Senki sem tudná pontosan meghatározni, mikorra tehetõ az elsõ orális szexparti idõpontja, de ki tudjuk találni, ki volt a kezdeményezõ. A két lábra való emelkedés kétségtelenül forradalmi lépés volt. Yves Coppens francia paleontológus kidolgozott egy elméletet, miszerint a Lucy 2–3 millió évvel ezelõtt fellációt követett el. Ebben semmiféle morális kód nem akadályozta meg. Yves Coppens szerint semmi nem lehet jobb, mint egy paleofelláció. Timothy Taylor archeológus A szex õstörténete címû könyvében leírja, mi tekinthetõ az emberiség elsõ szexuális leletének: egy neolitikum kori kõszobor, amely egy nõt ábrázol, amint egy férfi farkát ízleli. Közben egy harmadik személy hátulról belehatol. Az elsõ civilizált szopás mitologikus mellékízû: Oziriszt, az egyiptomi istent valamelyik ellensége darabokra vágja, a felesége azonban visszaadja életét – egy „felerõsített” pénisszel. Ozirisz apja, Geb, a föld istene úgy jelenik meg a mitológiában, mint az egyetlen, aki egyedül el tudja érni a felláció örömét. Ez olyan tulajdonság, amely Alfred Kinsey szexológus szerint a halandók körében ezerbõl egynek vagy kettõnek adatik meg.
A görög költõk ugyancsak utaltak a fellációra: „Ahogyan egy férfi kiissza az italát, õ letérdelt, hörpintve belõle” – így írta le Arkhilokhosz idõszámításunk elõtt a 7. században ezt az aktust. A kicsapongás „hivatalos” kultúrája és a meztelenül végzett tornagyakorlatok oda vezettek, hogy az orális szex magatartásbeli problémát jelentett a korai görög történelemben, habár nem minden férfi emelte fel a köntösét a kamasz fiúk elõtt. A mûvelt kurtizánok, hetérák is mûvelték a fellációt – a befolyásos athéni férfiak örömére, és ezáltal olyan rábeszélõ erõnek örvendtek, amirõl az illetõ férfiak feleségei nem is álmodtak. „A hetérák ágyastársaink, akik mindennapi szükségleteinket látják el. Aztán vannak hivatalos feleségünk, akik törvényes utódokat szülnek, és a háztartással foglalkoznak” – így foglalta össze Démoszthenész a kor szexpolitikáját.
Most pedig lássuk, miként jött létre az orális szex egy adag krumpli ellenében. A rómaiak számára a felláció passzív aktust jelentett, annak a személynek pedig, aki szopott, dinamikusat. Gyengeséget és alávetettséget jelentett az orális szex annak a személynek, aki végezte, aki viszont fogadta, annak az erõt, a hatalmat képviselte. Az Orális nemiség: orális technikák a nemiség gyakorlásában címû könyvében Gershon Legman a római víziót támasztja alá, azzal érvelve, hogy a felláció szerepe „biológiai elvekre és erotikus szabályokra” vezethetõ vissza, a felláció nyújtja a lehetõ legnagyobb lelki kielégülést „mind a férfinak, mind pedig az aktusban részt vevõ nõnek”. A római világban a felláció annyira becstelennek számított, hogy büntetésnek is tekintették. Ha egy földmûves elkapott egy tolvajt, amint krumplit lop a földjérõl, büntetésként a tolvajnak le kellett szopnia a tulajdonost. Ugyanakkor ismerték és elismerték az aktus nyújtotta örömöket is. Egy „legenda” szerint Kleopátra több mint száz római nemesnek kínálta fel a felláció örömét egy orgián. A görögök Meriochane név alatt ismerték, õ volt az a nõ, „aki nagyra tátja a száját tízezer férfi elõtt”. A föníciai és egyiptomi prostituáltak azzal fokozták a szopás mûvészetét, hogy pirosra festették a szájukat, mintegy a vulvát szuggerálva. Ebbõl alakult ki a rúzs használatának szokása.
A kínaiak számára a felláció a megvilágosodás felé vezetõ út volt, szerintük a jang nem veszhet el, a férfi magját nem szabad eltékozolni. A legtöbb kínai szextankönyvben diagramok segítették a férfiakat abban, hogy élvezhessék a Duzzadó Gombákat vagy a Sárkány Oszlopait, mialatt visszairányítják spermájukat az agy felé. Az elsõ modern kínai regény, Az arany szilvák edénye a Ming-dinasztia ideje alatt született. Ma is népszerû Kínában, néhány orális szexre utaló részletet is tartalmaz: „A Sárga Lótusz, Hszi férfiassága egyenesen és mereven állt, mint egy fa ága. A nõ sietett, hogy befogadja ajkai közé a szerszámját. Egy egész órán át szívta, de õ nem halt meg.”
