Főoldal Profilom Regisztráció Kilépés Belépés
Üdvözöllek Vendég | RSS
Vasárnap
2017-10-22
11:01 AM
Hodildi Honlapja
Honlap-menü
A fejezet kategóriái
Érdekes cikkek [11]
Barátaink:
  • Ingyenes honlap létrehozása
  • uCoz közösségi fórum
  • Ingyenes online játékok
  • Oktatóvideók
  • A legjobb uCoz-os weboldalak
  • Mini-chat
    Statisztika

    Online összesen: 1
    Vendégek: 1
    Felhasználók: 0
    Főoldal » Cikkek » Tébolyda » Érdekes cikkek

    A gonosz szellemektől a modern terápiákig
    A zavart elméjű ember szinte minden korban nagy érdeklődést váltott ki a magukat ebből a szempontból egészségesnek gondolókból, de ez az érdeklődés nem feltétlenül jelentette az együttérzést és az emberséges bánásmódot. Az emberiség történetének legtöbb időszakában az elmebetegek sorsa a kiközösítés és az elkülönítés volt. Amit ma mentális zavarnak, elmebetegségnek titulálunk és orvosi, pszichiátriai esetnek tekintünk, az egyes időszakokban más és más magyarázatot és "kezelést" kapott.

    Elődeink sokszor csöppet sem kellemes módszereket alkalmaztak a démonok vagy éppen az ördög elűzésére. A tudomány és az emberek hozzáállása a mentális zavarokhoz nagyot változott az évszázadok és főleg az utóbbi száz év során, mégis elgondolkodtató az a felmérés, amely szerint a megkérdezettek közel fele úgy véli, hogy ha nem is az ördög de az elmebetegek saját maguk felelősek betegségükért.

    Gonosz szellemek

    A történelem előtti idők embere azt gondolta, hogy test és lélek a jó és a rossz erők csatározásainak színtere, a rendellenes viselkedés pedig a rossz szellemek győzelmének bizonyítéka. Ilyenkor a rossz szellem testből való kiűzésével igyekeztek gyógyítani. Ha a kiűzés sikertelen volt, akkor kikanyarítottak koponyájukból egy kör alakú darabot, hátha ott távozik a gonosz. (Más feltételezések szerint a kőkorszaki leleteken megfigyelt koponyalékelés azonban nem szelleműzés, hanem korabeli műtét nyoma.)

    Az ókori egyiptomiak, zsidók és kínaiak a furcsa viselkedésű embereket szintén úgy kezelték, mint akikben szellemek lakoznak. ők a koponyalékeléstől eltekintettek, viszont úgy gondolták, a szellem nyilvánvalóan jól érzi magát a testben, ha azt nem hajlandó elhagyni, tehát kellemetlen lakhellyé kell számára tenni. Ezt az eljárást a sámán vagy pap végezte, imák mormolásával, sértegetésekkel, hangos kiabálással, ártalmas italokkal próbálta távozásra bírni a gonoszt.

    Epe, vér és nyál

    Bár a szelleműzés még sokáig tartotta magát a gyakorlatban, az ókori görögök és rómaiak egyéb alternatívákat is felvetettek az abnormális viselkedésre adott magyarázatokban és kezelésükben. Hippokratész például elsőként gondolta azt, hogy az ok az agy megbetegedésében keresendő, ezt pedig mint minden egyéb betegséget a testben áramló folyadékok egyensúlyának megbomlása idézi elő. Ezek a folyadékok a sárga és a fekete epe, a vér és a nyál. Ebben a korban már számos elmebetegséget is leírtak, így például az oktalan szomorúságot, azaz a melankóliát, a mániát, a demenciát vagy testi tünetekkel, de szervi ok nélkül jelentkező hisztériát. Hippokratész felfogása szerint például a mánia a sárga epe, a melankólia pedig a fekete epe túlsúlyára vezethető vissza.

    A római Galénusz azt figyelte meg, hogy a kóros viselkedés lehet szerelmi csalódás, anyagi gondok, illetve fejsérülés vagy túlzott alkoholfogyasztás következménye. Ebben a felismerésben azt volt az újdonság, hogy ezeket érzelmi és testi kiváltó okokként különböztette meg, és kezelésüket is eszerint írta elő. Az ilyen és ehhez hasonló elméletek elterjedésének következtében az ókori görög és az ókori római birodalomban az elmebetegeket testi-elki kezelésben egyaránt részesítették. Hangsúlyt fektettek a meleg, barátságos légkörre, volt masszázs és fürdőkúra, és csak ezután következtek a megfékezést szolgáló drasztikus fizikai eszközök.

