A kezdetek
A történelemben legalább négy, önmagát így nevező titkos társaság létezett; közülük a legelső a XV.-XVI. század fordulóján Spanyolországban (pontosabban Kasztíliában) megalakult, és gnosztikus alapokon nyugvó Los Alumbrados, melynek vezetője (kvázi a női emancipáció előhírnöke) egy nő volt, bizonyos María de Santo Domingo. Ők azon meggyőződésüknek adtak hangot, hogy az emberi lélek közvetlenül is tud kommunikálni Istennel, nincs szükség sem papokra, sem intézményes egyház. Ehhez a formabontó teóriához természetesen a Szent Inkvizíciónak is volt egy-két szava. Az alumbrados-elmélet hamarosan átjut a Pireneusokon, s francia földön is létrejönnek hozzájuk hasonló társaságok, amelyek önmagukat már illuminés-nek nevezik. Az egyik legjelentősebb ilyen csoport a pikárdiai Pierre Guérin atya által 1625-ben megalapított guerenisták, illetve a Joachim Martinès de Pasqually  nevével fémjelzett (és a szabadkőművesekhez ezer szállal kötődő) martinisták, másfél évszázaddal későbbről. Misztikus és ezoterikus tanokat hirdettek, s bizony a fehér mágiával is kacérkodtak, állítólag eredményesen.  De hagyjuk a dicső, ám szinte elfeledett elődöket, hiszen ha napjainkban az illuminátusokról hallunk, száz ember közül kilencvenkilencnek a bajor gyökerű társaság ugrik be. Tekintsük át, kik is ők, honnan jöttek és mit akarnak.
 

A bajor szál
1776-ot írunk. Bajorország szívében, Ingolstadtban járunk. A kisváros még 135 évre van attól, hogy az Audiról, s kétszázra, hogy a Media Marktról legyen nevezetes, de a helyi egyetem gőzerővel működik, s jobbnál jobb fejek fordulnak meg a környékén. Biztosan tudjátok, de emlékeztetőül leírom: Victor Frankenstein, az alkémia és a vegytan mestere ingolstadti laboratóriumában alkotja meg azt a szörnyet, aki végül – roppant igazságtalanul – létrehozója nevén vált világhírűvé. De térjünk vissza az egyetemre, ahol egy 28 éves, Johann Adam Weishaupt nevű teológiatanár, a kánonjog szakértője (nem mellesleg kikeresztelkedett zsidó) 1776. május elsején (!) megalapítja a Bund der Perfektibilisten (A Tökéletességre Törők Szövetsége) nevű társaságot. Alapjaiban egy egalitariánus, jezsuita-ellenes, antimonarchista szervezet volt, nyakonöntve jókora adag szabadkőműves ideológiával és ezoterikus szimbolizmussal. A maszonikus vonal nem meglepő, hiszen Weishaupt mester maga is vezetőségi tagja volt az egyik müncheni páholynak.  Az Illuminátusok Társasága (mert végül ezen a néven csináltak karriert) eleinte igen szerényen indul: mindössze öt alapító tagból állt, akik valamennyien ugyanabból a páholyból származtak, de meglehetősen zavarta őket a szabadkőműveseket övező egyre nagyobb nyilvánosság. Adam (és jobbkeze, bizonyos von Knigge báró) jó szervező volt: a társaság egy év múlva már több száz taggal rendelkezett, s 1780-ra kétezren voltak, akkor még főleg német nyelvterületen. A németek genetikusan vonzódnak az olyan titkos társaságokhoz, amelyekben kiélhetik a nyirkos germán erdőkben egykoron élt őseiktől örökölt, miszticizmus iránti rajongásukat. Legyen fáklyás félhomály és éjféli eskü, hemzsegjenek a rejtett, ősi és titokzatos szimbólumok, lehessen jóízűen konspirálni, na és természetesen minimum az emberiség jövője legyen a tét.  A fekete egyenruhára meg a Lebensraum-elméletre még másfél évszázadot kellett várni. Az ideológiának van egy olyan tulajdonsága, hogy nem vesz tudomást az országhatárokról, nem kell ehhez Schengen; szerte Európában alakulnak illuminátus-körök: 1783-ra Franciaország, Németalföld, Svédország, Lengyelország és Magyarország is feliratkozik a listára. Egyre erősebbek és befolyásosabbak, s egyre komolyabban idegesítik a katolikus egyházat – no meg azokat a világi uralkodókat, akik tanácsadói között még ott voltak az 1773-ban feloszlatott jezsuita rend egykori tagjai. A jezsuiták valami miatt nagyon csípték a szabadkőművesek (és az illuminátusok) szemét. Sokan állítják, hogy a Jézus Társaság XIV. Kelemen pápa általi feloszlatása a szabadkőművesek egyik legnagyobb sikere volt. A pápa kereken egy évvel élte túl ezt az intézkedését, a jezsuita rend viszont még negyven évet volt kénytelen várni arra, hogy ismét engedélyezzék működését. Weishaupt radikalizmusa, egyre keményedő állam-  és egyházellenes szókimondása, no meg a társaság növekvő súlya kiveri a biztosítékot a bajor választófejedelemnél, Károly Tivadarnál, aki 1784 nyarán uralkodói rendeletben tiltja be az összes titkos társaságot, majd (ha valaki nem értené) egy újabb, egy évvel később kiadott utasítással nevesítve is törvényen kívül helyezi az illuminátusokat (és a szabadkőműveseket) egész Bajorországban, Weishauptot pedig nemcsak az egyetemről, hanem az országból is száműzik. Türingiában telepedik le és a távolból szemléli az általa létrehozott társaság utóéletét. A történelemből tudjuk, hogy az izomból való betiltás elég alacsony hatásfokkal működik; az illuminátusok hírnevének és tekintélyének tán még használt is egy kicsit. A nemzetközi tagságból lemorzsolódnak ugyan pár százan, de a társaság elit-jellegét ez még erősíti is.

