Szeretkezés a sötétben
és felhajtott ülőke
Sok-sok nőben merül fel a gondolat, hogy talán mégsem a férfiakhoz vonzódik – általában akkor jelennek meg ezek a tűnődések, amikor már számos sikertelen kapcsolat és fájdalmas szakítás van mögöttünk. Ilyenkor ugyanis úgy érezzük, mi és a férfiak sosem fogunk kijönni egymással. Elmerengünk azon, hogyha egy nővel élnénk együtt, mennyivel jobban értenénk egymás problémáit, és mennyivel gyengédebb bánásmódban lenne részünk. Arról nem is beszélve, hogy sosem kellene égve hagyni a villanyt szeretkezés közben, és a WC-ülőkét se kellene folyton lehajtogatnunk. Egy nővel élni maga a konfliktusmentes gyönyörűség – vagy mégsem?




Bezzeg egy nővel sokkal jobb együtt élni!
A legtöbb tévhit ezt a területet övezi. Valahogy úgy képzeljük el, hogy egy leszbikus kapcsolatban alig-alig vannak veszekedések, hiszen „egy faj”-ba tartozunk, teljesen empatikusak tudunk lenni a másikkal, megértjük érzelmi hullámzásait és helyesen is tudjuk kezelni azokat. Egy nő szívesen ül le este lelkizni, egy nő mindig vigyáz arra, hogy még haragját is szelíden fejezze ki, egy nő óriási jelentőséget tulajdonít annak, hogy mi megy végbe a másik lelkében. Laktunk is már együtt barátnőkkel, kollégiumi társakkal, albérlő társakkal – és még élénken emlékszünk, mennyivel zökkenőmentesebb is volt, mint párkapcsolati próbálkozásaink. És itt tévedünk nagyot: egy leszbikus kapcsolat teljesen más, mint egy barátnői együttélés. Ugyanúgy terheli a kötődést a birtoklási vágy, a „ki szereti a másikat jobban” vetélkedője, a sértődések és féltékenykedések – mindaz, ami a heteroszexuális kapcsolatot is jellemzi. Egy nővel együtt élni nem jobb – csak más.



Te jó ég, mindig is leszbikus voltam?!
A leszbikusság felé való kacsintgatásunk legfőbb motivációja tehát a hamisan értelmezett kudarckerülés: sokat bántottak bennünket a férfiak, s ugyebár ’”a macska, ha egyszer megégette magát, nem ül többé a forró kályhakőre. De a hidegre se.”. Nem akarjuk még egyszer kitenni magunkat a rossznak, de mert vágyunk a szerelemre, egy nő vonzó lehetőségnek tűnik. Úgy hisszük, egy nővel való együttélésben mindenképpen kevesebb bántás érne bennünket. Ez a „vajon leszbikus vagyok?” kérdésének egyik oka. A másik ok joggal hoz zavarba bennünket: a fizikai vonzalom szele is meglegyint. Felfedezzük magunkban a kíváncsiságot, hogy milyen is lehet egy női lágy csók, ijedten konstatáljuk, hogy bizony szépnek tartjuk a női testet. Egyébként is: már eddig is mindig a nőket néztük meg az utcán, még utánuk is fordultunk! És jóval gusztusosabbnak tűnik két nő szerelme a filmvásznon, mint két férfié. Ez nem mind arra mutat, hogy mindig is leszbikusok voltunk?! Hát nem!

Csak egy kicsit eleged lett
Ugyanis teljesen természetes, hogy a férfiakban önmagunkat keressük. Szeretjük a macsóságukat, a keményen szánkra nyomott csókokat, a durva tenyér érintését – de mert mi mindent lágyan csinálunk, olykor lágyságra vágyunk. Egy másik nő csókja ezért bizgatja a fantáziánkat: szeretnénk megtudni, milyen érzés lehet egy férfinek, amikor nő csókolja meg. Ez semmi mást nem jelent, csak ugyanolyan kíváncsiságot, amilyen pl. a vágy, hogy de jó is lenne egyszer idegen nyelvűként hallani a magyar nyelvet. A női test pedig valóban esztétikus látvány, és két nő szeretkezése is a lágyságról, finomságról szól – mind-mind olyan dolgok, amelyeket egy női ízlés nagyra értékel. Ez sem leszbikusságunk bizonyítéka, csupán az esztétikai fogékonyságé. Az pedig, hogy a nőket nézzük meg mi is az utcán, szintén ősi ösztön: egyrészt megcsodáljuk a szép látványt, másrészt „koppintunk” a másik megjelenéséből, harmadrészt felmérjük a „vetélytársat”. Ha tehát te is ilyen „tüneteket” észlelsz magadon, nem kell megijedned: nem félrediagnosztizált, valójában homo- heteroszexuális vagy, csupán egy kicsit eleged lett a férfiakból és túl sok sebet kaptál.

Inkább adj időt magadnak
Természetesen előfordul, hogy valóban tévúton jártál eddig, és csak a neveltetés, a társadalmi szokásrendszer terelt a férfiak felé. Ez esetben azonban már kamaszkorban jelentkezni kellett valamilyen formában egy másik lány felé irányuló vonzalomnak, és a férfiakkal való együttlétet legalábbis „unalmas”-nak kellett érezned. Minden más esetben csupán kudarckerülési hajlamod miatt játszadozol el a gondolattal – helyette inkább adj időt magadnak, amíg begyógyulnak a sebeid, és ha bátortalanul is, de tedd meg az első lépéseket egy új szerelem felé – meglátod, nem fogod megbánni!