Az élő ember szelleme azonban nem csupán a tudatos vagy spontán megkettőződés idejére léphet ki a testből, hanem a végzet hírnökének szerepét is betöltheti. A Brit-szigeteken „fetch”, Norvégiában „vardoger”, Németországban pedig „Doppelgänger” névvel illetett fantommal kapcsolatos tapasztalatokat a 19. század közepén kezdték el tudományos alapossággal vizsgálni. Az élet fantazmagóriái című, 1886-ban megjelent könyv két szerzője, Edmund Gurney és Frederic Myers több száz eset tanulmányozása után arra a megállapításra jutott, hogy a „túlvilági alteregó” általában hátborzongatóan valóságos rémlátomásként jelenik meg az érintettek előtt, és valamilyen veszélyre vagy az elkerülhetetlenül közeledő halálra figyelmezteti őket. A szinte teljesen áttetsző jelenés – arckifejezése, testtartása és mozdulatai révén – olyan meggyőzően emlékeztet az élő hasonmásra, hogy a gyanútlan szemlélődő első pillantásra akár össze is tévesztheti őket.

Egy 1696-ban kiadott angol nyelvű enciklopédia szerzője, John Aubrey számos izgalmas történetet gyűjtött össze a félelmetes kísértet felbukkanásáról. „A gyönyörű Diane Rich, Earl of Holland (1590–1649) leánya éppen atyjának kensingtoni parkjában sétált, hogy még ebéd előtt friss levegőt szívjon. Már egészen kellemesen érezte magát, amikor váratlanul saját tükörképét pillantotta meg a kerti ösvényen. Egy hónappal később a hölgy himlőben meghalt. Nővére, Lady Isabella Thynne szintén találkozott a hasonmásával, mielőtt elhunyt volna” – írja Aubrey, akinek egyik ismerőse, Sir William Napier hasonló módon kapott figyelmeztetést közeli haláláról. A férfi egy vidéki fogadóban szerette volna tölteni az éjszakát, de szobájába érve megdöbbenéssel vette észre, hogy egy holttest fekszik az ágyán, amely megtévesztésig hasonlít hozzá. A köztiszteletben álló orvos néhány nappal utazásának befejezése után életét vesztette.