Róma történetének korai
időszakára vonatkozóan nincsenek forrásadataink a prostitúció
meglétéről. A legkorábbi esetet a történetíró Livius említi, mondai
hagyományra alapozva. Az általa megnevezett személy Acca Larentia,
Faustulus pásztor felesége, aki a Romulus és Remus ikerpár nevelőanyja
lett. Livius szerint az említett hölgyet a pásztorok lupa-ként
(nőstényfarkas, szuka) emlegették, feslett életmódja miatt. A királyság
és a korai köztársaság időszaka azonban az igazi egyszerűség, a római
jellem, a kitartás, a hamisítatlan római virtus kiteljesedésének kora.
Ez idő tájt nem nyílt tér a prostitúció számára.
Görög gyökerek
A
3. századtól kezdődően a római társadalomban alapvető változások
következtek be. Az a jómódú paraszttársadalom, amely Hannibált legyőzte,
és légióival megszerezte a Földközi-tenger nyugati és keleti medencéje
fölötti hegemóniát, a hódítások következtében a felismerhetetlenségig
átalakult. Az átalakulásban három tényezőnek volt döntő szerepe: 1.
hatalmas mennyiségű hadizsákmány beözönlése; 2. fogoly rabszolgákból
álló nagy tömegű munkaerő behurcolása; 3. a felhalmozott kincsek
egyenlőtlen elosztása a római társadalomban.
A mérhetetlen
gazdasággal együtt új, kulturális hatások is érték Rómát, elsősorban a
görög szokások intenzívebb behatolásával. Róma Görögországot ugyan
katonai téren legyőzte, azonban kultúrájára egyértelműen kénytelen volt
felnézni. A komédia volt az első műfaj, amely terjeszteni kezdte a
”magasabb” kultúra értékeit Rómában. Ez a próbálkozás első sorban
Plautus és Terentius nevéhez kötődik. Darabjaikat görög minták nyomán
írták, amelyekben (a görög eredetiben is!) gyakran szerepelnek
örömlányok, akiket a görögöknél hetéra-nak, a rómaiaknál leggyakrabban
meretrix-nek neveznek.
Itáliai gyökerek
A Kr.
e. 3. század táján a nők zömének, jóllehet szüleik rendelkeztek római
polgárjoggal, le kellett mondaniuk a törvényes házasságról, elsősorban
anyagi okokból. Ebben az időszakban terjedt el Rómában és egész
Itáliában a görög hetérizmus divatja, amely rejtélyes módon
összefonódott az ősi itáliai concubinatus (együtthálás) intézményével.
Ez a kategória máig sem egészen tisztázott, a törvényes házasság mellett
létezett, de sem a házassággal, sem pedig a prostitúcióval nem azonos. A
patríciusok és plebejusok közötti házasságkötés törvényben való
szabályozása előtt (Kr.e. 445: Lex Canuleia) a plebejusok házasságát
nevezték concubinatusnak. Később is megmaradt mint egy bevett, kényelmes
forma, különösen előkelő körökben maradt szokásos.
Házasságokon kívüli kapcsolatok
Rómában
a szegény sorsú nőknek (ez a többség!) joguk volt íratlan erkölcsi
törvény szerint szabadon élniük a szerelem jogával, vagyis
hosszabb-rövidebb kapcsolatot fenntartani anyagi ellenszolgáltatás,
ajándékok fejében. Számukra ez megélhetési forrást jelentett, amellyel a
hetérák életnívójára tudtak eljutni. Ők a Mars mező parkjaiban
található ”éjszakai pillangók”, akik szolgálataik fejében csupán
ajándékokat kapnak, de ugyancsak nekik köszönhető Rómában a szerelmi
költészet felvirágoztatása is. Ők a görög műveltség, életmód, szokások,
zene és tánc terjesztői is. A szerelem tárgya lehetett a kerítő
(leno) tulajdonában lévő lány is, akinek az ügyeit a gazdája intézte,
mintegy ”menedzselte”, szerezte számára a ”pénzes” vendégeket,
megszabadította a kellemetlen tolakodóktól, és egyben a szolgája is
volt. A korai köztársaság idején ez volt az elterjedt forma.
