Az ókori Pompejiben
számtalan nyilvánosház üzemelt. A régészek legalább 25 ilyen intézményt
fedeztek fel, bár többségük mindössze egy-vagy két helyiségből állt, s
általában valamelyik bormérés alagsorában üzemelt.
Nem így a
”Lupanare”, az az emeletes épület, amely néhány évvel a Vezúv Kr. u.
79-ben történt kitörése előtt nyitotta meg kapuit. A régészek szerint a
tízszobás, kétszintes ház volt a város egyetlen "tisztaprofilú"
bordélya, azaz kizárólag kereskedelmi célú örömszerzésre szakosodott,
ami nem számított illegális tevékenységnek.
A Lupanare elnevezés a
latin lupa szóból származik, amely nőstény farkast jelent, de így
nevezték a prostituáltakat is. Az örömlányok általában görög vagy keleti
származású rabszolgák voltak. A falfeliratok szerint azonban férfiak is
dolgoztak itt, vendégkörükhöz férfiak és nők egyaránt tartoztak.
A
falakat szebbnél szebb, bár igen naturalista freskók díszítik, ezeket a
régészek az örömlányok sajátságos reklámjának tartják. Különös
műgonddal készültek az emeleti freskók, feltehetőleg ide vezették fel a
legelőkelőbb vendégeket. Egyes feljegyzések szerint az örömlányok
szolgáltatásaiért nyolc pohár vörösbornak megfelelő összeget kellett
fizetni.
A falakon fennmaradtak a bordélyban dolgozó örömlányok
nevei, mint Myrtis, Callidrome, Cressa, Drauca, Fabia, Faustilla,
Felicia, Fortunata, Helpis, Mula, Nica, Restituta, Rusatia és Ianuaria.
Némelyikükről azt is tudjuk, mi volt a szakterülete: Myrtis például az
orális élvezetek mestereként hirdette magát.
Pompejit Kr.u. 79.
augusztus 24-én a kitörő Vezúv mintegy hat méter vastag hamuval és
vulkáni törmelékkel fedte be. Csak 1748-ban bukkantak rá az eltűnt
településre, ekkor kezdődtek meg az ásatások, melyek a mai napig nem
zárultak még le.
A Lupanare első feltárásai 1862-ben kezdődtek.
Forrás:
National Geographic Online
|