Cagliostro gróf színre lép
Nem kell túl sokat várni az első komoly konteóra, ami az illuminátusokhoz fűződik. 1789 decemberében Rómában őrizetbe veszik a kor egyik legnagyobb kalandorát, a híres okkultistát, kabbalistát, szellemidézőt és gyógyítófenomént, Giuseppe Balsamo-t, aki Alessandro Cagliostro gróf néven olyan halálos ellenségeket szerzett magának, mint Nagy Katalin cárnő, XVI. Lajos francia király, VI. Piusz pápa, vagy kollégája, Giacomo Casanova.  Cagliostro (akiről egyesek szerint Mozart A varázsfuvola egyik főszereplőjét, Sarastrót mintázta) bizonyíthatóan szabadkőműves, ami akkoriban a pápai államban főbenjáró bűnnek számít és halálbüntetést von maga után. Az álgróf vélelmezhetően vádalkut köt a római inkvizícióval: börtönbüntetés fejében hajlandó „feltáró jellegű, beismerő vallomást” tenni nemcsak a szabadkőművesekről, hanem az illuminátusokról is. Jegyzőkönyvbe mondja, hogy ez a két titkos társaság világrengető akciókra készül, melyek keretén belül a Bourbon-ház trónfosztása mellett a katolikus egyház (s ezen belül a pápaság intézményének) megszüntetésén munkálkodnak.  A biznisz az biznisz: a részletes, több száz oldalas tanúvallomásért cserébe VI. Piusz eltekint az akasztófától és az eretnek grófot mindössze életfogytra ítélik;  egy sikertelen szökési kísérletet követően a Forte di San Leóban hal meg tüdőgyulladásban, 1795-ben. Európa monarchiáinak és az egyházi államnak nem kell több: az illuminátusok feketelistára kerülnek, amit csak megerősít Augustin Barruel francia abbé 1797-ben napvilágot (és nyomdafestéket) látott visszaemlékezés-sorozata, amelyben a derék jezsuita pap (bármelyik profi konteóst megszégyenítő módon) levezeti, hogy az 1789-es francia forradalmat a jakobinusok és az illuminátusok találták ki, szervezték meg és bonyolították le. Talán mondanom sem kell, Barruel abbé szerint Robespierre, Danton és Saint-Just valamennyien illuminátusok voltak.

Ha egy üzlet beindul
A XIX. század beköszöntével nem nagyon lehet olyan világtörténelmi eseményt találni, amely mögött ne az illuminátusok sejtelmes árnyát vélnék felfedezni az erre fogékonyak. 1803-ban egy kiugrott szabadkőműves, bizonyos Johann August von Starck filozófus és hittudós megjelenteti a Triumph der Philosophie im achtzehnten Jahrhunderte (A filozófia diadala a XVIII. században) című munkáját, amelyben kristálytiszta logikával (?) levezeti, hogy a Gonosz milyen megnyilvánulási formákat öltött az antik Görögországtól kezdve a középkor eretnekségi mozgalmain keresztül egészen az illuminátusokig. John Robison skót akadémikus pedig egy beszédes című (Proof of Conspiracy – Az összeesküvés bizonyítéka) dolgozatban ragyogóan felvázolt elméletet tár a publikum elé, amelyben felfedi Weishaupték tervét egyfelől a szabadkőművesek behálózására, másrészt pedig a világhatalom átvételére. Az Újvilág sem marad érintetlen az ügyben. Egyes konteósok meg mernének esküdni arra, hogy Weishaupt és társai száműzetésük után nem Türingiába vagy Szászországba távoztak, hanem meg sem álltak Észak-Amerikáig, ahol George Washington meghívta őket a Mount Vernon-i ültetvényére. Itt ők készítették fel az USA majdani első elnökét arra, hogy az új államot az illuminátus elvek szerint irányítsa. Tény, hogy a harmadik elnök (Thomas Jefferson) deklaráltan csodálta Weishauptot és csodálatát fejezte ki, hogy „ez a nagyszerű ember az őt körülvevő világi és egyházi zsarnokság ellenére” kitartott csodálatos eszméi mellett.
 