A régi idõk legértékesebb szexuális kalauza Indiából származik. A valamikor a 3–5. században keletkezett szanszkrit Kámaszútrában leírják, hogy a jó szex jó kármát von maga után. Ez a könyv nyolc orális modellt mutat be, amelyek közt a „simogatást”, „felszívódást” és a „mangó-szopást”. Az indiaiak az arabokat is inspirálták. A közel-keleti szextankönyvek, mint az Illatosított Kert a Lélek Újjászületéséért sokat kölcsönöztek a Kámaszútrából. Edwardes és Masters úgy írták le az okos nõk háremét, mint „a felláció szabad gyakorlóinak, a pénisz ízlelõinek és a vad szenvedélyeseknek” a gyülekezetét.
A peruiak antik edényeket hagytak maguk után, amelyeken olyan emberpárokat látunk, akik különbözõ pozíciókban mûvelik az orális szexet. Egyes kolumbiai edényeken két lyuk található, amelyeken inni lehetett. Az egyik pénisz formájú, a másik vulva alakú. Az inni vágyó választhat a felláció és a kunilingusz között.
A kereszténység hajnala nem számított túlságosan boldog idõszaknak az orális szex mûvelõi számára. Az egyház elsõ vezetõi szigorúan kikötötték, hogy az egyetlen elfogadott szexuális aktus csak az utódnemzés célját szolgálhatja. 1012-ben Burchard von Worms német püspök hivatalos körlevélben megszabta a nõknek: „Ha lenyelted a férjed magvát, remélve, hogy a te ördögi tetted arra készteti majd õt, hogy jobban szeressen és kívánjon, akkor hét évig kell vezekelned az ünnepnapokon.” A Bibliában egyetlen utalást találunk az orális szexre, egy nõ Salamon énekében ezt mondja: „Az õ árnyékában felette igen kívánok ülni; és az õ gyümölcse gyönyörûséges az én ínyemnek.”
A reneszánsz korában az orális szex olyannyira népszerûvé vált Franciaországban, hogy a „frenching” mindenfajta genitális csóknak a szinonimája lett (ez ma is érvényes, amint azt egy Playboy-kutatás bizonyítja, és amit 6000 férfialany bevonásával végeztek a világ minden pontján. A francia férfiak állnak a toplista élén, utánuk a görögök, a brazilok és a lengyelek következnek.) Az elsõ francia irodalmi említést a fellációra vonatkozóan François Rabelais tette, akinek a kéziratai felettébb obszcének voltak: „A feleségem be fogja falni édes farkamat. Kész vagyok, és várom õt. Megígérem, hogy mindig nedvesen és jól ellátva fogom tartani.” Kétszáz évvel késõbb a frenchingnek jelentõs szerepe volt a francia erotikus színházi elõadásokban, amelyeket a nemesek magánszalonjaiban mutattak be. Angliában és a gyarmatokon a hatóságok meglehetõsen kedvezõtlen véleményt alakítottak ki e „deviáns szexuális magatartásról”. Azokat a törvényeket, amelyek a szodómiát tiltották, úgy értelmezték, hogy csak az anális, homoszexuális közösülésre vonatkoznak. A felláció népszerûvé válása elborzasztotta az angol hatóságokat, és megfékezésére törekedtek. Az Újvilágban 1880-ban csak két amerikai állam tiltotta a fellációt. 1920-ban már 24 állam kezdeményezett egybehangolt támadást ellene, és 11 államban szodómiának nyilvánították. 1986-ban az Amerikai Egyesült Államok elismerte a tagállamok azon jogát, hogy betiltsák az orális szexet, és „más természetellenes aktusokat”. Ma a homoszexuális felláció több mint 12 államban törvénytelen, csak Alabama tesz kivételt, méghozzá a házastársak esetében. J. Edgar Hoover FBI-igazgató egy alkalommal kijelentette, hogy a szövetségi kormány nem kutakodhat az orális nemi kapcsolatok terén.
