Eldorádó legendája

Létezik egy legenda, amely évszázadok óta megmozgatja a felfedezők és kalandorok fantáziáját. El Dorado – a valahol Dél-Amerikában rejtőző aranyváros – az 1600-as évek óta az azonnali meggazdagodás szimbóluma. Dorado spanyol jelentése „arany” vagy „aranyozott”. Tehát Eldorádó jelentése: „tiszta arany”.

A legenda szerint a Bogotá közelében lévő Guatavita-tó partján élő emberek egy különös szertartás révén ismerik fel új királyukat. Egy magányban töltött periódus után az új király egy tutajon kihajózik a Guatavita-tóra, hogy áldozatot mutasson be a tó fenekén élő hatalmas szellemnek. Mielőtt azonban útra kelne, bőrét ragacsos gyantával vonják be, és egy csövön keresztül aranyporral fújják be. A tutaj, amin El Dorado, az aranyozott ember hajózik, meg van rakva kincsekkel (arannyal, smaragdokkal, ékszerekkel, koronákkal, stb.). Egy adott jelre El Dorado beledobja az összes kincset a tó közepébe, így „adózva” a tó szellemének. Nem véletlen tehát, hogy a hosszú évek folyamán sok kalandor próbálta megtalálni a Guatavita-tó fenekén fekvő hatalmas kincseket.

El Dorado kutatása

A legenda hamarosan egy elveszett aranyváros történetével kapcsolódott össze, ahol az emberek állítólag aranyfazekakban főznek, aranytányérokból esznek, és aranykelyhekből isznak. A mesés várost, amit szintén Eldorádónak neveztek, valahol mélyen az Amazonas-medencében képzelték el. A következő évszázadok folyamán számos expedíció indult útnak a felkutatására.

1540 februárjában két spanyol konkvisztádor, Francisco de Orellana és Gonzalo Pizarro vezetett expedíciót az ecuadori Quitóból keletre. Mélyen behatoltak már az esőerdőbe, amikor a több mint négyezer spanyolból és indiánból toborzott vállalkozás kezdett kifogyni készleteiből. Több mind háromezren haltak éhen. Ekkor döntöttek úgy, hogy Orellana továbbhajózik a Napo folyón élelmet keresni, míg Pizarro, aki szerint az expedíció csődöt mondott, a többi túlélővel hazatért Quitóba. Bár Orellana nem találta meg Eldorádót, mégis hírnevet szerzett magának, mint az első európai, aki végighajózott az Amazonason.

1595-ben Sir Walter Raleigh, I. Erzsébet angol királynő kegyence 640 kilométert hajózott lefelé az Orinoco folyón. Hiába gyötörte éhség, betegség és szálltak felé mérgezett nyilak, Eldorádót nem sikerült megtalálnia – pedig kétszer is megpróbálta.

A Guatavita-tó a muiszka nép számára szent volt, az ő szertartásaikból ered El Dorado legendája.

Sangri-La és Sambhala

Sangri-La misztikus, harmóniában élő völgy. A valószínűleg csak az emberi képzeletben létező Sangri-La ősi buddhista mítoszán alapszik. A Sangri-Lához hasonlóan a Himalája bércei között, a Tárim-medence területén fekvő Sambhala Tiszta Föld, melynek minden lakója megvilágosodott. A más dimenziókban elhelyezkedő többi Tiszta Földtől eltérően Sambhalát valós, az emberek világában jelen lévő helynek mondták. Azonban csak a kifogástalanul erkölcsös karmával megáldottak érhetnek el ide. A monda szerint, ha a világot háború és kapzsiság szorongatja, Sambhala királya nagy sereggel hagyja ott hegyi védőbástyáját, hogy legyőzze a romlást és felülkerekedve a gonoszon, elhozza az Aranykort az egész Föld számára.

Sambhala meglelésének csüggesztő lelki feltételei nem riasztottak el néhány valós utazót a felkutatásától. Nicholas Roerich, orosz származású művész 1925 és 1928 között expedíciót vezetett Indián át Tibetbe, Mongóliába, végül a szibériai Altaj hegységbe. Bár hivatalosan az út célja nyelvészeti kutatás és festés volt, a csoport valójában Sambhalát akarta meglelni. Mivel Roerich hitt a vallások transzcendens egységében, utazása személyes szellemi kihívás is volt, és kísérlet arra, hogy Sambhalát egy eljövendő új kor szimbólumaként vezesse a köztudatba, ahol a békében és megvilágosodásban túlhaladjuk a vallási megosztottságot.