A
Kr. e. 3. századtól kezdődően egyre nyilvánvalóbb jelei észlelhetőek a
hagyományos erkölcsi értékek fellazulásának, valamint a hagyományos
család felbomlásának is, azaz a nők úgy ítélik, hogy ők is
megengedhetnek maguknak a férfiakéhoz hasonló erkölcsi kilengéseket.
Ebben a harcban végül is nem a római matrónák hagyományos erénye győz,
hanem azok az ”erényes” kis szajhák, akik a római matrónákat is ilyen
erkölcsi szabadosságra csábítják. Az első név szerint is ismert prostituáltat a források a Kr. e. 2. század elejéről említik.
Ez
egy felszabadított rabszolga nő, Faecenia Hispala. A nevezett hölgy
kapcsolatban állt egy Aebutius nevű római lovaggal, akit a lány
végrendeletében örököseként jelölt meg. Az ifjút családja, anyja,
gyámja, ki akarta forgatni vagyonából, és készültek beavattatni a
titkos, erkölcstelen hírű Bacchus-szertartásokba. F. Hispala ezekről
a szertartásokról hasznos információkkal szolgált a consulnak, amiért
büntetlenséget nyert, sőt tiszteletet vívott ki magának.
A Kr. e.
1. század elejétől már gyakori Rómában az olyan lány, aki anyjával él
otthonában, ilyenkor a lány ”ügyeit” anyja intézi (a kerítő helyett!),
vagy pedig a lány önállóan él saját otthonában, mint pl. a költő
Tibullus kedvese, Delia vagy Propertius Cynthiája.
A Kr. e.
63-ban lezajlott Catilina-féle összeesküvés kapcsán említi a történetíró
Sallustius Orestilla Aureliát, aki Catilina szeretője lett, de a
felesége nem, később Catilina megölette. Még ismertebb Sempronia esete, akit Sallustius a következőképpen jellemez: ”Képzett
volt a görög és latin irodalomban, jobban énekelt és táncolt, mint azt
egy tisztességes nő megengedheti magának, és még sok olyan adottsággal
bírt, amelyek mára züllöttség fogalomkörébe tartoznak... Neki minden
kedvesebb volt, mint a becsület és a szemérem ... akkora volt a szerelmi
étvágya, hogy többször kérte ő a férfiakat, mint azok őt ... sok
elragadó báj és sok kellemes szellemi tulajdonság volt benne.”
Kacér múzsák
Közismert,
egyben jellegzetes típusa a prostituáltaknak Claudia vagy Clodia, aki
Lesbia néven Catullus múzsájaként vonult be a római irodalomtörténetbe. Ő
volt Róma első irodalmi, politikai ”szalonjának” megteremtője. Még maga
Cicero is gyakorta járogatott hozzá, jóllehet a hölgyet utolsó,
”négykrajcáros” szajhának tartotta. A költő, Catullus szakításuk
után is képtelen lemondani imádott Lesbiájáról, még ha azt a legmélyebb
erkölcsi fertőben látja is. Reménytelen és olthatatlan szerelmét a
hírhedtté vált prostituált iránt a ”gyűlölöm és szeretem” frappáns
verssora illusztrálja.
Az említett hölgyek a görög hetérákhoz
hasonlóan ragaszkodtak a kultúrához és az élvezetekhez. Rómában az
előkelők lakomáinak elengedhetetlen kellékei lettek a szépasszonyok vagy
hetérák, akik a szellemi szórakozásokban maguk is részt vettek. Az
efféle élvezetekre kapható hölgyek szinte kötelességüknek tartották,
hogy értsenek a zenéhez, énekléshez, magasabb színvonalú (görög)
irodalomhoz, különösképpen a költészethez (olykor maguk is írtak). Természetesen
elengedhetetlen tartozéka ”foglalkozásuknak” a tánc tudománya, amelyhez
olykor egy-egy szépasszony is csatlakozott. Eredetileg a lakomák
kulturált szórakozások voltak, csak később, főleg a császárkorban váltak
hírhedt kicsapongásokká, fajtalan orgiákká, amit még csak fokozott a
homoerotikus szerelem divatja. A hetérák ”negyede” Rómában
Az
ókori Rómában, messze a város központjától található a hírhedt Subura
nevű városrész, ahol hamisítatlan római élet pezseg a maga vérbő
temperamentumával és összes szenvedélyével. Ez a különböző boltosok,
szatócsok, kézművesek negyede is, de a prostituáltaké is. Az igazi
élet itt napnyugta után kezdődik. Fellelhető itt az örömlányok
valamennyi kategóriája, a sarkon ácsorgó éjszakai pillangótól az olyan
előkelő hetérákig, mint pl. a költő Propertius Cynthiája volt. Estefelé
az örömlányok lejöttek nyomorúságos viskóikból, és a házak között
sétálva vagy magas székeken ülve, átlátszó öltözékben csábítgatták a
járókelő férfiakat, szemérmetlenül felkínálva bájaikat. A gyanútlan, tapasztalatlan ifjak számára nem volt ajánlatos ez a környék.
