
A nép babonás hitének test nélküli, pusztán árnyképekül megjelenő kísértet alakjai, különösen az elhunyt emberek lelkei.
E
hit általános lelki jelenségeken alapul, mint az álom fantasztikus
tüneményein, aztán a látóérzéknek félelem előidézte csalódásain meg az
agynak bizonyos testi betegségeket rendesen kísérő kóros állapotain
(káprázatok); e hit minden népnél el van terjedve és mindig a léleknek a
halál után állapotáról uralkodó felfogásból táplálkozott. A lélek
halhatatlanságában való hiten kívül mindenütt bizonyos dogmákban nyert
támogatást, p. a klasszikus ókorban elterjedt azon hitben, hogy a
meggyilkoltak lelkeinek mindaddig bolyongniuk kell, míg bűneikért nem
bűnhődtek és míg a halott tisztességes eltemetésben nem részesül. Az ó-
és újkornak részben a valóságtól ellesett számos költeményben a rossz
lelkiismeretnek e látható testet öltött alkotásai nagy hatásúak, még a
színpadon is. A kereszténység a kísértetek létezését ugyan nem ismeri el
oly mértékben, mint a klasszikus ókor, de a kísértetekhez való hit
mégis erős támaszt talált a purgatóriumról szóló tanban. Mint sok régi
görög bölcselő, úgy később az egyházatyák is a kísértetek létezése
mellett nyilatkoztak. Míg a lélek bűnei kiengesztelve nincsenek, addig
haza járhat, hogy a hozzátartozóikat arra intse, hogy
miseszolgáltatással és jócselekedetekkel járuljanak megváltásához. A
lélek ahhoz a helyhez vagy házhoz van kötve, melyben a bűnt elkövette,
oda jár haza, ott kísért és gyötri a lakókat (l. Házi szellemek).
Ezekhez csatlakozik az éjjeli alakok egy másik csoportja, mint a vámpír
és lidérc, melyek szintén álombeli állapotokból magyarázhatók. Az újabb
felfogás szerint a hazajáró lelkek (revenants) csak az éjjel 12-1 óra
közti időben kísérthetnek, de vasárnap született gyermekek és
szellemlátók más éjjeli órákban is láthatnak kísérteteket. Az ezekben
való hit a költészetben talál utolsó támaszra, s sajnos még a népies és
nevelési irodalom némely termékeiben; általában pedig elenyészőben van,
noha egy új hitfelekezet egészen az elhaltak közleményeiből építi fel
vallását.
|