A
Peru
egy félreeső vidékén, a Pampas de Jumana nevű fennsíkon gigantikus
mértani alakzatok, monumentális állatfigurák, és nyílegyenes vonalak
terpeszkednek a vidéken. Rendeltetésük ismeretlen.
A világ legnagyobb grafikai alkotása
Mintegy
2000 évvel ezelőtt egy dél-amerikai civilizáció létrehozta Földünk
legkülönösebb ábráit. A sivatagi vörös kőzetbe száznál több alakzatot
véstek be, köztük közismert állatok és növények kontúrjait, geometriai
mintákat és egyenes vonalak meglepő sorozatát.
Számos
elmélet próbálja megmagyarázni, mit is ábrázolnak, és miért rajzolták
őket, de valódi rendeltetésük, ha volt egyáltalán, máig tökéletes talány
maradt.
A világ legnagyobb grafikai alkotása körülbelül 520 négyzetkilométernyi területen helyezkedik el Peruban, az Andok és a Csendes óceán között.
Már a XVI-XVII. századi spanyol
felfedezők is említették, de az 1920-as évekig jórészt ismeretlen
maradt, míg Julio Tello, a perui régészet atyja le nem írta formáikat.
Az alakzatokat 1941-ig nem vették megfontolt vizsgálat alá.
Mivel a Nazca-vidéken kevés eső esik, a rajzok többsége ugyanolyan jó állapotban van, mint mikor készült.
Jellemzőik
A
Nazca sivatagba vésett rajzok, mind ugyanolyan módon készültek: a
sivatag talajáról lekaparták a felszíni vörös kavicsréteget, hogy
feltáruljon az alatta fekvő halványsárga kőzet. Úgy tűnik ezt kézzel
végezték, mégpedig oly módon, hogy minden egyes kép tekintet nélkül
formájára, méretére és témájára, egyetlen megszakítatlan vonalból áll.
Két
nagy kategóriába tartoznak: vonalak és alakzatok; az utóbbiak vagy
párokba rendeződnek, mint a sínek, vagy geometrikus alakzatokat öltenek.
Úgy gondolják,- mivel a vonalak sok helyet átvágják a formákat, ez
utóbbiak készülhettek el hamarabb.
Az
alakzatok növények leveleit és ágait, állat és madárfigurákat
ábrázolnak, olykor e két forma elvont kombinációit. Például bagolyfejű
emberalak, kígyócsőrű madár.
Az
Andokhoz legközelebbi rajz egy kolibri. Lejjebb a kontinens felé egy
kardszárnyú delfin (az egyetlen ábrázolt tengeri állat), a tőle az óceán
felé eső részen pedig – tőle a pánamerikai autópályával elválasztva-
egy pók és egy majom „látható”.
A pók 45 méter hosszú.
A majomfigurát úgy értelmezik, hogy az a Göncölszekér egyik csillagának a Benetnaschnak a keltét szimbolizálja.
A kolibri gyakori motívum a nazca kerámiákon.
Készítőik
Valószínűleg a nazca indiánok
készítették őket, akik az Inka birodalom felemelkedése előtti Peru
egyes területeit lakták. Földművelő nép voltak, írásos emlékeket nem
hagytak maguk után: minden róluk szerzett mai tudás a sírok
tanulmányozásából származik. Halottaikat magzati pozícióban földelték
el, színes cserépedényekkel és más tárgyakkal vették körül; számos
temetkezési helyüket azonban, melyek közül egyesekben akár 5000 sír is
volt, már rég kirabolták.
Feltételezések
Van,
aki szerint ősi országutak lettek volna. Ám ez nem valószínű, hiszen
sokan közülük egyszerűen véget érnek valamelyik hegy tetején.
A
legáltalánosabban elfogadott hipotézis Paul Kosoktól származik, aki a
figurákban és vonalakban „a világ legnagyobb csillagászati könyvét”
vélte felfedezni. Ezt a nézetet osztja Maria Reiche is; szerinte a
vonalak a csillagok és csillagképek helyzetét jelzik az év különböző
időszakaiban, és a vetés, aratás stb. idejének meghatározására
használták őket. Egyes madáralakzatok csőre például a nyári napforduló
napkeltéjének irányába mutat.
A magyar Zelkó Zoltán feltételezése szerint öntözőrendszert képezhettek.
Az
a tény, hogy csak a magasból lehet egy-egy ábrát teljes mértékben
áttekinteni, felvetette azt az elméletet, hogy a nazcák képesek voltak
léggömbbel fölemelkedni, amíg a képeket megszerkesztették.
A Condor
Julian
Nott és Jim Woodman amerikai kutatók megpróbálták bebizonyítani, hogy
az ábrákat készítőik láthatták a levegőből. Condor I. nevű
hőlégballonjuk építéséhez csak olyan anyagokat használtak fel, amelyek a
nazcáknak is rendelkezésükre álltak.
A
szerkezet szögletes ballonnal rendelkezett és sajkaszerű kosarával
valóban fel tudott emelkedni a magasba. A ballonanyagot a nazca
leghíresebb figuráival díszítették.
Az
520 négyzetkilométernyi területen a rajzok azonban évekig ismeretlenek
maradtak: azokat ugyanis teljesen csak a levegőből lehet látni. Ez a
tény felveti a kérdést: a nazcák képesek voltak felemelkedni a földről?
Így talán irányíthatták a földön dolgozó mérnökök munkáját. Először: az
ábrázolásokban pedig sok helyen láthatók hőlégballonra vagy
sárkányrepülőre emlékeztető alakzatok. Másodszor: sok vonal végén
megfeketedett sziklákat körülzáró széles, kör alakú "égetőgödröket"
találtak, melyek hőlégballonok felszállóhelyei is lehettek. A Nazca
sírokból pl. olyan szövet került elő, amelynek szövése finomabb a mai
ejtőernyők alapanyagáénál, s erősebb, mint amiből a hőlégballonokat
készítik.
Julian
Nott és Jim Woodman amerikai kutatók a gyakorlati bizonyítást
választották: építettek egy hőlégballont, a Condor I.-et, aminek
építéséhez csak olyan anyagokat használtak fel, amelyek a nazcáknak is
rendelkezésükre álltak. A szerkezet szögletes ballonnal rendelkezett és
sajkaszerű kosarával valóban fel tudott emelkedni a magasba. A
ballonanyagot a nazca leghíresebb figuráival díszítették. A ballon 350 méter magasságba emelkedett, és 4,8 kilométert repült, mielőtt leszállt.
Veszélyben a vonalak
Bár már a 16-17. századi spanyol felfedezők is említették, Julio Tello, a perui régészet atyja csak 1920-ban kezdte el tanulmányozni. 1941 után indult meg a rajzok alapos vizsgálata.
A vonalak 1994
óta a világörökség részét képzik,de a felelőtlen érdeklődők, a perui
kormány nemtörődömsége, az illegális aranybányák és a hivatalos
szeméttelepek veszélyeztetik az ősi ábrákat. Alberto Urbano régész érte
el, hogy a védett övezetbe telepített szemétlerakóhoz tartozó,
kamionokat mérő mázsáló-állomást 15 kilométerrel arrébb költöztettek -
így a teherkocsik legalább nem fognak keresztülrobogni a gyönyörű
felszíni rajzokon. Többek között a pánamerikai autópálya is hibás, ami
keresztülvág a területen, és pont kettévág egy szerencsétlen felszíni
gyíkfigurát. Bár nappal önkéntesek védik, a terület éjjel teljesen
forrás: wikipédiaEGNAGYOBB GRAFIKAI ALKOTÁS: A Nazca-vonalak
|