Sok kultúrkörben és országban – legfőképp az európaiakban – a csontvázakat kapcsolatba hozzák a kísértetjárással, a halállal. Angliából azonban különösen sok olyan esetről tudunk, amikor nem az egész csontváz, hanem „csupán” egy koponya volt a „főszereplő”, amely mélységesen sérelmezte, ha valamilyen méltánytalanság érte „őt”.

A ködös Albion csaknem valamennyi megyéjének megvan a maga úgynevezett „sikoltó koponyája”, és a róla szóló legendája. Ilyen helyiségek többek között Somerset, Cumbria, Yorkshire, Suffolk, Dorset, Derbyshire, Sussex és Lancashire. Az innen származó történetek általában arról tudósítanak, hogy az efféle koponyák poltergeist-tevékenységet indukálnak jelenlétükkel és sikolyaikkal. Szirénaként süvöltenek, ha valaki megkísérli őket elmozdítani megszokott helyükről, vagy ha esetleg el akarják választani őket a hozzájuk tartozó csontváztól.

Az egyik ilyen történet nagy szenzációt keltett a 19. század első felében. 1828-ban William Corder meggyilkolta szeretőjét, Maria Martent a Vörös Csűr fogadóban, Poltsteadben (Suffolk megye). Corder hulláját akasztás után – a szokásoknak megfelelően – felboncolták. Egy John Kilner nevű orvos Bury St. Edmundsból hobbiszerűen gyűjtötte a koponyákat. Ellopta Corder fejét, megtisztította a koponyát, és elhelyezte egy ébenfa dobozban. Attól kezdve a házában poltergeistek kezdtek kellemetlenkedni. Kilner továbbadta a zsákmányát, így az új tulajdonos is kivehette részét a kísértetjárásból és a szerencsétlenségekből mindaddig, amíg keresztény módon el nem temette a koponyát.

Más esetekben a temetés nem oldotta meg a folyton felmerülő problémákat. Egyes koponyák „kiásták” magukat a földből, és újfent feltűntek gazdáik otthonában. Némelyikük még napjainkban is megtalálható abban a házban, amelyet nyilvánvalóan nem akar soha elhagyni. Állítólag olykor ma is sikongatnak, ha csak egy ujjal is hozzájuk érnek.