A magyar elmebetegügy felkarolása az állam
részéről jóformán csak az alkotmány helyreállítása után kezdődött, s
azóta mind hathatósabbá válik, de azért attól, hogy e szomorú téren is
minden közszükségletnek megfelelhessünk, még meglehetősen távol állunk.
Egy országos tébolyda felállítása Magyarországon már 1791-ben szóba
került, a mikor egy Bécsben augusztus 25-én kelt kanczellári rendelet
arra nézve intézkedett, hogy a különböző alapokból befolyó összegek
nevezetesen a II. József császár által feloszlatott kolostoroknál
létezett alapítványból származó *fundus confraternitatium- egy nyilvános
tébolyda és hasonló intézmények létesítésére fordíthatók.
És ez időtől fogva az elmebetegek elhelyezésének kérdése úgyszólván
állandóan napirenden van. A megyék ismételve foglalkoztak e tárgygyel és
különösen Pestmegye az, a mely az ügyet sürgeti. 1801-ben feliratot
intézett a nádorhoz, melyben panaszolja, hogy az elmebetegekről nem
gondoskodnak, s ezért kérelmezi, hogy Szent-Endrén levő kórház némely
helyiségei alakíttassanak át elmebetegek részére.
Pest városa pedig azzal a javaslattal fordult Pest megyéhez, hogy egy
még II. József császár által emelt igen tágas épület: az ŤUj-épület ť
egy része, ha azt Ő Felsége átengedné, tébolydai czélokra lehessen
felhasználható. 1806-ban viszont Pálffy gróf kanczellár felhívta a
helytartótanácsot, hogy mielőbb tegyen felterjesztést egy tébolyda
alapításának tárgyában. Ennek eredményeként nyujtotta be Pfisterer Endre
protomedikus 1809 elején egy 70 beteg számára létesítendő tébolyda
tervezetét. Kerestek is az ország különböző részeiben megfelelő
helyet,de azért a terv csak terv maradt.
Pestmegye a saját megyéjebeli elmebetegek számára Kecskeméten intézetet
akart létesíteni s ez ügyben a nádorhoz fordult, de kérelmét kétszer is
elutasították azzal az indoklással, hogy hasonló czélból úgyis országos
–közfundáczió* fog létesíttetni.
Az országos tébolyda tervének keresztülvitelét előbb pénzhiány, majd
mikor közadakozás és különösen gróf Nádasdy Ferencz váczi püspök, később
kalocsai érsek nagy alapítványa folytán ez az akadály némileg
elháríttatott. az idők viszontagsága késleltette. Előbb a franczia
háború és az utána bekövetkezett devalváczió, majd ismét az 1838-ik évi
pesti árvízveszedelem, mind megannyi gátló körülmény, a melynek folytán
az ügy évekre elhúzódott.
1848-ban István nádor kezdett a dolog iránt érdeklődni s utasította
Stáhly országos főorvost, hogy a bécsi és prágai tébolyda mintájára
készítessen terveket egy Pesten vagy Budán létesítendő tébolyda számára.
A létesítendő tébolydára való tekintettel készül, akkor dr. Glatter
Ignácz Ede orvos memoranduma, a melyben néhány merész és furcsa
állítással találkozunk ugyan, de viszont oly eszméket is fejt ki, melyek
a legmodernebb felfogásnak is becsületére válnának.
A szabadságharcz ideje azonban nem volt alkalmas a már annyira sürgetett
intézmény létesítésére s így a tárgyalások, ámbár 400,00 forint állt
már rendelkezésre, ismét fennakadtak. Az elmebetegek részint egyes
kórházakban primitív kezelésben, inkább csak felügyeletben részesültek,
részint börtönökben sínylődtek, a legnagyobb részük pedig a család és
társadalom veszélyére szabadon járt.
Végre 1850-ben egy humánus czéljainak teljesen megfelelő
elmegyógyintézet létesült: a Schwartzer-féle magán elmegyógyintézet
Váczott, melyet azonban két év múlva : 1852-ben Budára a
Kékgolyó-utczában helyeztek át, a hol ma is fennáll.
