Különbözünk, tehát vagyunk
Marsnak és Vénusznak nemcsak a gondolkodása olyan, mintha két különböző fajról lenne szó, de még hasonló érzelmeik is teljesen más forrásból fakadnak. A zöldszemű szörnyet is máshogyan tapasztalják meg, máshogyan élik meg – és jó, ha ezt tudják is egymásról. Ellenkező esetben Mars azt várja Vénusztól, hogy ugyanazért és ugyanúgy érezzen féltékenységet, mint ő, és Vénusz is saját indítékait vetíti ki Marsra – márpedig ez rengeteg félreértést, fájdalmat és veszekedést szül. Nézzük, hogyan.

 

Szoknyák és nadrágok
Hogy a férfinak nő, a nőnek pedig szerelem kell a szexhez, közhely, ám nem minden alapot nélkülöző közhely. Bármilyen igazságtalan is, és bármennyire is előszeretettel élnek olykor vissza a férfiak ezzel a ténnyel, az erősebbik nemnek tényleg könnyebben megy a félrelépés. Persze, ez nem azt jelenti, hogy akkor ez bocsánatos bűn, hisz „férfiból van” az istenadta, de az kétségtelen, hogy egy férfi szívét nem kell ahhoz meghódítani, hogy kivarázsolják a nadrágjából. És az ellen se tehetünk semmit, hogy szoknyáinkból bizony nem bújunk ki egykönnyen az ostromló iránti érzelmi szimpátia nélkül.

Mars és Vénusz a szörny fogságában
Ezekből az alapállásokból pedig a következők fakadnak:
1. Ha Mars félrelép, az lehet pusztán szexuális indíttatású is, érzelmei Vénusz iránt tökéletesen érintetlenek maradnak.
Ebből az következik, hogy Mars pontosan tudja, hogy minden marsi élőlény a legkisebb tétovázás nélkül rávetné magát a vénusziakra, így aztán Vénusz „barátkozom egy férfival”-hadműveleteit rendkívül rosszul tűri, s ezért van az is, hogy minden nemzőképes férfitársának közeledésére féltékenységgel reagál. Ha elfogadná, hogy Vénusz érzelmi kötődésére van szükség a félrelépéshez, kevésbé lenne kitéve a zöldszemű szörny aknamunkájának.

 

 

2. Ha Vénusz félrelép, akkor az sosem pusztán szexuális tett: a félrefrigyelés másik szereplője iránt valamiféle vonzalmat érez, félrelépése Mars iránti érzelmeinek csökkenéséről tanúskodik.
Ebből következik, hogy Vénusz automatikusan feltételezi ugyanezt Marsról is, s indokolatlanul mély fájdalmakat érez akár egy-egy marsi nő-után-fordulás láttán is. Ha Vénusz elfogadná, hogy csupán a látvány generálta ösztönös megnyilvánulásról van szó, sokszor legfeljebb tiszteletlennek és fegyelmezetlennek ítélné Marsot, s nem érezné úgy, hogy Mars szívesen lecserélné őt.
Szintén ebből fakad a pornóképek és –filmek témájában kavart ramazuri is. Vénusz automatikusan úgy gondolja, ha Mars igazán szeretné és kívánná őt, nem lenne szüksége ilyen mesterséges látványra. Mars meg nem érti, hogyan vívhat ki egy képernyő és egy papírlap ilyen érzelmeket.

A híres marsi pofátlanság
A féltékenység körüli másik nagy hercehurca szintén az eltérő ősi ösztönökből fakad: ha egy gyermek világra jött, az anya mindig biztos lehetett benne, hogy övé a gyermek – az apa nem. Márpedig alapvető ösztön, hogy önmagunkat továbbszaporítsuk, így a férfinek ezerszeres erőket kellett bevetnie azért, hogy minden vetélytársat jó messzire szorítson asszonyától. (És jópár más asszonyát kellett megkörnyékeznie, hogy biztosabb esélye legyen az utódra). Ebből fakad az a fajta marsi „pofátlanság”, amikor egy férfi önmagának nyugodt szívvel elnézi a flörtöket, stíröléseket, netán félrelépéseket, míg nejének legkisebb másra-mosolyára is birtokvédő oroszlánként ugrik. Ám egyvalamiben Mars és Vénusz is ugyanúgy érez: ha a másik szerelmes lesz, az bizony az árulások árulása és a fájdalmak fájdalma. És akkor aztán teljesen biztosan vége kettőjük történetének – amelyből, ha okosak, mindketten hasznos tapasztalatokat profitáltak.