas von Wesel (1514-1564), azaz Vesalius.
Legismertebb műve a "De humani corporis fabrica" az emberi test
anatómiája. Vesalius már 14 évesen egyetemista lett Leuvenben, előbb
művészeti ágon, onna került az orvosi pályára. Galénosz (Galenus) munkái
nyomán egyre nagyobb érdeklődést mutatott az anatómia és a boncolások
iránt. Diplomunkája arab orvosi munkák kommentálása volt, később Páduába
(Padova) költözött, orvosként itt működött.
Az egyetemen anatómiát és sebészetet oktatott, számos tekintetben
felülbírálta a korábbi szemléletet, műveket. Az érvágás metodikájáról is
közreadott egy munkát.
Felismerte az emberi szív pontos felépítését, de Galenus korábbi tévtanait nem mert teljesen megkérdőjelezni.
Anatómiai főműve úttörő volt abban a tekintetben, hogy a bonctani
ismereteket helyezte előtérbe, és a belső működéseket a szervi
felépítéssel magyarázta.
orrás: Carmichael-Ratzan: Medicine in Literature and Art, MSD Orvosi Kézikönyv,