A barátságról
Nincs
emberi kapcsolat, mely megrendítőbb, mélyebb lenne, mint a barátság. A
szerelmesek, igen, még a szülők és gyermekek kapcsolatában is mennyi az
önzés és a hiúság! Csak a barát nem önző; máskülönben nem barát. Csak a
barát nem hiú, mert minden jót és szépet barátjának akar, nem önmagának.
A szerelmes mindig akar valamit; a barát nem akar önmagának semmit. A
gyermek mindig kapni akar szüleitől, túl akarja szárnyalni atyját; a
barát nem akar kapni, sem túlszárnyalni. Nincs titkosabb és nemesebb
ajándék az életben, mint a szűkszavú, megértő, türelmes és áldozatkész
barátság. S nincs ritkább.
Montaigne,
mikor eltünődött az érzés fölött, mely La Boétie-hez fűzte, ezt
mondotta: " Barátok voltunk.... Mert ő volt ő, s mert én voltam én. " Ez
felette pontos. S Seneca ezt írja egyhelyt Luciliusnak: " Aki barát,
szeret, de aki szeret, nem mindig barát. " Ez a megállapítás több is,
mint pontosság: ez már igazság. Minden szeretet gyanús, mert önzés és
fukarság lappang hamujában. Csak a barát vonzalma önzetlen, nincs benne
érdek, sem az érzékek játéka. A barátság szolgálat, erős és komoly
szolgálat, a legnagyobb emberi próba és szerep.
A szívről
De amíg azt hiszed,
hogy dobog valahol egyszív , mely érted dobog, bocsáss meg az
embereknek. Egy emberiszív , mely önzetlenül érez irányodban, elég, hogy
megbocsáss mindazoknak, kiknek önző és komisz szívét megismerted; elég,
hogy megbocsáss az emberek összességének. Nem kell sok ahhoz, hogy e
reménytelenség közepett megengeszteljenek. Egy ember elég. S nem igaz az
sem, hogy nem találkoztál ezzel az emberrel. Csak éppen ideges voltál,
vagy türelmetlen és mohó, s odább mentél. Mert ember vagy, mert ilyen az
emberi szív.
A szeretetről
Szeretetet
lehet adni és lehet kapni. Csak egyet nem lehet: szeretetet zsarolni. S
ezt legtöbbször nem tudják azok a szegény szerencsétlenek, akik
szeretetre éhesek.
Nyilvánvaló, hogy vagy szeret az ember, vagy
szeretik: ezt a váltóáramot a természet kérlelhetetlen
következetességgel szervezte meg. Az összhang legtökéletesebb és
legszerencsésebb formája, mikor az egyik különösebb lázadozás nélkül
tűri, hogy a másik szeresse. A természet végülis kegyes: igaz, soha nem
adja meg, hogy az szeressen, akitől ezt reméljük, de módot ad arra, hogy
korlátlanul szeressük azt is, aki bennünket nem szeret. Csak egyre nem
ad módot: hogy könyörgéssel, váddal, támadással vagy esdekléssel mástól
szeretetet zsaroljunk. Még gyöngédséget és szenvedélyt is lehet
zsarolni; de a szeretet szuverén."
Arról, hogy mi volt dolgod a földön
Végül
is, tudnod kell, mi volt dolgod a földön. Semmi esetre sem az, hogy
bizonyos összegű, állagú és minőségű csontot, húst, zsiradékot és
zsigereket vegyi üzemben tartsál. Az sem, hogy címeket, rangokat gyűjts,
elnök legyél valamilyen társaságban, díszes ruhákban sétálj és rázzad a
csengőt. Az sem - s ez már jobban fáj -, hogy boldog legyél, mert
boldogság nincsen, hiszen minden vágyad a megvalósulás pillanatában
eltorzul, s inkább nyűg már, mint öröm. Ilyen az ember.
Nem, egyetlen
dolgod, létezésed egyetlen értelme a földön, hogy megismerjed az emberi
és a világi dolgok igaz természetét, az emberi és világi tünemények
összetartozását, s méltányosan viselkedj akkor is, ha embertársaid
méltatlanul viselkednek.
Ez volt a dolgod a földön; nem több."
