Az
ókori világ felettébb kedvelte az érzéki örömöket. A keleti népek, a
görögök és rómaiak jól ismerték a testi szerelem fortélyait. A
gyönyörszerzés, annak minél teljesebb átélése fontos része volt az
életnek. Mindez azonban gyökeresen megváltozott a középkorban!
A Nyugat, pontosabban a zsidó-keresztény tanok sokkal szigorúbban
viszonyultak a testiséghez. A test örömeit szembe állították a lélek
üdvösségével, annak beteljesedésével. Egyházi és világi törvények,
bullák, rendeletek, vitairatok és értekezések garmadája foglalkozott már
a középkor kezdetén is a bujasággal. A kereszténység legkorábbi
századaitól kezdve rettegni kellett a test bűnétől, a kísértéstől.
A földi örömök elleni küzdelmükben az egyházatyák teológiai érvekkel
próbálták alátámasztani, hogy az önmegtartóztatás, a szüzesség Istennek
tetsző dolog, és a szex csak akkor helyénvaló dolog, ha gyereknemzés a
cél. A fennmaradt emlékek alapján a fogamzásgátlás minden formája - a
megszakított közösülés is - gyilkosságnak számított. A monogám
házasságot tekintették egyedül a szexuális érintkezés hivatalos
keretének.
Az örömszerző szeretkezést egyenlővé tették a paráznasággal, amit nem
helyeseltek. A középkori művészetnek folyamatosan témát szolgáltatott a
paráznaság miatti pokolbeli bűnhődés is, melyet a legtöbb esetben igen
részletgazdagon ábrázoltak.
Persze a tiltásra mindig érkezik válasz. A XI-XII. században megszülető
trubadúrköltészet és az ún. udvari szerelem a szívek és a lelkek
egymásra találásáról szóltak, de azért joggal feltételezhetjük, hogy
olykor kevésbé nemes érzelmek ,,nászára" is sor került a várak és
udvarházak zegzugos részeiben.
A szexualitásról írt könyvében Michel Foucault is felteszi a kérdést:
mely pontokon áll szemben a legélesebben a kereszténység az ősi
pogányság szexuális erkölcsével? Arra jutott, hogy a közösüléshez, a
szexuális aktushoz való viszonyulásban rejlik markáns különbség. Míg az
ókorban általában pozitívan értékelték a testiséget, addig a középkorban
a kereszténység szellemében a bűnnel, a gonoszsággal és a csábítással
társították.
Ebben a korban szakítottak a korábbi nagyfokú toleranciával is. Az
azonos neműek közötti testi szerelmet szigorúan üldözték. Míg ez
korábban teljesen elfogadott volt, addig a középkorban nem fért meg az
uralkodó életszemlélettel.
Az ókorban természetesnek számított az emberi meztelenség, nem így a
középkorban! A fedetlen test maga a bűn. Az antik eszmény, miszerint a
test az isteni tökély tükre - tehát a léleké és a szellemé is -
megváltozott. A test szégyellnivaló lett.
Összességében azt lehet elmondani, hogy ami a középkorban tisztaságnak,
erénynek, önmegtartóztatásnak számított, és ezáltal követendő mintának,
azt az ókori ember nem tekintette normálisnak. Ha véletlenül ideig-óráig
tisztelte is, soha nem fogadta el életvezetési szempontnak.