    Vitustánc és farkasember: a középkor

    A középkorban az egyház egyre jelentősebb hatalomra tett szert, ezzel egy időben újból megerősödött a demonológia, azaz a "gonoszban való hit". A deviáns viselkedést már nem testi vagy lelki okokra vezették vissza, hanem a sátánnal hozták összefüggésbe. A korszak amúgy is háborúkkal, felkelésekkel, hatalmas járványokkal volt terhes, és ennek következtében megnőtt a mentális abnormalitások előfordulása is. Nem volt ritka a tömeghisztéria, amikor az emberek közös hallucinációkat éltek át. Egy-egy ilyen hallucináció során azt gondolták, hogy mindnyájukat egy tarantella nevű pók csípte meg, melyet orvoslandó, közös vitustáncba kezdtek. A furcsa tánc során a földhöz verték magukat és letépkedték ruháikat. Egy másik típusú hallucináció során azt képzelték, farkasok kerítették őket hatalmukba, egész testüket szőr borítja, hogy ők maguk is farkasokká váltak.

    A gyógyítás szinte kizárólag a papok feladata volt, az ő legfőbb módszerük pedig az ördögűzés. Az ördögűzési technikák nem sokban különböztek a korábban sámánok által végzett szelleműzéstől. A kor híres-hírhedt intézménye, az inkvizíció valószínűleg nem csak eretneknek számító gondolkodót, hanem rengeteg elmebeteget is a halálba küldött. A szerintük az ördöggel lepaktálókat, a boszorkányokat különböző próbáknak vetették alá (pl. összekötözve vízbe dobták őket, izzó vasat adtak a kezükbe). A próba tulajdonképpen egyszerű volt: ha túléled minden bizonnyal az ördög szállt meg, ha nem éled túl, legalább a mennyországba jutsz.

    A középkori ördögűző módszereket csak azon "szerencsés" elmebetegek élték túl, akik börtönbe vagy szegényházba kerültek, de egyes becslések szerint így is több millióan haltak bele a lélek megmentésére tett kísérletekben. A középkori világrend hanyatlásával azonban más vélemények is teret kaptak, ami némi változást hozott az elmebetegségek kezelésében.

    Az új magyarázatok már nem a természetfelettinek tulajdonították az elme zavarodottságát. Egy Johann Weyer nevű német orvos könyvében például azt írja, hogy a boszorkányok csupán boldogtalan emberek, kiknek elméje elborult, lelki egyensúlyukat pedig elveszítették.

    Turistaút a tébolydába

    Az ilyen és ehhez hasonló nézetek hatására az elmebetegekkel való bánásmód mintha változásnak indult volna a középkorhoz képest. Egyre inkább terjedt az az elgondolás, hogy a szerető gondoskodás és kezelés segít leginkább a betegek állapotán. Kezdetben, a XVI. században, azért hozták létre az első tébolydákat, hogy mindezt biztosítani tudják. A megfelelő ellátás azonban csakhamar háttérbe szorult, mivel ezeket a helyeket elözönlötték az elmebetegek. A túlzsúfolt tébolydák inkább börtönökhöz kezdtek hasonlítani, ahol a betegeket leláncolva tartották és rendkívül kegyetlenül bántak velük.

    Az egyik leghíresebb ilyen jellegű intézmény a londoni Bethlehem kórház, a helyi kiejtés szerint a Bedlam volt. Valóságos körtúrákat szerveztek ide, hogy az előkelőségek mindössze egy pennyért megtekinthessék a leláncolt, rongyokba burkolódzott, állati szinten vegetáló őrülteket. Hasonló módon tették közszemlére a szerencsétleneket a bécsi Bolondok Tornyában is, külső folyosókon összezsúfolva őket, hogy a turisták kíváncsiságát kielégíthessék. A borzalmas körülmények mellett azonban sokszor a jó szándékkal, tudományos alapon kialakított kezelési módok sem voltak sokkal jobbak az ördögűzés borzalmainál. Úgy gondolták például, hogy az elmebetegek agya vérrel van elöntve, ezért az érmetszés lehet számukra a megoldás. Ezzel a módszerrel gyakran bizony meg is ölték a beteget

    Le a láncokkal

    A botrányos eszközök és módszerek használata egészen a XIX. századig mindennapos volt. Az első komolyabb reformokat a párizsi La Bicetre intézetben hajtották végre az 1700as évek végén. A betegeket megszabadították láncaiktól, celláikat napfényes szobákra cserélték, szabadon járhattak a kórház egész területén.

