Sokan azt állítják, hogy találkoztak már az ufók utasaival. Ám a
humanoidok megjelenéséről és viselkedéséről szóló beszámolók gyakran
ellentmondanak egymásnak. Még is, kik ők? És kik irányítják a titokzatos
tárgyakat?
A szupergyors és lélegzetelállító manőverezési
képességgel bíró tárgyakról szóló gyakori jelentések elkerülhetetlenül
bizonyos találgatásokhoz vezettek a szemtanúk, a sajtó és a közvélemény
részéről egyaránt, miszerint az észlelt események nem voltak mások, mint
Földön kívüli látogatók által a mi légterünkbe való behatolások. Ahogy
ezen tárgyak viselkedése rendkívül fejlett technikát és ennek tökéletes
uralmát sejtette, felmerült a nagy kérdés: kik, vagy mik irányítják ezen
tárgyakat?
A kérdés csak nagyon lassan
oldódott meg, annak ellenére, hogy az USA Légiereje felállított egy
vizsgálócsoportot, és elindították az ún. Kék Könyv tervet. Az
illetékesek azonban nem nagyon akarták tudni a választ, és gyakorta
figyelmen kívül hagyták a titokzatos leszállásokról készült
beszámolókat. Igen ám, de mindig vannak olyanok, akiknek a kíváncsisága
legyőzi a hivatalos keményfejűséget. A téma iránt kitartóan érdeklődő
civil kutatók csoportba verődtek, és szerény forrásaik felhasználásával
értékes információkat gyűjtöttek a világ minden tájáról.
A földönkívüliek
A
nagyszámú bizonyítékokból, amelyeket ezek a csoportok gyűjtöttek össze,
most már nyilvánvaló, hogy az ufóutasok jelenséggé állnak össze. Az
állítólagos szemtanúk által jelentett „pilóták” alakja, mérete,
megjelenése és viselkedése gyakran nagyon különös. A rengeteg
jelentésből sajnos nem áll össze egy egységes kép a természetüket, ill.
szándékaikat illetően. Ufók és utasaik tehát gyakran szültek heves
vitákat.
Érdekes leszállás Brazíliában
A
brazíliai Bauru közelében 1947. július 23.-án egy földmunkás és néhány
kollégája látta, hogy egy nagy fémtárgy ereszkedik le a földre, és meg
is áll hajlított lábain. A földmunkás a helyszínen maradt, miközben
kollégái elszaladtak, és hamarosan furcsa lényekkel találta szemben
magát. A lények 2,1 méter magasak voltak, akik áttetsző overallt
viseltek, és egy-egy fémdoboz volt a hátukra erősítve. Nagy kopasz fejük
volt, hatalmas kerek szemük, hosszú lábaik és arcukat nem borította
semmilyen szőrzet, még szemöldökük sem volt. Egyikük egy csövet nyújtott
a földmunkás felé, de ő hátraugrott, és azonnal rájött, hogy a lény nem
meri követni őt a napfényesebb, világosabb területre. Egyfolytában
ugráltak, szökelltek ide-oda, és közben nagy szikladarabokat vettek fel a
földről és dobáltak el. Még lyukakat is szúrtak a földbe, valószínűleg
azért, hogy megpróbálják lerajzolni a bolygók Nap körüli helyzetét.
Ezután beszálltak járművükbe, amely sziszegve felszállt. A földmunkás
beszámolója annak idején két brazil újságban is megjelent.
Furcsa jelenség Olaszországban
Három
héttel később, 1947. augusztus 14.-én Olaszország északkeleti részén,
Friuli tartományban egy bizonyos Johannis professzor a hegyek között
barangolt, amikor hirtelen megpillantott egy vöröses fémkorongot az
egyik sziklahasadékban, és kibújt a fák közül, hogy jobban szemügyre
vegye. Ekkor vette csak észre, hogy két törpe lény követi őt apró
léptekkel, miközben fejük és kezük mozdulatlan maradt. Ahogy közelebb
értek, a professzort szinte minden ereje elhagyta: mintha hipnotizálva
lett volna. Az aprócska, alig 1 méter magas teremtmények átlátszó
overallt viseltek, vörös övvel és gallérral. A professzor semmiféle
szőrzetet nem látott rajtuk, de arcbőrük színére tisztán emlékezett:
talajzöld volt. Látta viszont, hogy van orruk és szájnyílásuk, amely úgy
nyílt és csukódott, mint a halak szája, valamint látta a hatalmas
dülledt szemeiket.
A professzor még elmondta,
hogy egy hirtelen ötlettől vezérelve rájuk kiáltott és meglengette
hegymászó botját, mire az egyik lény kezét az övéhez emelte, amelynek
közepéből azonnal előtört egy ködfelhő. A bot azonnal kirepült Johannis
kezéből, ő maga pedig hátra esett. Ekkor az egyik lény felkapta a botot,
majd visszavonultak a koronghoz, amely hamarosan fel is emelkedett.
Lebegett egy ideig a professzor szeme előtt, majd hirtelen eltűnt.
Az
ilyen és ezekhez hasonló beszámolók ígéretes anyagnak tűntek a jövőbeli
kutatások számára, és egyik sem utalt az idegenek inváziójának
veszélyére. A hivatalos szervek azonban vonakodással fogadták az ufók
leszállásáról szóló jelentéseket. 1953-ban azonban történt valami, ami
megdöbbentette a legtöbb kutatót. Ebben az évben jelent meg ugyani s az
első ufókönyv egy bizonyos George Adamski tollából. A könyv hatalmas
port kavart, és rengeteg vita keletkezett. Adamski ugyanis azt
állította, hogy beszélgetett egy repülő csészealj utasával, és
fényképeket is készített a járműről. Ő folyamatosan foglalkozott a
titokzatos tárgyakkal és azoknak utasaival. 1952. november 20.-án néhány
barátjával együtt elutazott az arizonai Parkerbe vezető út melletti
helyre azzal a céllal, hogy ufókat keressen, és meg is örökítse őket.
Látogató a Vénuszról
Adamski
egy 15 méter átmérőjű teleszkópot állított fel, és várt. Nemsokára
észrevette, hogy egy tárgy száll le a dombok között, és még le is
fényképezte, mielőtt eltűnt volna a szeme elől. Egyszer csak megjelent
egy személy, és odament Adamskihoz. Az idegen kb. 170 cm magas volt,
overallt viselt és vállig érő haja volt. Állítólag még kommunikálni is
tudtak, és a látogató elmondta, hogy a Vénuszról jött. Egyszer csak
felbukkant egy különleges tárgy, és az idegen elment vele, magával
rántva az egyik lemezkazettát, amelyben Adamski a filmeket tartotta. Az
ufonauta azonban hagyott lábnyomokat hagyott a homokban, amelyről
Adamski néhány barátja még gipszlenyomatot is készített. 1952. december
13.-án a vénuszi látogató visszatért a Földre, és magával hozta a
lemezkazettát.
Utószó gyanánt
Hogy
a fenti történet igaz, vagy sem, azt sajnos nem tudjuk. Meglehet, hogy
Adamski nem mondott igazat, vagy legalábbis szándékosan félrevezették
olyan lények, akiknek érdekében állt egy kis zavart kelteni a Földön.
Bár az is lehet, hogy a történet, amit Adamski mesélt el, eléggé
hihetőnek tűnt saját maga számára.
|