Voltak
olyan lányok, akik piaci bódéhoz hasonló, lefüggönyözött helyen
fogadták vendégeiket, de akadtak olyanok is, akik előkelően berendezett
házaikban, ill. egyes boltok, üzletek, speciálisan e célra elkülönített
helyiségeiben (pékségek, könyvesboltok stb.). Nero császár gyakran
volt a Subura városnegyed éjszakai vendége inkognitóban, ilyenkor
szívesen provokált utcai verekedéseket is. Rómában ezenkívül a Caelinus
és Quirinalis dombokon több bordélyház volt, és ezzel együtt nagyszámban
prostituáltak is.
Baiae
Az örömlányok nagy
számban fordultak elő divatos fürdő- és üdülőhelyeken, ilyen volt pl.
Baiae, ahová ők vitték a szerelmes ifjakat és nem fordítva (ahogyan
tették a hetérák). Baiae hírhedt luxusüdülőhely, a leggazdagabb
senatorok és lovagok kedvenc helye volt, az itt mutatkozó nőket
egyenesen hetérának könyvelték el. A nápolyi öböl kies csücskében,
örökzöld növényzettel borított dombok között húzódott ez a híres
nyaralóhely, amely a római arisztokrácia erkölccsel mit sem törődő,
hírhedt mulatozásainak színhelye lett. A gazdag aranyifjak fényűző
lakomákat rendeztek itt kedveseikkel, este pedig színes lampionokkal
megvilágított ”gondoláikon” vízre szálltak és folytatták a mulatozást.
Tiberius
korára az erkölcsi züllöttség már olyan fokára hágott, hogy a senatus
rendelettel tiltotta meg, hogy azok a nők, akiknek nagyapja, apja, férje
római lovag volt, felvetethessék magukat a hivatásos örömlányok
listájára. Ugyancsak Tacitus említi egy Vistilla nevű hölgy esetét
(Titidius Labeo, római lovag felesége volt), aki bejelentette gyalázatos
foglalkozását az aediliseknél, később száműzték. Tiberius császár
uralkodása alatt szaporodtak az efféle bejelentések. Suetonius, a
történetíró így ír Tibenus császárról életrajzában: ”Capri
magányában megtervezett egy szalont, titkos kéjelgések színhelyéül, ahol
mindenhonnan felhajtott kéjlányok és kéjfiúk csapatai, meg
természetellenes közösülési módok kitalálói, akiket ”spintriák”-nak
hívott, hármas sorokban láncolva fajtalankodtak egymással, szeme
láttára, hogy a látvány lankadó vágyát újra feltüzelje. Hálótermeiben
mindenfelé a legszemérmetlenebb festmények nyomán készült képek és a
legbujább alakokat ábrázoló szobrocskák voltak elhelyezve díszül, s
kéznél voltak Elephantis könyvei is [szerelmi életben útmutatást nyújtó
szakirodalom], nehogy valaki feladata végzése közben a ráparancsolt
figurát illetőleg útmutatás nélkül maradjon.”
Bordélyházak
Bordélyházak
szobái sötétek, rosszul szellőzőek, piszkosak és büdösek voltak.
Rendszerint három bejáratuk volt. Ezek közül kettő a földszint központi
helyiségébe vezetett, a harmadik pedig az emeletre, ahol egy folyosón át
a szobákba lehetett jutni. A szobákban kőágyak voltak, amelyeket
valamiféle matracszerű betéttel használtak. A falakon a legkülönfélébb
firkálások és obszcén festmények ékeskedtek. Ajtók helyett a szobákat
függönnyel választották el egymástól, vagy esetenként gyékény pótolta az
ajtót. A szobák bejárata felett kis tábla hirdette lakója nevét.