A felláció kulturális elfogadásának lassú folyamata a 19. század végén kezdõdött el. A középosztály körében népszerû volt a pornográfia, ez a réteg szinte rögeszmeszerû érdeklõdést mutatott az orális szex iránt. Egyre több házaspár kezdett el kísérletezni, viszont a franciák élen álltak a felláció gyakorlásában. Õk azt tartják, hogy a legjobb fellációk kis szobákban zajlanak, rákvörös bútorzat között, de portói borral ellátott fürdõkben is pompás a dolog.
1926-ban Theodor Van de Velde kiadta a Az ideális házasság: pszichológia és speciális technikák – az elsõ amerikai szextankönyvet, amely rendkívüli népszerûségnek örvendett. Különösen pozitívan értékelték a „nemi csók” ismertetését, amit az elõjáték részének tartottak. Van de Velde mégsem volt eléggé felkészülve arra, hogy leírja az orális szex ideáját. Mint önálló aktusról azt állította, hogy „a felláció könnyen tágra nyithatná a szexuális perverzió birodalmának a kapuját” – fõleg, ha orgazmust eredményez. Ez gyakran hangoztatott véleménynek számított abban a korban. Az 1920-as években Európában az orális szex annyira népszerûtlen volt, hogy a prostituáltak külön fájdalomdíjat kértek ennek elvégzéséért.
Charlie Chaplin egyike volt az fellációellenes hullám áldozatainak. Válópere során az alábbi vádak érték: „Kérte, majd kényszerítette a feleségét, hogy vesse alá magát, és olyan természetellenes, perverz, degenerált dolgokat kövessen el, amelyeknek a részletes bemutatása felháborító, mélyen erkölcstelen volna.” Chaplin semmi egyebet nem tett, mint hogy a feleségét megkérte, szívja le. 1927-ben egyezségre jutottak. A mûvész 625 000 dollárt fizetett feleségének, így szabadult meg a pertõl. Alfred Kinsey két évtizeddel késõbb közölt mûvében (A férfi szexuális magatartása) kifejtette, hogy „több olyan példát ismerünk, amikor a nõk megölték a férjüket, mert az ragaszkodott a nemi szerv és a száj érintkezéséhez”.
A két világháború alatt a „szakértõk” érdekes következtetésre jutottak: „It`s frenching time.” Amikor az Amerikai Egyesült Államok fiatal férfiak százezreit küldte Európába harcolni, 1948-as kutatásai során Kinsey felfedezte, hogy száz közül negyven amerikai férfi boldog haszonélvezõje volt az orális szexnek. Öt évvel késõbb, A nõ szexuális életében Kinsey azt állítja, hogy a férjes amerikai nõk 49 százaléka leszopta a férjét, és a fiatal tanult lányok 62 százaléka beismerte, hogy fellációt gyakorolt a barátjával. Kinsey kutatásai heves vitákat váltottak ki, míg végül magára maradt, elvesztvén támogatóit. Ismerve Kinsey esetét és tudva azt, hogy az orális szex a szövetségi államok többségében törvénytelen, Masters és Johnson úgy döntöttek, hogy az 1966-ban kiadott Az ember szexuális reakciója címû könyvükben nem elemzik ki az erre vonatkozó következtetéseket. Masters pár évvel késõbb ezt nyilatkozta: „Egyszerûen nem volt bátorságom.” Mindezek ellenére az orális szex közkedvelté vált. Egy tudományos kutatás arra a következtetésre jutott, hogy világviszonylatban a fiatal nõk 68 százaléka és a férjes nõk 71 százaléka ismeri az orális szex fogalmát. A felláció azonban az egyetemisták körében a legelterjedtebb. A szociológusok egyetértnek abban, hogy az orális szexpartik száma ritkul a házasságkötés után. Egy moldvai esküvõn történt: a násznagy a võlegényre pillant, és látja, hogy arcán széles vigyor ül. Megkérdi, mitõl oly boldog. A válasz, hogy a menyasszony most részesítette élete legnagyobb fellációjában. Pár perc múlva a násznagy észreveszi, hogy a menyasszony szintén mosolyog. „Te is boldognak tûnsz” – fordul hozzá. „Igen – mondja õ.– Látod a võlegényt? Az esküvõi ceremónia után többé soha nem fogom leszopni.”
