„Bűneink” szörnyű súllyal nehezednek ránk mindaddig, amíg hiszünk a „véletlenekben”. Mikor megtapasztaljuk azt, hogy minden Véletlennek hatalmas, sorsszerű jelentősége van életünkben (hisz alkalmat teremt szembesülnünk azzal, akik vagyunk, akik lenni szeretnénk, aki az árnyoldalunk is), rögtön megkérdőjeleződik a bűntudatunk hitelessége... !

Hiszen nincs olyan ember a földön, aki ne a boldogságot keresné, aki ne az elismerést és a szeretet megtapasztalását vágyná. Akkor meg miért gondoljuk, hogy nem minden pillanatban azt tesszük, ami a maximális teljesítmény az adott helyzetben tőlünk? MOST  éppen erre vagyunk képesek, a legjobb szándékunk szerint!

Az is igaz, hogy aki éber, az figyeli, érzékeli a tettének visszahatásait: jót, vagy feszültséget keltenek-e lelkében a következmények? Ám ne feledjük, éberségünk sem egyforma… Aki viszont már ébredezik, annak tudnia kell, hogy ott, akkor, abban a helyzetben és saját érettségi állapotában ez volt a maximum, amit megtehetett. A tapasztalatokat leszűrve pedig egyre fejlődünk, és esélyt kapunk arra, hogy a legközelebbi hasonló helyzetben már másképp reagáljunk: szeretet-telibben, éberebben, békésebben… Ám most még nem voltunk többre képesek – azaz ha feltesszük, hogy a világ egységben, rendezetten működik az Isteni elfogadás által -, akkor ebben a tér-idő-koordinátában épp erre a tettünkre, reagálásunkra volt szükség! Ez kellett ahhoz, hogy minden résztvevő azt tapasztalhassa meg, amire pont szüksége volt, hogy megfelelően fejlődhessen: ezáltal jobban megismerhesse önmagát, tetteinek hatásait és visszahatásait, az adás- és elfogadásbeli képességét stb. Így volt  akkor teljesen kerek és tökéletes a Világ. Persze a Világ is egyre tökéletesedik…

Mindenki a saját útján kell, hogy járjon, ebben segíti őt a környezete, élete eseményei is. Amennyiben tanulmányozzuk az asztrológiát, a numerológiát, kézanalízist, a különböző szimbólum-rendszerekben a születésünkkor fennálló energiáink által meghatározott életsorsot és –feladatot, nyilvánvalóvá válnak számunkra az előre meghatározott főbb életesemények! Sorsunkban a „MIT élünk meg” már adott, de a HOGYANról mi dönthetünk: hogyan élem meg az eseményeket, a kapcsolataimat, az érzéseimet, a szeretetre való képességemet. Ebben szabad akarattal dönthetünk. Igen jó eszköz az egyre harmonikusabb megélések kialakításához az éber figyelem, az önismeret, a jelenre való összpontosítás útján a belső forrásunk keresése és megtalálása (istennel kapcsolatban lévő lelkünk felismerése).

Ha tettünk, reagálásaink utólag akár a lelkiismeretünk, akár mások rosszalló véleménye révén elítélendőnek látszik, akkor érdemes a következmények felismerésének segítségével fejlődnünk, és a legközelebbi hasonló helyzetben esélyt adnunk magunknak a szeretet-telibb reakcióra! Bűntudattal, szorongásokkal, önsanyargatással elfojtjuk magunkban az ítélkezés-mentes szeretet-teliség kifejlődésének a lehetőségét! A fel nem dolgozott bűntudattal rossz érzéseinknek és emlékeinknek a tudattalanunkba való lenyomásával terheljük csak magunkat.

Félreértés ne essék: nem tetteink következményeinek semmibe-vételére bíztatok! Sőt! Éberen jelen kell mindig lennünk, vizsgálva, hogyan reagál a másik ember, mit okoztunk neki és magunknak a reakciónkkal, mit éreztünk közben és utána, mit tehettünk volna másképp! Igen, fel kell vállalnunk magunk és a világ előtt, amilyenek ekkor voltunk! Ám ez által a tapasztalás által bölcsebbé válván nem a bűntudatunkba és félelmeinkbe való alámerülést kell választanunk - hisz ez csak újabb feszültségeket, frusztrációt gerjeszt bennünk, ami a szeretet tiszta áramlását még inkább megakadályozza. Bátor önfelvállalásra van szükség: igen, erre voltam akkor képes, de tanultam belőle és várom a következő alkalmat, amely lehetőséget ad nekem egy letisztultabb, szeretet-telibb reagálásra!

A „tudatlanság-tudatunk” mellett jelen kell lennie a „bölcsülés-tudatunknak” is: tudjuk, hogy „majd legközelebb erre már nem visz rá a Lélek…”

Tovább is gondolván az előbbieket: nem csupán önmagunkban kell elfogadnunk a múltbeli tökéletlen tetteinket, hanem MÁSOK cselekvéseit és szavait is meg kell tanulnunk így látni! Ezáltal szép lassan kialakul bennünk egy partnerségi, építő viszonyulás az Élethez, önmagunkhoz és a többi élőlényhez, amelyben mindannyian esélyt kapunk és adunk az önismeret és a tapasztalatok fejlődésére!

Legyen áldott az Élet, minden Lény és minden helyzet.
Bizalmat kell kifejlesztenünk Önmagunk, Mások, a Sors és Isten kegyelme felé is…

Szerző: Matosics Róbertné Zsuzsanna