Az ezer évvel ezelőtti Nyugat-Európa romantikus ideálját a számtalan dalban és versben megénekelt udvari szerelem testesítette meg. Azonban az emberi természetet ismerve, a nemi vágyak realitása és minden ezzel járó bonyodalom azért ott bujkált a széles körben ünnepelt tiszta vonzalmak felszíne alatt. Ahogy nem minden trubadúr volt mentes a romlott erkölcsök világától, úgy a kolostorok falai sem tudtak mindent jótékony homállyal fedni…

Lancelot és Guinevere legendája az egyik legismertebb középkori szerelmi történet. Lancelot abbéli igyekezete, hogy a királyi udvarban előkelő pozícióba kerüljön, sikeresnek bizonyult. Artúr király legfőbb bizalmasává vált, aki később lovaggá ütötte őt. A férfi azonban bűnös szerelemre lobbant a király felesége iránt. Kezdetben hű udvaroncként igyekezett úrrá lenni érzelmein, a szenvedély azonban erősebbnek bizonyult nála. A beteljesülés áruláshoz, hűtlenséghez, majd a későbbiekben a Kerekasztal feloszlásához vezetett. Lancelot-nak a királyné iránt táplált gyötrő szerelme okozta végeredményben Camelot bukását.

A lovagi szerelem a köztudatban a tiszta, beteljesületlen vonzalmakon nyugvó kapcsolat eszményét testesítette meg. A nemes lovag a bálványozott hölgyet csupán messziről csodálhatta. Ezt a szerelmet énekelték meg a trubadúrok a távolból hőn imádott hölgyhöz írt lírai költeményeikben. A lovag hőstetteivel, vitézi cselekedetekkel igyekezett rajongottja figyelmét felkelteni és szerelmét elnyerni. Gyakran próbatételek sorát kellett kiállnia, ezzel bizonyítva a hölgy kegyeire való érdemességét. A nemes hódoló énekeiben és verseiben fejezte ki feltétlen alázatát; számára a hölgy minden kívánsága, óhaja parancs volt. Sok szegény családból származó ifjú számára a boldoguláshoz nem kínálkozott más út, mint elnyerni egy nemes hölgy kegyeit, s ezáltal szert tenni a vagyonra és a lovagi címre.

Az „udvari szerelem” a XI. század végén jelent meg Franciaország Aquitania, Provence, Champagne és a hercegi Burgundia régiók udvaraiban, és a nemesekre érvényes általános erkölcsi, illetve lovagi szabályokon alapult. Aquitániai Eleonóra (1122–1204) Normandia hercegével, a trón várományosával, azaz a későbbi II. Henrik angol királlyal kötött házasságot. Az angol nemesség az ő 1154-es királynévá koronázását követően került kapcsolatba az udvari szerelem eszméjével. Az apja és a nagyapja által megkezdett utat folytatva, a művészetek, a zene, a költészet és a trubadúrok pártfogójaként tevékenykedett.

A trubadúrok énekei az udvarlás állandó eszközeivé léptek elő, az udvari szerelem normái pedig egyre elterjedtebbekké váltak. Az udvarokban vándormuzsikusok adták elő a lovagiasságot és szerelmet eszményítő balladáikat. Az új irányzat népszerűségének növekedésével a lovagok és a nemesek is tollat ragadtak. Ezek a lírai költemények csordultig voltak rajongással és az elválás vagy a viszonzatlan szerelem miatt érzett szomorúsággal.

Az udvari szerelem világát azonban a XIX. századi romantika eszmevilága óhatatlanul torzítva közvetítette. A minden testiségtől mentes, légies szerelem mellett a középkorban azért számos példát találhatunk a testi érintkezést és érzékiséget sem nélkülöző románcokra.