Magyarország elmegyógyászai Schwartzer Ferenczet vallják úttörőjüknek Ez
intézet nemcsak kezdeményezője Magyarország elmebetegügyének, hanem a
magyar elmegyógyászati tudomány első iskolájának is mondható, mert
hazánk számos neves elmegyógyásza innen került ki.
Az országos nevű intézet, mely 1889-ben az elhúnyt alapító tudós fiának:
dr. Babarczi-Schwartzer Ottónak tulajdonába ment át, keletkezése óta
folyton bővült, tökéletesbült és ma már a Kékgolyó-utcza egyik oldalát
egészen elfoglalja. Kétszáz betegre van rendezve, s 19 pavilonból, 11
kertből és két gazdasági udvarból áll.
Az első állami elmegyógyintézetek nálunk a Királyhágón túl keletkeztek.
1857-ben a kolozsvári ŤKarolinať-kórháznál egy ideiglenes tébolydai
osztályt alakítottak 30-35 beteg számára; 1863-ban pedig megnyílt a
nagyszebeni országos tébolyda.
A kolozsvári osztály azóta a kolozsvári egyetem elmekórtani klinikájává
nagyobbodott, jelenleg a legmodernebb berendezéssel, s benne 1904.
január elején 95 férfi és 72 nőbeteg volt. Élén dr. Lechner Károly
egyetemi ny. r. tanár áll.
Megbővült a nagyszebeni országos elmegyógyintézet is s 1899-ben külön
első -és másodosztályú elmebetegek részére megnyílt benne a 25 férfi
részére épített elegáns Ťúrilakť . S külön pavillont nyert az intézet a
tisztátlan betegek részére. Az intézet igazgatója: Konrád Jenő; főorvos:
dr. Nagy Dezső. Ez év elején 243 férfi és 177 női betege volt.
1868 deczember 6-án adatott át rendeltetésének az ország legnagyobb s
legismertebb elmegyógyító intézete: a lipótmezei elmegyógyintézet, mely
január elején 482 férfi és 522 női, összesen : 1004 beteget számlált.
Megalapítása óta esztendők hosszu során át dr. Niedermann Gyula
miniszteri tanácsos volt az igazgatója, ki csak néhány év előtt vált meg
állásától s jelen igazgatón kívül dr. Molnár Károly főorvos, dr. Geiger
József és dr. Dósai Mihály másodorvosok működnek itt. Az intézet
betegeinek létszáma ez év elején 172 férfi és 165 nő volt.
Ily állapotok késztettek egy orvosi szakírót erre a fölkiáltásra: ŤOrszágos őrülde, jöjjön el e te országod!ť
A meglevő intézetek túlzsúfoltsága miatt 1894-ben a belügyminiszter
tébolydává alakítatta át a nagy-kállói régi megyeházát s a következő
évben még kibővíttette 300 beteg befogadására. S erről írja az 1895-ről
szóló belügyminiszteri jelentés: ŤCsak igen rövid ideig fog a
legsürgősebb szükségnek eleget tenni és ennélfogva máris újabb tébolydák
felállítására történnek meg az előmunkálatok.ť Az intézet igazgatója
dr. Lukács Béla, főorvosa dr. Nyéki Károly. Ez év elején 297 férfibetege
volt.
Eddig az országban csak ez a négy állami elmegyógyintézetünk van. Ezek
mellett egyes nagyobb vidéki kórházak mellett külön modern épületekkel
bíró elmebeteg-osztályok létesültek, így: Pozsonyban, Nyitrán,
Gyöngyösön, Szegszárdon, Balassa-Gyarmaton, Sátoralja-Újhelyen, Baján,
Pécsett, Nagyváradon, mely utóbbiban 350 beteg nyert elhelyezést. A
többiben a létszám 150-200-250 között váltakozik.
A nagyobb mértékben közveszélyes elmebetegek megfigyelésére és
gyógyítására az igazságügyminisztérium 1894-ben egy ideiglenes
elmeosztályt állított fel, 1896-ban pedig a gyűjtőház mellett egy
állandó, a modern igényeknek megfelelő országos megfigyelő és
elmegyógyító intézetet létesített, a mely 140 beteg befogadására van
berendezve. Az intézet élén 1895 óta dr. Moravcsik Ernő Emil egyetemi
ny. r. tanár áll, az intézet helyettes-vezetője: dr. Német Ödön.