A lelkiismeretről
Csak
a lelkiismeret lehet bírád, hóhérod vagy pártfogód, senki más! Ha írsz,
csak a lelkiismeretnek tartozol számadással, senki másnak. Mindegy, mit
várnak tőled, mindegy az is, mivel büntetnek, ha nem azt adod nekik,
amit remélnek tőled, vagy amit hallani szeretnek! A börtön és a szégyen,
a pellengér és a meghurcoltatás, a hamis vád és a nyelvelő megalázás, a
szegénység és a nyomorúság, mindez nem érint igazán. Csak
lelkiismereted tud büntetni, csak ez a titkos hang mondhatja:
"Vétkeztél." Vagy: "Jól van." A többi köd, füst, semmiség."
A türelemrõl
Ez
az emberi képesség, melyre legnehezebben tehetünk csak szert, ez a
tulajdonság, mely ellen lényünk legtitkosabb ösztönei lázadoznak, mert
halandók vagyunk, mert idõnk kimért, mert csillagunk lefut: ez a
legfájdalmasabb kötelesség, önmagunkkal, sorsunkkal s annak legmélyebb
értelmével, munkánkkal szemben. Nincs igazi alkotás végtelen, az ember
legtitkosabb alkata fölött úrnak maradni tudó türelem nélkül. Mert az
alkotás soha nem bûvészmutatvány, villámgyors kunszt, sanzsé-passzé*, a
cilinderbõl nem tud az alkotó mûveket elõhúzni. Nemcsak a lángész:
türelem maga a mû is türelem, az organikus fejlõdés türelme, a
visszatartás és érlelés csodája. Megtanulni a türelmet, életben és
munkában, annyi, mint megtanulni a Teremtõ titkát. Magold csak ezt a
leckét, te nyugtalan és halandó.
Arról, hogy az értelem kevés a megértéshez
Az
értelem nem elég ahhoz, hogy megértsük önmagunkat vagy a világ
tüneményeit: a lényeges, a csalhatatlan megértéséhez és érzékeléséhez
valami más is kell, több, mint az értelem. Kell hozzá kegyelem is,
alázat is, testünknek és ösztöneinknek valamilyen különösen szerencsés
mûködése, vizsgálatunk tárgyának egyfajta elõnyös elhelyezése, s talán a
csillagképek megfelelõ alakulása is szükséges hozzá, hogy megértsünk e
földön valamit. Gondolj erre, mikor büszke vagy, mert azt hiszed, érted
ezt vagy azt.
Arról, hogy mit érdemes és mit nem érdemes cselekedni
Tollad
nem érdemes felemelni, egy csöpp tintát nem érdemes papírra ejteni, egy
negyedórát nem érdemes életedből arra vesztegetni, hogy olyasmit írjál,
ami a tömegnek és félművelteknek tetszik, aminek olvastára
felkiáltanak: "Ó! Igen! Mi is így gondoltuk!..." - amiért érdemrendet
akaszt melledre a hivatalos világ, sok pénzt fizet neked valamilyen
irodalmi üzem, s a pénzen szép házat építhetsz, melyet aztán megtömhetsz
ritka tárgyakkal és nemes bútorokkal! Mert ami nekik tetszik, a
tömegnek, az mindig félreértés részükről, vagy árulás a te részedről.
Ami kitüntetés, az aranyfüst, gyermekes játékszer. S a sok pénz, melyet a
világnak tetsző munkáért kaphatsz, a szép ház, melyet e pénzen
építhetsz, mindez köd csak, a világerők lehelete elfújja egy napon. Te
ne törődj mással, csak a hanggal, melyet az angyal kiált feléd, mikor
munkádra biztat.
A hazugokról
A
hazug ember mindig gyorsan beszél, darálva és hadarva. Nagyon vigyáz,
hogy a hazugság mellékes részletét a valószerűség minden árnyalatával
feldíszítse. Aprólékosan leírja annak ruházatát, kivel nem találkozott,
de azt hazudja róla, hogy éppen az imént látta. Kétségbeesetten hazudik,
mint a jó tanuló, aki fújja a leckét.
A
hazug embernek nincs igazi képzelőereje; legtöbbször cél nélkül hazudik;
nem tudja, hogy a legegyszerűbb valóság sokkal érdekesebb, mint minden,
amit ő összehazudhat
|