A
házak általában egy kerítő vagy kerítőnő tulajdonában voltak. A lányok a
tulajdonos rabszolgái vagy pedig olyan lányok, akiket meg nem
határozott célra vásárolt a ”piacon” (általában szabad születésű szegény
lányok), Hadrianus császár rendelettel tiltotta meg, hogy a kerítők
lányokat vásároljanak. Ezt a tilalmat későbbi császárok is
megerősítették. A lányok nem laktak a bordélyban, csupán meghatározott
ideig tartózkodtak ott. Olykor a ház fenntartója maga is csupán bérelte a
szobákat, ilyenkor a lányoktól is bérleti hozzájárulást szedett, tehát
nem volt minden esetben a ház, ill. a lányok valódi tulajdonosa. Nem
ritkán a nyilvánosházakat férjes asszonyok is látogatták, olykor férjük
tudtával.
A prostituáltak külseje, viselete
Az
örömlányoknak külsejükben, öltözékükben is különböznie kellett a
tisztességes, erényes római matrónáktól. Tilos volt számukra a fodros
stóla és a hagyományos tunica viselete, ezt a matrónák hordták. Nem
követhették továbbá a matrónák hajviseletét sem, a lányok a fejükön
lesimítva, kibontva hordták hajukat. Az örömlányok ruházata a
hagyományosnál rövidebb tunica volt, felette pedig tógát viseltek. (A
tóga Rómában a férfiak ruházata, nők csak kivételesen hordták, még pedig
azok, akiket meg akartak szégyeníteni, ill. akik valamiféle bűnt
követtek el.) Ez volt az ókori Rómában a meretrixek öltözete (vestis
meretricia). Természetesen foglalkozásuk velejárója volt az is, hogy
kihívó ruházatukkal is fel akarták hívni magukra a figyelmet, ezért
színes kelmékbe öltözködtek, szemüket és arcukat festették, púderezték,
szőrtelenítették magukat, áttetsző, fátyolszerű ruhákkal és ékszerekkel
igyekeztek magukat még csábosabbá tenni.
Tarifák
Az
”Az ipart” önállóan űző lányok természetesen számoltak azzal, hogy amíg
fiatalok és szépek, több a lehetőség számukra, ezért magasabb tarifákat
szedtek, ill. ragaszkodtak a pénzes vendégekhez. Többen tartós
kapcsolatokat is fenntartottak. A forrásadatok a legkülönbözőbb
tarifákról adnak hírt. A költő Martialis említ egy Galla nevű
hölgyet, aki különösen mohó volt, két aranyat is elkért, sőt néha még
ennél is jobban megkopasztotta a vendégét.
Horatius egy Cinara
nevű lányról közöl hasonlót. A legalacsonyabb tarifát Martialis említi,
ez egy as (a napi létminimum kb. 4 as volt). Pompejiben általában
egy denarius volt a tarifa. (1 denarius = 10 as, egy arany = 25
denarius). Van adat továbbá 2, 3, 4, 8 asos tarifáról is. A
prostituáltaknak adózniuk is kellett, vagy ha rabszolgák voltak, akkor a
tulajdonosaik adóztak. Caligula császár különböző adókat vetett ki,
többek között az utcalányokra is, akiknek naponta egy szeretkezés árát
vonta le a keresetükből, sőt megadóztatta a kerítőket és a kéjnőket is.
Az
ókori Rómában a színészet és általában mindenfajta színpadi fellépés
megbélyegző foglalkozásnak minősült, ezért az efféle mesterségeket
zömmel idegenek és rabszolgák folytatták. A legtöbb prostituált a
színésznők, táncosnők és zenészek között akadt, ez különösen így volt a
színház hanyatlása idején, de korábban is. E foglalkozások köréből ered a
prostituáltak egyik elnevezése is, a ”fuvoláslány”. Előfordult
olyan eset is, hogy a közönség a szépséges mima buja táncától felizgatva
azt követelte, hogy vetkőzzön meztelenre a színésznő. Ezt még a szigorú
erkölcsű Cato sem tudta megakadályozni, de tüntetően kivonult a
színházból.
