Rovatunk mai részében ismételten egy
elmegyógyintézetet mutatok be nektek, a soron következő helyszín ezúttal
New York állam Rockland megyéje. 1911-ben itt nyitotta meg kapuit a
William Pryor Letchworthről elnevezett intézmény, amelynek eredeti célja
a mentális és/vagy fizikai fogyatékkal élők, pszichiátriai betegek
megfelelő elszállásolása, ellátása és foglalkoztatása volt. A festői
tájjal körbevett gigászi területen 130 kiválóan megtervezett épület állt
ezt a célt szolgálva, az akkoriban legkorszerűbb eszközökkel és
berendezéssel felszerelve várva pacienseit.
A XX. században forradalminak számító újítások közé tartozó
intézkedésekből érdemes párat megemlíteni, hogy megérthessük, miért
nyűgözte le a közvéleményt az azidőtájt újonan megnyílt Letchworth
Village. Az épületekben - amelyek maximum két emelet magasak lehettek -
nem szállásolhattak el hetvennél több beteget. A köztük elterülő
területnek minimum 200 lábnyi távolságot kellett kiadni, hogy itt a
betegek számára fizikai és mentális felüdülést hozó parkokat és
játszótereket hozhassanak létre. Szigorúan ügyeltek arra, hogy csak
azonos problémákkal, betegségekkel küzdők kerülhessenek egy adott épület
bizonyos blokkjába, elkerülve ezzel az esetleges konfliktusokat. Az
intézmény szinte saját infrastruktúrával rendelkezett, hiszen a
betegeket elszállásoló épületek mellett megtalálható volt itt a
Letchworth saját iskolája, kórháza, kutatóintézete, orvosi rendelője,
étterme, műhelye, mosodája, sőt edzőterem és színház is rendelkezésre
állt az itt élő paciensek és dolgozók számára egyaránt. Az eredeti
elképzelés szerint a betegeket képességeikhez mérten igyekeztek volna
lekötni, különböző foglalkozásokon, szakkörökön.
Az idilli állapotokat előrevetítő tervekből azonban valami egészen
más valósult meg, hiszen az elkövetkező évtizedekben a Letchworth
Village valódi földi pokollá változott. Nem kellett sok időnek eltelnie,
1921-ben már bizarr kísérletekről számoltak be a különféle
dokumentációk, ám ez csupán a jéghegy csúcsa volt. A ’40-es évekre az
intézet befogadóképességének duplájával megegyező embertömeget
szállásolt el, amely természetesen ennek megfelelő következményekkel
járt. A higiéniás viszonyok borzalmas állapota mellett az eluralkodó
káoszban a személyzet kegyetlenkedései szinte észrevétlenek maradtak, a
nemi erőszak és a fizikai megtorlások így a Letchworth hétköznapi
életének részévé váltak. Emellett az intézet afféle emberi
roncstelepként is funkcionált, hiszen azokban az időkben sokszor
előfordult, hogy a családok szégyellték, letagadták, ha a família
valamelyik tagja mentálisan, pszichésen vagy fizikálisan sérült volt,
így a Letchworthhöz hasonló helyeken legálisan megszabadulhattak tőlük.
A groteszk állapotokra először Irving Haberman fotósorozata hívta fel
a figyelmet a negyvenes években. Ezeken a felvételeken világosan
látszik, hogy az intézetben őrült viszonylatok közt vergődnek a betegek,
emiatt a Letchworth Village a sokat sejtető Titkok Faluja becenevet
kapta. Az ’50-es években az immár négyezer bentlakóval rendelkező
tébolyda ismét emberkísérleteknek adott otthon, ugyanis a gyermekbénulás
elleni vakcinákat az itt élőkön tesztelték (Letchworthben rengeteg
gyerek volt). 1972-ben az amerikai ABC csatorna híradójának egyik
riportfilmjében ismét aggasztó képsorok jelentek meg, amelyeket az
intézmény falai közt rögzítettek, ekkoriban már egyre többen követelték,
hogy fel kell számolni azokat az elmegyógyintézeteket, amelyekben még
századeleji körülmények uralkodnak. Ne felejtsük el, hogy a hetvenes,
nyolcvanas években járunk, az akkori társadalmat sokkolták a koszban
fürdő, ruhátlanul tévelygő emberekről készült felvételek.
A Letchworth teljes bezárásának dátuma 1996-ra esik, azóta az
épületek elhagyatva állnak, természetesen helyszínt adva a
katasztrófaturistáknak, érdeklődőknek és a különféle paranormális
jelenségekkel foglalkozó, szórakoztató műsorokat készítő stáboknak is. A
helyet körbevevő atmoszféra miatt rengetegen számolnak be különös
élményekről, amelyeket az egykori tébolyda romjai közt tett látogatások
során érték őket, sőt az egyik épületben valamiféle rituálé nyomaira is
akadhatunk, a felvázolt idézőkörszerűség legalábbis ezt sugallja.
A Letchworth temetője azóta is háborítatlanul áll a terület egyik
szegletében, érdekesség, hogy egyik fejfán sem találhatunk neveket, ez
jól tükrözi a társadalom akkori attitűdjét, hiszen a hozzátartozók nem
voltak hajlandóak felvállalni, hogy egy családtagjuk egy tébolyda falai
közt halt meg. Ezt a keserű emléket enyhítendő, napjainkban egy
emléktábla áll, rajta az itt elhunytak nevével, hiszen mostanra a
nyilvántartásokat átböngészve nagy részüket sikerült azonosítani. Ennek
ellenére a temető szinte mindig az ürességtől kong, mivel nagyon kevesen
látogatják, hogy leróják kegyeletüket azon hozzátartozóik sírjánál,
akik a Letchworth falai közt vesztették életüket.
Forrás:Shace.com
|