Még mindig gyáva nyulak vagyunk? Elméletileg mindenki tisztában van azzal, hogy ma már a nő is kezdeményezhet, ám a gyakorlatban ezt mégis igen nehezen sikerül megvalósítanunk. Szégyenteljesnek, megalázónak érezhetjük, ha nekünk kell közelednünk az erősebbik nem egy-egy szívdobogtató egyedéhez. Miért van ez így? Miért nem tudunk könnyedén, a filmekben látott nagyvilági mozdulattal odakönyökölni a delikvens elé, s búgó hangon értésére adni, hogy szívesen megismernénk közelebbről is? Ennek egyik oka a neveltetés és a környezet, amelyben felnőttünk – az a nézet, hogy mindig a férfinak kell megtennie az első lépést, évszázadokig tartotta magát, nem csoda hát, hogy máig küzdünk a hatásaival, önmagunkban is. Másik oka az önbizalom hiánya, s elég faramuci a helyzet, hiszen ahhoz, hogy a tettek mezejére lépjünk, önbizalomra van szükség – ám az, hogy nem a férfi, hanem mi indulunk hódításra, azt az érzést kelti bennünk, hogy nem kellünk, ez pedig önbizalomhiányt szül.
Ráérezni a hatalom ízére Pedig kezdeményezőnek lenni nemcsak hogy nem nehéz, de egyenesen felszabadító érzés. Persze először igencsak nehezünkre esik megtenni, pironkodunk magunkban vagy pechünkre látványosan, és úgy érezzük, ha elutasít, a föld is megnyílik alattunk. Ilyenkor hirtelen nagyra értékeljük mindazokat a fiúkat, akik annak idején felénk tették meg ezeket a gesztusokat, s gondolatban minden visszautasításért lefutunk tíz büntetőkört. Ám ha már benne vagyunk a történetben, ráérzünk a hódítás ízére, arra a mámorító hatalomra, ami ilyenkor egy nő kezében van. Merthogy van, nem is akármilyen. A férfiakat ugyanis semmi nem vonzza jobban, mint egy önmagával békében lévő, öntudatos, magabiztos nő – ez evolúciós örökség is, hiszen egy ilyen nő nyilván nem szorul gyámolításra, tehát kecsegtető jövőkép és két vállra fektetendő vetélytárs is egy személyben. Az ilyen nő rejtély, kalandra csábít és kutatásra sarkall, és persze nincs annál nagyobb elismerés egy férfi számára, mint ha őt akarják meghódítani.
Praktikák bátortalanoknak Ha félünk a kezdeményezéstől, gondoljunk erre: a férfiak fejében egyáltalán nem az fog megfordulni, hogy „na, valószínűleg senkinek nem kell a szerencsétlen”, hanem éppen ellenkezőleg: szexi, észvesztően magabiztos nőnek lát majd, akinek a közeledése mindenképpen bók a számára. És valószínűleg olyan bók, amelyet nem sokat kapott… Ezenkívül nem árt végiggondolni és átírni a női identitáshoz tartozó belénk rögzült kliséket: Tudatosítsuk magunkban, hogy ma a nő már nem a meghódítandó hegycsúcs szerepében tetszeleg. Hogy ez sajnálatos-e vagy épp üdvözölendő, ki-ki döntse el, de hogy így van, az tény. És ami a legfontosabb: tekintsünk emberi lényként a férfira: ő is vágyja a bókokat és annak kifejezését, hogy valaki szeretnivalónak találja. Mindezekkel felvértezve talán bátrabban lépünk szívünk választottja elé.
Kezdj ki a saját pasiddal! Sok nő a saját párkapcsolatában sem mer kezdeményezni, pedig minden férfi igényli, hogy időnként őt hódítsák meg. A nő azonban úgy érzi, ha ő közeledik, azzal szégyenszemre tudtára adja a másiknak, hogy vágyai vannak. Vágyai, amit szinte kegyként szokott nyújtani párja ostromára. Ez bizony az elmúlt századok nőképének maradványa, amit igencsak ki kellene söprögetni, már ha nem akarjuk, hogy párunk a világ legférfiatlanabb pasijának érezze magát. Bármennyire is kialakult forgatókönyv szerint zajlanak az ágybeli történések, soha nincs késő változtatni és újítani! A női kezdeményezőkészség nagyon nagyot tud lendíteni nemcsak a szexuális életen, de a párkapcsolaton is. A férfi kívánatosnak, ajándék-társnak fogja érezni magát, párját pedig vadítóan szexis nőnek, akire jobban vágyik, mint valaha. A kezdeményezés tehát, amely egykor csak a férfiak kiváltsága volt, ma már női tulajdon is – persze, csak ha élünk vele. Ellenkező esetben csak egy szép lehetőség, amelyet elmulasztunk.
Praktikák bátortalanoknak 
