A kórházat 1676-ban építették újjá a nagy londoni tűzvész után. Nevéből ered az angol "bedlam” szó, ami őrültek házát, tébolydát, zsivajt, káoszt jelent.
Az intézményben uralkodó borzalmas állapotokat 1735-ben William Hogarth (1697-1764), az angol nemzeti festészet megteremtője örökítette meg.

A Liverpool utcai sírkertben 1569-től a XIX. század közepéig temetkeztek, és a Bedlam páciensein kívül a helybéliek is itt leltek végső nyugalomra, amikor a környékbeli temetők megteltek. Jay Carver ásatásvezető régész szerint rendkívül érdekes helyszínről van szó, hiszen a XVI. században London külső kerületeinek lakosai hihetetlen nyomorban tengődtek. "Az ilyen helyszíneket nem mindig kutatják megfelelően” – jegyezte meg az archeológus, hozzátéve, hogy az elhunytak földi maradványai rengeteg adattal szolgálhatnak a korabeli étrendről, betegségekről és halálozásról. A XVII. század végén az elmegyógyintézetet átköltöztették London északi részébe. Az új kórházépületek és gondozott park ellenére a kezelés, a betegekkel való bánásmód nem javult a XVIII. században sem, amikor az érdeklődő publikum szabadon bejárhatott az intézménybe és 1 penny "belépődíj” fejében bámulhatta Bedlam szerencsétlen sorsú lakóit.