A férfi képes arra, hogy kétfelé szeressen, különböző módon és különböző szeretetfokozatokkal ugyan, de képes rá. A nő nem tud mindenfelé kötődni, nem akar osztozni. Számára a leglényegesebb kérdés: kihez tartozol?

A XVI. század derekán az oszmán birodalom Bécstől Adenig, Perzsiától az afrikai Oránig terjedt. Az óriási terület legfőbb ura a szultán volt, aki a szeráj nevű, hermetikusan elzárt palotaegyüttesben lakott a fővárosban, Isztambulban. A szeráj egy egész negyedet alkotott, több mint ötezren éltek itt. Középpontjában a hárem, a több száz odaliszkkal és rabszolganővel, akiket az eunuchok (kasztrált apródok) őriztek.

Pavilonokból, villákból, hegyoldalba épült házacskákból, teraszos kertekből állt a hárem, melynek központi épületében lakott udvarával a birodalom legbefolyásosabb asszonya, az "anyakirályné". Nehezebb volt bejutni hozzá, mint a szultánhoz. A protokoll erre az alkalomra még az öltözéket is meghatározta.
A hárem sohasem volt üres. Ha új szultán lépett a trónra (akár öröklés vagy puccs révén), mindig talált a háremben több száz nőt, akik közül válogathatott. De mert soha semmilyen politikai vagy katonai erő nem küldte fegyvereseit a hárembe, a falak között szinte változatlanul zajlott az élet.

 

Török történészek szerint a szultán megbízottai végigjártak minden rabszolgapiacot és folyamatosan vásárolták a kislányokat. Többnyire tíz-tizenkét évest vettek, de olykor még fiatalabbat is, ha már látszott; hogy felnőve kivételes szépség lesz. A gyerekek afféle élő játékszerként szolgálták a szultán gyermekeit, kislányait. Amikor pedig felnőttek, ágyas lett belőlük. Csak a legszebbeket engedték be a hárembe, ahol is első útjuk a validéhoz, vagyis a szultán anyjához vezetett. Ha a kislány valami okból nem nyerte el a tetszését, sohasem került be a falak közé. Érdekes, a szultánt senki sem kérdezte, tetszik a "felhozatal", de biztos lehetett benne: ha bemegy a hárembe, ott csinosabbnál csinosabb lányokat talál.

 

Minden férfi háremet akar?
Bagdy Emőke pszichológus azonban azt állítja, egyáltalán nem jellemző, hogy ezek a kapcsolatok hosszútávon is sikeresek. „Általában azok tudnak ilyen szerelmi háromszögben élni, akik eleve hajlottak arra, hogy nyitott kapcsolatot tartsanak fenn. Ekkor a felek igénylik a szabadságot a saját részükre is.
Ám sokkal gyakoribb, hogy ezeket a viszonyokat a kényszer szüli, és a benne szereplők, különösen a nők, rettenetesen szenvednek. Ők azok, akik gyakran szó szerint is belebetegszenek a helyzetbe. Szaktudományos tény, hogy a férfi bizalmat és szabadságot szeretne, ezzel szemben a nő szeretet és támaszt keres a férfiban.” Na de hogyan szerethet valaki kettőt egyszerre? „Minden férfi vágyfantáziájának része a hárem – válaszol a pszichológus. – Ha egy férfi azt állítja, hogy ez nem így van, akkor a nembeli lényegét tagadja meg. A férfi képes arra, hogy kétfelé szeressen, különböző módon és különböző szeretetfokozatokkal ugyan, de képes rá.
A nő nem tud mindenfelé kötődni, nem akar osztozni. Számára a leglényegesebb kérdés: kihez tartozol? A háremet tartó férfinak nehéz erre válaszolni, mert ők tudnak két nőhöz kötődni, két családhoz tartozni. Éppen ezért gyakori, hogy amikor nagy nehezen leteszik a voksukat az egyik nő vagy család mellett, egy hónap múlva mégis a másikat választják. Előfordul, hogy négy-öt ilyen sasszét is megtesznek. A sebzettebb, a jobban ragaszkodó fél reménykedve vár, miközben az egész világ bolondnak nézi. Személyiség és szeretet kérdése, hogy ki mit tesz meg a másik emberért, de ha az ember igazán szerelmes, őrült módon mindent megbocsát.”