Cicero leszögezte, hogy nincs abban semmi jogellenes, ha két férfi élvezi az erotikus gyönyöröket, de mindent a maga helyén kell kezelni. Nem szabad, hogy az egyik a másik ellenőrzése alá kerüljön és nem szabad kiváltságokat adni érte. Buchanan (2000) a legfőbb különbséget a görög és a római oktatás között abban látja, hogy a rómaiak a szülőt tartották elsősorban felelősnek a nevelésért, ezért például tanára csak azután szexelhetett diákjával miután saját gyermekével már megtette, illetve a diák saját apjával is megtette már.
Hadrianus úgy gyászolta vízbe fulladt kedvesét, Antonius-t 130-ban, hogy várost alapított, valamint a birodalom területén templomokat és emlékműveket emeltetett a tiszteletére. (lásd még: Marguerite Yourcenar: Hadrianus emlékezései) Lucius írt először a tribádiáról 160-ban, az első butch-femme szerepben élő párról, illetve ő utalt arra, hogy Leszbosz szigetén éltek „férfias kinézetű hetérák”, akik csak nőkkel szeretkeztek. Palesztínában 193-ban Rabbi Judah the Prince összeállította a Mishna-t, három évszázad rabbinikus vitáinak törvénykönyvét, amelyben szerepel a férfiak közötti közösülés büntetése: halálra kövezés. Ez később a Talmud részeként az egyik alapvető szövege lett a judaizmusnak.
A IV. században I. és II. Konstantinusz törvényei az első olyan rendelkezések a Római birodalomban, amelyek férfiak beleegyezésen alapuló szexuális kapcsolata ellen szóltak: halálbüntetéssel fenyegette azokat, akik engedték a behatolást (nubit in feminam, azaz „úgy párosodik, mintha nő lenne”). Mivel az előző rendelkezés hasztalannak bizonyult, és a birodalomban terjedt a férfiak „elnőiesedése” - I. Theodoziusz 390-ben szigorított a büntetésen: nyilvános égetéssel sújtotta a „bűnösöket” - elsősorban a (mai szóhasználattal élve:) transznemű prostituáltakat. 438-ban II. Theodoziusz rendelkezése máglyahalállal csak azokat a férfiakat sújtotta, akik feladták férfi testüket és úgy használták azt, mint a nők.
Híres homo- vagy biszexuális rómaiak még: Sulla és Metrobius, Julius Caesar és Nikomedész, Marcus Antonius, Tiberius, Caligula, Néró, Vespasianus, Hadrianus és Antonius, Marcus Aurelius, valamint a szellem emberei: Catullus, Horatius, Vergilius, Ovidius, Seneca, Petronius (aki a Satyricon-t írta), Plautus.
