Az orvoslás egyidős az emberiséggel. Sok mai, modern egészségügyi
eljárás alapjait fektették le régen, mégis, a középkori orvoslásról
mindenkinek a nevetséges, kifejezetten kártékony, fájdalmas kúrák,
kezelések jutnak eszébe - megalapozottan. Lássuk ezek közül a
legsokkolóbbakat!
LONDON. Az orvosi célú
kannibalizmus a korai Európa történetének egyik legfurcsább orvosi
praktikájaként vonult be az orvoslás történetébe. Sokáig tartotta magát
ugyanis az a nézet, hogy a mumifikálódott emberi hús fogyasztása
alkalmas, sőt ajánlott a betegségek kezelésére.
A középkori orvosi módszerek mai szemmel nézve kegyetlennek minősülnek,
rengeteg felesleges szenvedést okozva a betegnek, aki bele is hallhatott
a "gyógyító" tevékenységekbe. A faluról falura vándorló orvosdoktor,
borbély és seborvos az érvágás, hánytatás, beöntés és köpölyözés
módszerével, valamint piócák segítségével próbálta "megtisztítani" a
beteget. Az érzéstelenítés és a megfelelő műszerek hiánya miatt a
betegeknek borzasztó kínokat kellett kiállniuk.
A középkorban igen gyakori, a nyaki mirigycsomók megduzzadásával járó
görvélykórt a népi hiedelem szerint a francia és angol királyok puszta
kézrátétellel tudták gyógyítani. A 11-12. századra kialakuló szertartás
még a 18. században is megszokott rítus volt az udvarokban, azonban
1825. május 31-e után már egyetlen király sem tette kezét a skrofulában
szenvedők sebeire Európában.
Az ókori orvoslás már magas szintre jutott, ezt a középkorban az arab
medicina tudta egyedül továbbvinni, mert az európai középkor vallásos
gondolkodása miatt az orvoslás erősen visszaszorult – az egyházi falak
közé…
A középkori sebészeti eljárások kidolgozatlanok és fájdalmasak voltak. A sebészek ugyanis túl keveset tudtak az anatómiai, érzéstelenítési és sterilizáló technikákról ahhoz, hogy megfelelően elláthassák a sérüléseket. Akinek valamennyire is kedves volt élete, annak nem volt más választása.
A kőhasználat szellemi hátterének vizsgálatában nagy jelentőséggel
rendelkeznek az orvosi és a mágikus szövegek. Az e két forráscsoporttal
jelzett tevékenységi kör különválasztása Mezopotámia esetében nem
célravezető, mivel a szűkebb értelemben vett gyógyítás során mágikus és
orvosi eljárásokat egyaránt alkalmaztak: az orvosságok elkészítését,
illetve alkalmazását ráolvasás kísérte. Más esetben az orvosságot
éjszakára a csillagok alá helyezték, melyek meggyőződésük szerint
gyógyító energiával töltötték fel azt. A szövegek gyakran említik a
Kecske csillagképet, melyben Gula, a gyógyítás istennője testesült meg.[1]
A kőhasználat szellemi hátterének vizsgálatában nagy jelentőséggel
rendelkeznek az orvosi és a mágikus szövegek. Az e két forráscsoporttal
jelzett tevékenységi kör különválasztása Mezopotámia esetében nem
célravezető, mivel a szűkebb értelemben vett gyógyítás során mágikus és
orvosi eljárásokat egyaránt alkalmaztak: az orvosságok elkészítését,
illetve alkalmazását ráolvasás kísérte. Más esetben az orvosságot
éjszakára a csillagok alá helyezték, melyek meggyőződésük szerint
gyógyító energiával töltötték fel azt. A szövegek gyakran említik a
Kecske csillagképet, melyben Gula, a gyógyítás istennője testesült meg.[1]
A művészeti alkotásokon előforduló kóros állapotok, műtéti beavatkozások
felismerése, kórismézése a XIX. század végén, a művészettörténész
Polakowsky és a patológus Virchow (1897) munkásságával kezdődött.
Pre-inka és inka kerámia szobrocskákon és edényeken kiütéses
bőrbetegséget, gümőkóros csigolya-összeroppanást és következményes
púposságot, amputált végtagú személyeket és koponyalékelést figyeltek
meg. Napjainkra jelentős tudományággá terebélyesedett a képzőművészeti
emlékek ilyen irányú elemzése. A vizsgálatok többsége nem egy nemzet,
vagy művész alkotásait, hanem betegségeket, vagy egy-egy szervrendszer
kórképeit kutatja (Grzybowski és mtsa 1995, Jakobovits és mtsa, 2003,
Józsa 2006, Velegrakis és mtsai 1993, stb.). A legősibb festményeken, a
barlangi és sziklarajzokon (i. e. 20 000 - 5 000 körül) csonkolódást,
alkati anomáliákat, olykor betegségeket örökítettek meg
A középkori orvosi módszerek mai szemmel nézve kegyetlennek minősülnek,
rengeteg felesleges szenvedést okozva a betegnek, aki bele is hallhatott
a "gyógyító" tevékenységekbe. A faluról falura vándorló orvosdoktor,
borbély és seborvos az érvágás, hánytatás, beöntés és köpölyözés
módszerével, valamint piócák segítségével próbálta "megtisztítani" a
beteget. Az érzéstelenítés és a megfelelő műszerek hiánya miatt a
betegeknek borzasztó kínokat kellett kiállniuk.
Az ókori orvoslás már magas szintre jutott, ezt a középkorban az arab
medicina tudta egyedül továbbvinni, mert az európai középkor vallásos
gondolkodása miatt az orvoslás erősen visszaszorult – az egyházi falak
közé…