Egy nemzetközi felmérés során kiderült, hogy azok a párok, akiknek gyerekük van, 50 százalékkal ritkábban gyakorolják az orális szexet, mint a gyerekáldás elõtt. Egy férfinak hetente átlagosan egyszer jut ki a felláció öröme. A házasság utáni elsõ években (már ha nem születik gyerekük) lényegesen megnõ a partik száma, tíz évvel a házasság után azonban már csak a maszturbációra gondolnak. A férfiak – ha lehetne – 3–4 alkalommal gyakorolnák az orális szexet hetente, de amint nõ a házasság éveinek a száma, arányosan csökkennek az ilyen jellegû igényeik.
Az erotikus irodalomnak rendkívül fontos szerepe volt a felláció iránti érdeklõdés felkeltésében – sõt egyes szövegeket nõk írták. Példa erre Anais Nin és Emanuelle Arsan. A francia fellációtól eltérõen az amerikai fürkészõ, kíváncsi, eufemisztikus volt. John Updike 1960-ban megjelent regénye, a Nyúlcipõ szenzációt keltett, bár a szerzõ nem nevezte nevén a dolgokat. Az 1968-ban megjelenõ Házaspárokban ezt írja: „Összekapcsoltuk a nemi szerveinket azért, hogy primitíven párosodjunk, de amikor a száj akarja, és kívánja, a test összeházasodik az elmével. A másikból enni szent aktus.” Egy évvel késõbb Philip Roth szereplõi egyszerûen az ösztöneikkel harcoltak, a Portnoy elégedetlenségében: „Tényleg letérdelt, vagy bolondítasz? Tényleg letérdelt? De a fogai, mit csinált a fogaival? Nyalta vagy szopta? Vagy mind a kettõ? Ó, Istenem! És elengedted a szájába? Lenyelte vagy kiköpte? Mondd már! Ki tette be a szájába, õ magának? Vagy te tetted be? Megtalálta magától az utat?”
Az utolsó két évtizedben a szex öröme a video révén bejutott az átlagemberek házába is. A kilencvenes években a felláció már nem számított misztikumnak. Hugh Grant szóba hozta a témát egy késõ éjszakába nyúló televíziós vita során, amikor is azért mentegetõzött, hogy egy prostituált rossz nyílásába helyezte a péniszét. 1180 dollár büntetés kifizetése után az angol sztár karrierje ismét felfelé ívelt. Sokkal nagyobb híresség következett: Bill Clinton „megengedte” egy gyakornoknak a Fehér Házban, hogy a felláció örömében részesítse. Ez a középkori ceremóniákra emlékeztetett. John Updike azt szuggerálta egy rádiókommentárban, hogy a felláció intimebb, mint a behatolás, mert a felek egyikétõl a fej használatát követeli. A The Guardianben John Ryle azt írta, hogy: „Ha Bill Clintonnak nem lettek volna házasságon kívüli kapcsolatai, minden bizonnyal olyan kapcsolatai lettek volna, amit mi fellációs kapcsolatnak neveznénk.” Az amerikai elnök, mint egy szendvics, közrefogva kapta magát. Az idõsebb generáció elítélte az orális szexet, a fiatalabb generáció viszont nem ismerte fel igazi értéket. Monica Lewinsky klasszikus görög hetérának tekinthetõ, aki áldozatkészen lehajtotta fejét, hogy kiszolgálja az erõs péniszt (és hogy tartósítsa a szent magvakat), ugyanakkor azon nemzedék tagjának is tekinthetõ, amelynek a szopás egyet jelent az elõjátékkal. Egy Starr-anyag arról próbálja meggyõzni az olvasókat, hogy kettõjük között csak orális viszony volt, és az elnök csak ritkán jutott el az orgazmusig. Ez az õ problémája, de megjegyzésre méltó, hogy Amerikában léteznek továbbképzõ tanfolyamok.
Számtalan fiatal számára a felláció biztonságos szexuális aktust jelent. Jó módszer arra, hogy megnyugtassák kitartó barátjukat, hogy megõrizzék a szüzességüket, hogy majdnem hûek maradjanak. A fiatalok számára ez egy rövid és izgató „szám”, amihez nem szükséges levetkõzni sem. Ráadásul a legszokatlanabb helyeken is gyakorolható, mint például a vonatban, a felvonóban, az íróasztal alatt vagy a parkban, anélkül hogy különösebb feltûnést keltene. Egy felmérésbõl, amelyet az amerikai középiskolások között végeztek, kiderült, hogy a diákok a szopást nem tartják szexuális aktusnak. Igazuk volna?
János Réka összeállítása és fordítása
