Rendhagyó kalandozásunkat az emberi civilizáció bölcsőjének tekinthető Mezopotámiában érdemes elkezdeni. E terület népeinek mindennapi életében sajátosan fonódott össze a szex a vallással.

Parázna papnők

A sumér városállamok uralkodói minden évben egyszer kötelességszerűen felkapaszkodtak a helyi zikkurat (lépcsős piramis) tetejére, hogy szent nászban egyesüljenek Istár papnőjével. Az „Égi Szajhával” való nyilvános szexszel megteremtették az ókori valóságshow műfaját. Asszíriában a kéjsóvár Anaitisz istennő számára évenként kiválasztották a legszebb ifjút, akit arany ékszerekkel ékesítettek fel, és vörös lepelbe öltöztettek. Egy álló napot töltött vad orgiával az istennő papnőivel az emberek szeme láttára, majd másnap illatos fűszerekből és fákból készített máglyán elhamvasztották, hogy csatlakozhasson égi kérőjéhez. A babilóniai Melitta-kultusz előírta, hogy minden nő köteles az istennő temploma előtt áruba bocsátani magát, s addig nem házasodhat meg, amíg el nem kél. A bevétel természetesen a templomot, vagyis annak papjait illette. A rút vagy fogyatékos lányok persze sokszor évekig várakoztak, hogy valaki megkívánja őket.
A szakrális prostitúció természetesnek számított ugyan a Tigris és Eufrátesz deltájában, de a papnők nem árulhatták magukat alantas helyeken. Ha mégis kocsmában, lebujokban mutatkoztak, akkor tűzhalállal kellett bűnhődniük. Aki sokallta a szentélyek hölgyeinek árfolyamát, az találhatott szerényebb igényű örömlányokat is, akikre a találó kalmasitum (magszedő) nevet aggatták. Az uralkodók háremét kasztráltak őrizték, akik meg is házasodhattak, és – örökbe fogadott – gyermekeket is nevelhettek. A férjes nők kötelesek voltak fátylat viselni, amivel megkülönböztették őket a rabnőktől és prostituáltaktól. A férfiak ágyasokat tarthattak, és bármely indokkal elhagyhatták hitvesüket. Adósságaik törlesztésére el is adhatták őt és gyermekeiket is. A lusta feleséget rabszolgaságba taszították, ha pedig egy asszony elutasította férje közeledését, akkor megfojtották. Ha valaki a menyével, vagy fia jegyesével hált, gúzsba kötve hajították a folyóba. Ám ha a lány még szűz volt, akkor szabadon választhatott apa és fia között.

Vérfertőző fáraók

A Nílus völgyében csaknem egyenrangúnak tekintették a férfiakat és nőket. Utóbbiak is viselhettek hivatalt, birtokolhattak magánvagyont, szabadon köthettek üzletet és a bíróságokon is tanúskodhattak. A családokban a lánygyermek ugyanannyit örökölt, mint a fiú. Tudunk neves orvosnőről, akik a „királyi végbélnyílás őreként” a fáraó közvetlen környezetébe is bekerült.
De Egyiptomban a nő nem bonthatta fel a házasságot. Válás esetén azonban visszakapta hozományát, ráadásul férjének még el is kellett őt tartania. A házasságtörő asszonyt kiéheztetett, felhergelt kutyák elé vetették. Mindössze anyagi kérdésnek számított, hogy egy férfi hány asszonyt tart, ám főfelesége, akit a „ház asszonyának” neveztek, csak egy lehetett, csakis az ő gyermekei örökölhették a vagyont. Az utód jogosult volt átvenni atyja háremét is. A nők fedetlen mellbimbóikat aranyporral ékesítették. A Nílus partján az orr összeérintése jelentette a bizalmas kapcsolatot, ez talán a mai csóknak felelt meg.
A fáraók isteni lényként saját nővérükkel vagy húgukkal házasodtak össze. Ha egyikkel sem rendelkeztek, akkor szabadon választhatták első asszonyukat. Emellett természetesen több száz fős háremet is tartottak. Ez persze gyakran vezetett konfliktusokhoz. A leghíresebb botrány III. Ramszesz uralma idején esett meg. A fáraó egyik mellékfelesége összeesküvést szőtt, hogy fiát hatalomra juttathassa. Ennek érdekében a hárem őreit is maga mellé állította, így az ágyasok a palota falain kívül lelhettek testi örömökre. Ám az egyik zendülő feladta a díszes kompániát, akiket bíróság elé állítottak. A csélcsap asszonykák azonban elcsavarták az ítészek fejét, és a tárgyalás orgiává fajult. Végül az uralkodó kegyéből a vádlottak öngyilkossággal vethettek véget életüknek, míg a megtévedt bírák fülük elvesztésével bűnhődtek.
Egyiptom legismertebb királynője, Kleopátra valójában egy görög eredetű dinasztia sarja, amely átvette az ősi hagyományokat. A vérfertőzés így a hellenizmus időszakában is fennmaradt. Az „apa dicsősége” névvel büszkélkedő Kleopátra egymás után mindkét fivérével összeházasodott. Új Ízisznek szólíttatta önmagát, külön illatszeres flotta állt a rendelkezésére, hogy ellássák a legdrágább kozmetikumokkal. Állítólag maga is írt egy könyvet a szépségápolásról. Később szerelmi románcba keveredett Julius Caesarral, majd Antoniusszal, amelyből az ókor egyik leghíresebb románca született. Szerelmes leveleiket gyakran olvasták fel környezetüknek. Amikor azonban Egyiptom örökösévé is meg akarta tenni leendő gyermeküket, a párnak pusztulnia kellett.

