Mert
a racionalizmus nevében indult francia forradalom végül egy ésszerűtlen
vérengzésbe torkollott. Ugyanakkor az „École de Santé” (Egészségügyi
Iskola) megalakulásával kezdődött el a medicina, köztük a pszichiátria
korszerűsítése. Előtte a középkori szellem a különböző neurózisokat,
pszichózisokat, hisztériákat és a még súlyosabb, zavartsággal járó
betegségeket az „ördög művének”, az addig be nem vallott bűnök
lelkiismeretbeli kitörésének tartotta. A betegek többsége börtönszerű
cellába került, nyugtalanság esetén le is láncolták őket. Visszatérő vád
volt ellenük az ördöggel való kapcsolat, sőt fajtalankodás – elsősorban
nők részéről –, és ha zavartságuk vagy kínzásuk alatt be is vallották,
nagyon szomorú lett a vége. Az úgynevezett „tüzesvaspróba” esetén – ha
nem égett meg valamelyik végtagjuk – ártatlannak bizonyultak, de ez
ritkán fordult elő. Egy németországi domonkosrendi szerzetes, Sprengel
1487-ben kiadta a „Malleus malefi cam” (Boszorkányok kalapácsa) című
hírhedt művét, amely „ideológiai alapul” szolgált ehhez az inkvizíciós
módszerhez. A végső büntetés a máglyahalál volt.
Hazánkban a 18. század elején volt az utolsó boszorkányégetés Szegeden. A
freudizmusból tudjuk, hogy a nők könnyebben hipnotizálhatók, ezért
főleg őket érte a boszorkányság vádja. Elvileg nagy változást hozott,
amikor a svájci Weyer megállapította, hogy az úgynevezett „boszorkányok”
elmebetegek, akiket nem büntetni és leláncoltan elkülöníteni kell,
hanem gyógyítani. A fordulatot a nagy francia forradalom hozta.
A már említett „Egészségügyi Iskola” 1894-ben nyílt meg. A nem
„közveszélyes” elmebetegeket a belgyógyászaton kezelték. Philippe Pinel
levette a betegek lábáról a béklyókat, s ez külföldön is folytatókra
talált. Az elmebetegeket Franciaországban és Belgiumban már fizikai
munkával kezelték eredményesen. Hazánkban csak 1851-ben tiltották meg az
elmebetegeknek börtönökben való elhelyezését. Az 1876. évi XIV. és az
1893. évi XXIII. híres törvénycikk elrendelte, hogy minden
megyeszékhelyen legyen megfelelő „tébolyda”, de megvalósítására sokáig
kellett várni.
Trianon után a harmadrészre zsugorodott országban hirtelen kétszer annyi orvosegyetem lett. Az
I. világháború előtt pl. Debrecennek nem volt ideg-elmegyógyász
szakorvosa, 1921-től pedig már tanszéke és tanszékvezetője lett Benedek
László személyében. Rövidesen a tudathasadásos elmezavarnál alkalmazták
az akkor újnak számító Sakelféle inzulin- és az elektromos sokkterápiát,
a mérsékelten biztató, de barbár gyógykezelést, amely csak átmeneti
javulást jelenthetett.
Hol van már a kor, amikor barbár agyi előlebeny átmetszést végeztek! A
medicina történetében az agy korszakát éljük. Egyben az új
gyógyszerekét is, amelynek „globalizációs jellege” új igényeket és
távlatokat jelent, mint a civilizációs betegségek naponta tapasztalható
változatát - tudatta az EGészségCentrum Magazin.
