Sok szempontból párhuzamba állítható a római császárság kora és a mi mai modern korunk a prostitúció megítélésében. Mindezek mellett azonban azt is meg kell jegyezzük, hogy a római világ alapvetően patriarchális jellege a mai életviteléhez és életszemlélethez képest sokkal szélsőségesebben alakult.
Az akkori hivatalos, elfogadott erkölcsi és jogi elvárások, normák szerint a férfi/férj hivatása, feladata a család fenntartásában, valamint a család védelmében határozódott meg (például a „római polgár” méltóságának és becsületének megőrzése). A nő, a feleség jól meghatározott és elfogadott feladatát abban látták, hogy a férfit támogassa a család fenntartásában, védelmének megvalósításában, de emellett a családi „vérvonal” továbbvitelére törvényes gyermekeket hozzon a világra, azokat nevelje. A család erkölcsi életének megtartásában pedig a római nőnek, feleségnek erkölcsösen, feddhetetlenül kellett élnie, férjéhez hűséges kellett maradjon.
Szinte két végletként, egymással szöges ellentétben jelenik meg a két női értékítélet: a matrona szerepet betöltő római nő, és a másik oldalon a prostituált. E két végletet a két különböző életmód, viselkedés és cselekedet határolta el egymástól, és határozta meg.
Egyik legelső, jelképértékű példa Acca Larentia, akit a klasszikus források Romulus és Remus nevelőanyjának tartanak. Ezek a források a mondavilágbeli nőt egyaránt prostituáltnak, valamint a termékenység istennőjének tartják. Livius és hozzá hasonlóan mások is a városalapító ikreket szoptató nőstényfarkas legendáját azzal magyarázzák, hogy Larentia valóban egy prostituált volt, azaz lupa – „nőstényfarkas”. Ilyen kezdetek után szinte magától értetődően következik az a kor, amikor az idősebb Cato idejében a prostitúció a római hétköznapok szerves részeként tűnik elő. Horatius idézi azt a történetet, amikor Cato megdicsér egy fiatalt, aki éppen egy bordélyház ajtaján lépett ki. A dicséret azért jár a fiatalembernek, mert Cato szerint erkölcsösen cselekedett, mivel nem mások feleségét szennyezte be, amikor az alattomos szenvedélyek rátörtek, hanem éppen a megfelelő helyre ment el vágyát kiélni.
Ugyanilyen érvelését találunk Cicero egyik szónoklatában. Cicero szerint túl szigorú az a szemlélet, amely meg szeretné tiltani a prostituáltakkal való szerelmeskedést. Sőt, véleménye szerint, ha akad ilyen, akkor az a jelenkor szabadságát és a hősök szokását akarja megváltoztatni: „Mert mikor létezett olyan, hogy a férfiak nem cselekedtek így? Mikor minősült mindez helytelennek, mikor nem engedték meg? Mikor volt tiltott az, ami most engedélyezett?”
Ezzel szemben Cicero gyakran használta fel vádként ellenfeleivel szemben az erkölcstelen életmódra való utalást. Nem egyszer hivatkozott arra, ellenfeleivel szemben, hogy azok prostituáltak társaságát keresték, vagy éppen úgy viselkedtek, mint a prostituáltak.
