Ki volt Mária Magdolna? Mit próbált meg titkolni kétezer éven át az egyház? Azt, hogy Jézus Krisztus és Mária Magdolna házasok voltak, sőt, gyerekük is született, és leszármazottjaik ma is köztünk élnek.
A lepel hivatalosan 1357-ben bukkant föl először a történelem színpadán, mikor is egy francia keresztes lovag, Geoffroy de Charny levelet írt róla a pápának. Hogy az úriember miként tett szert rá, arról sosem beszélt, állítólag a Szent földön találta. A leplet több ízben kiállították, a hívek megcsodálhatták, ám pár évvel később a pápa hamisnak nyilvánította és kiátkozással fenyegette azokat, akik továbbra is tisztelték. Innentől kezdve a lepelre valóságos száműzetés várt évtizedeken, sőt évszázadokon át bolyongott, vándorolt egyik helyről a másikra. Hol elrejtették, hol kiállították az akkori viszonyoknak megfelelően. Mikor már-már úgy tűnt, hogy az ereklye végre otthonra lelt egy-egy kápolna, vagy templom mélyén, a hely juszt is leégett.
A Biblia egyik legismertebb története: a Fáraó nem akarta
elengedni a zsidókat Egyiptomból, hiába kérlelte Mózes. Ekkor az Úr tíz
csapást mért az országra, a Fáraó megtört, s így Mózes végre
kivezethette népét.