Görög nők ketrece

Az ókori Hellászban bezzeg nem ülhetett volna trónra a becsvágyó Kleopátra. A nők legfeljebb harmadrendű állampolgárként jöhettek számításba. Személyükkel és örökségükkel atyjuk, férjük, majd fiaik rendelkeztek, egy véka gabona árát meghaladó üzletet nem köthettek, népgyűléseken, lakomákon, sportversenyeken nem vehettek részt, jóshelyeken nem jelenhettek meg.
A házasodásra a holdtölte időszakát tartották megfelelő időpontnak. A lányok siratóénekekkel búcsúztatták viszonylagos szabadságukat, hiszen asszonyként csaknem rabokká váltak. Az athéni szertartást tisztító fürdő, a menyasszony átadása, és az örömapa ünnepi állatáldozata vezette be. A leölt állat epéjét kivették, hogy a kapcsolat mentes legyen a haragtól, keserűségtől. Ezt nászlakoma, fogadalomtétel követte, ahol kivételesen a nők is megjelenhettek. A menyasszony a nászéjszakáig lefátyolozva ült, és a szerelmeskedés előtt birsalmát kellett rágcsálnia. Az újdonsült asszony ettől kezdve a női lakosztály foglyává vált, otthonát csak különleges női ünnepek, temetések alkalmával hagyhatta el, kizárólag férje, illetve a város elöljáróinak engedélyével, de mindig cselédei kíséretében. Neki kellett irányítania az alkalmazottakat, rabszolgákat, betegek ápolását, vezetni a háztartást, felügyelni a szövésre-fonásra. A fiúkat 7 éves korig, a lányokat férjhezmenetelükig nevelte.
A férfi könnyedén elválhatott. Felesége visszafogadására nem kényszeríthették, de el kellett tartania egykori hitvesét. Az asszonynak rokonai hozzájárulásával kellett az archon elé terjesztenie kérelmét, s a válás csak mindkettőjük beleegyezésével vált jogerőssé. A gyermekek azonban apjuknál maradtak. Igaz, Szolón előírta, hogy egy férjnek legalább havi három alkalommal boldogítania kell feleségét, különben felbontják a házasságot. Ha a ház ura tetten érte nejét, akkor büntetlenül megölhette a csábítót, vagy perbe foghatta. Hitvese ezzel becstelenné vált. Kiűzték az otthonából, többé nem léphetett templomba, nem viselhetett ékszert, ruháját bárki leszaggathatta, sőt egyeseknek az alfelébe dugtak egy jókora hegyesre faragott retket is. Az irodalomból is kicsendül a nőgyűlölet. A mítoszokban szereplő legendás jósnak, Teiresziásznak megadatott, hogy élete egyik felét nőként, a másikat férfiként élhesse meg. Ezt követően az állította, hogy egy nő kilencszer többet élvez, mint egy férfi, és ezért fékezhetetlen a természete.
Szerző: Szabó Zoltán