Az ókori Róma homoszexualitását erősen befolyásolta a görög. Elég arra utalni, hogy a görög és a római istenek tulajdonképpen azonosak, csak más a nevük. Buchanan (2000) szerint az első 15 hódító hadvezérből 14 homoszexuális volt. A köztársaság korát az erkölcsi közömbösség jellemezte: sem szégyennek, sem dicsőségnek nem tekintették a homoszexualitást.

Pompeji városban fennmaradt falfestmények és használati tárgyak fényt derítenek Pompeji lakosságának és ezen keresztül az egész római császárkornak az erkölcsi sajátosságaira. Antonio Varone a témáról írt munkájában megjegyzi:
„A rómaiaknak, anélkül, hogy ezeket valaha is annak tartották volna, számunkra perverznek számító szokásaik voltak, amelyekhez ők kitartóan ragaszkodtak. [...] Az obszcenitásnak, ahogyan azt ma használjuk, még a fogalma sem létezett [...].”

A szexuális kultúra emlékeit egyetlen kor és társadalom vizsgálatakor sem nélkülözhetjük. Ennek ellenére, különféle okok miatt, az élet e területére vonatkozó kultúrtörténeti kutatások a századforduló és a húszas évek rövid fellendülése után csak az utolsó húsz esztendőben indultak meg.

Jelen írás a figurae Venerisre, azaz a szeretkezési testhelyzetekre vonatkozó antik forrásokat próbálja csoportosítani és vázlatosan bemutatni. Jóllehet az ókori szexualitás története általában adatokban gazdag, a téma szempontjából forrásaink rendkívül töredékesek, és egyértelmű következtetéseket aligha tesznek lehetővé.
Ez az áttekintés csupán segítséget szeretne nyújtani a további kutatáshoz, felkeltve tán azok érdeklődését is, akik hasonló témákról – ahogy Paulus Zacchias írta a 17. században – legföljebb ”mélységesen szégyenkezve szólnak”.

Hogy a szexualitás nem volt tabu a görög–római világban, sehol máshol nem nyer oly egyértelmű bizonyítást, mint Pompejiben. A ma már „kényesnek” számító erotikus témák megjelenítése falfestményeken, mozaikokon, szobrokon egy életörömökre éhes világ képét vetíti elénk, ahol egyformán természetes a vágy kifinomult követése vagy a közönséges élvezetek keresése.
Pompeji erotikus emlékeinek jó részét ma egy nápolyi múzeum titkos termeiben őrzik. Szűk látókörű prüdéria és álságos szégyenkezés akadályozza a mai látogatót abban, hogy a mindennapi élet rejtett oldalát is megismerje, amely pedig szintén hozzátartozott a Római Birodalom történetéhez. Írásunk és képeink egy olyan érzéki világba vezetnek be, amelyet még nem vett körül a valláserkölcsi értékítéletből fakadó titokzatosság.