    Ezalatt Angliában (ahol a szelídebb kezelések iránti érdeklődést minden bizonnyal előmozdította, hogy köztudottá vált, a király, III. György elmebetegsége) egy William Tuke nevű teanagykereskedő, szívén viselve az elmeháborodottak sorsát, egy vidéki birtokon menedékházat alapított számukra. Itt a betegek terápiájához pihenés, beszélgetés, imádkozás és fizikai munka tartozott.

    Az emberséges bánásmód, vagy ahogy akkor nevezték a morális gyógymód, csakhamar elterjedt egész Európában, és az Egyesült Államokban is. A tengerentúlon pont az a Benjamin Rush lett egyik legelszántabb híve, aki nem sokkal korábban még az érmetszés módszerére esküdött. Az 1850es évekre Európában és az Egyesült Államokban rengeteg, a fenti elveket valló közkórházat létesítettek elmebetegek számára, a betegek közül pedig nagyon sokan felépültek az emberséges bánásmódnak köszönhetően.

    Újabb megtorpanás

    Az imádkozás és a fizikai munka azonban nem mindenkinek használt. A legjobb szándék ellenére nagyon sokan maradtak életük végéig a kórházak kezeltjei, így a XIX. századi intézmények zsúfoltság és elzártság terén lassanként kezdtek hasonlatossá válni a korábbi évszázadok állapotaihoz. A kormányok pénzügyi támogatása jelentősen csökkent, kevés volt az ápoló, a betegeket egyre ritkábban látta orvos. Az elmebetegeket megint egyfajta misztikum kezdte körbelengeni, a közvélemény úgy gondolt rájuk, mint furcsa és veszélyes emberekre.

    Hideg fürdő és lobotómia

    Miközben a betegeknek leginkább a kiközösítés élménye jutott, a XIX. század végén a tudósok egyre többet foglalkoztak a rendellenes pszichés megbetegedések okaival. Két ellentétes nézőpont bontakozott ki, mindkettő egészen az ókorig visszanyúló gyökerekkel. Az egyik tábor testi okokra vezette vissza ezeket a rendellenességeket, számos tünetcsoportot azonosítottak és felsorolták azok szervi okait. Rájöttek például, hogy a szifilisz okoz bizonyos viselkedésbeli változásokat, például nagyzási hóbortot, de a test általános bénulása is erre a fertőzésre vezethető vissza.

    Az új felfedezések nyomán számos terápiás eljárást fejlesztettek ki, mint például a foghúzás, forró és hideg fürdő váltogatása, a beteg inzulinszintjének csökkentése vagy a lobotómia, az agy bizonyos idegrostjainak elvágása. A felsorolásból kitűnhet, hogy ezek az eljárások közel sem hozták meg a várt eredményt, a valóban hatékony gyógyszerek felfedezéséig úgy tűnt ismét zsákutcába került a fejlődés.

    A patológiás működés lelki okait kutatók leginkább a hisztériával foglalkoztak és a hipnózis, mint terápia állt érdeklődésük középpontjában. Hozzájuk csatlakozott később Freud, aki később egészen új oldalról közelítette meg a lélek működési mechanizmusait.


    Kategória: Érdekes cikkek | Hozzáadta:: Hodildi (2016-01-21)
    Megtekintések száma: 56 | Címkék (kulcsszavak): őrültek, tébolyda, elmebetegek, gonosz szellemek, pszichiátria története, őrültek háza | Helyezés: 0.0/0
    Összes hozzászólás: 0
    Név *:
    Email *:
    Kód *:
    Belépés
    Kosár
    A kosarad üres
    Keresés
    Barátaink:
  • Ingyenes honlap létrehozása
  • uCoz közösségi fórum
  • Ingyenes online játékok
  • Oktatóvideók
  • A legjobb uCoz-os weboldalak

  •  Copyright MyCorp © 2017
    Ingyenes honlap létrehozása с uCoz