A huszadik század
A két világháború közötti ingatag békeévekben az illuminátusok már-már felszusszanhattak, hiszen minden jel arra utalt, hogy a feledés homályába merültek, amikor hirtelen felbukkant egy Nesta Helen Webster nevű brit történész (nem mellesleg a közép-angliai rendőrség főkapitánya, Arthur Webster felesége, és ugyancsak nem mellesleg a Brit Fasiszta Párt lelkes tagja, később az 1935-ös nürnbergi törvények szurkolója), aki 1921-ben és 1924-ben a következő címekkel jelenteti meg kutatásai eredményét: World revolution: the plot against civilization (A világforradalom: összeesküvés a civilizáció ellen), illetve Secret societies and subversive movements (Titkos társaságok és felforgató mozgalmak). Nos, Helen nagyságos asszony keményen belecsap a lecsóba: túl azon, hogy a zsidók is megkapják tőle a magukét, a szerző az elmúlt kétszáz év legkellemetlenebb eseményeiért egyértelműen az illuminátusokat teszi felelőssé: a francia forradalom, az USA megalakulása és függetlenségi háborúja, Napóleon felbukkanása és pályafutásának kezdeti sikerei (ne feledjük, mégiscsak egy brit hölgyről beszélünk…), na és természetesen a bolsevikok oroszországi forradalma. És az sem meglepő, hogy a tizenkilencedik-huszadik század három legriasztóbb ideológiájáért (úgymint pángermán eszme, cionizmus és kommunizmus) ugyancsak Weishaupték a felelősök. Helen máskülönben sem volt egy unalmas figura: meg volt győződve például arról, hogy egyik előző életében francia hercegnő volt, akit 1789-ben a párizsi forradalmárok guillotine alá hurcoltak; az eseményről élénk emlékei maradtak, amelyeket nem habozott megosztani az arra érdemesnek tartott hallgatósággal. Nem hagyhatjuk szó nélkül Milton William Cooper munkásságát sem, aki obsitos amerikai haditengerészeti hírszerzőként 25 évet szánt az életéből arra, hogy a legváltozatosabb konteókkal szórakoztassa olvasóit, illetve hallgatóságát (Milton ugyanis rádióműsorokat is vezetett). Szemében az illuminátusok egy, az egész Földet behálózó összeesküvés agyát működtetik, aminek a végén a többek által emlegetett Új Világrend körvonalai sejlenek fel. Cooper kolléga meggyőződése, hogy a szabadkőművesek csak az illuminátusok bábjai, s a világon semmi nem történhet anélkül, hogy ezek (mármint Weishaupt leszármazottai) előzetesen rá ne bólintanának. Természetesen nem minden szabadkőműves tudja, hogy az illuminátusok lényegében az ő vezérkaruk, hiszen csak a 32. fokozatot elérő maszonokat avatják be a Nagy Titokba. Milton barátunk még az ufókat is bevonja a nagy illuminátus-összeesküvésbe, csak ott mond ellent önmagának (többször is), amikor az ok-okozat összefüöggéseket vizsgálja: egyszer azt vezeti le, hogy az ufókat az illuminátusok irányítják, másszor pedig azt a verziót erőlteti, mely szerint Weishauptékat a földönkívüliek ültették az emberiség nyakára.  Az Illuminátus Társaság alaptézisei Cooper (valamint sok más teoretikus) szerint az alábbi pontokban foglalhatóak össze:
Minden intézményes (világi és egyházi) hatalom jogutód nélküli megszüntetése
A közösségi tulajdon bevezetése (a magántulajdon megszüntetése)
A nemzetekfelettiség propagálása, a nemzeti érzések visszafejlesztése
A házasság intézményének eltörlése, kommunák létrehozása
 

Az Új Világrend (s ezen belül egy világkormány) létrehozása, ami fölött természetesen ők gyakorolnak ellenőrzést
Cooper amúgy szomorú véget ért: 2001-ben lövöldözésbe keveredik a helyi (Apache megye, Arizona állam) seriff embereivel, akik egy hatályos elfogatóparancs értelmében érte jöttek, nem ellene. Ő félreérti a dolgokat (vagy nem), és tűzpárbaj alakul ki, melynek következtében Milton több golyóval a testében végzi. Egy volt titkosszolgálati szakemberrel, bizonyos John Colemannel zárjuk az illuminátus-összeesküvés prófétáinak sorát. John a brit MI-6-nek dolgozott, és (legalábbis állítása szerint) ott bukkant rá annak az összeesküvésnek a bizonyítékaira, amelyről a The Committee of 300 (A háromszázak Bizottsága) címmel könyvet is írt. Rutinos konteósoknak nem lesz meglepetés a tartalma: Coleman egy 1727 óta működő, 300 főből álló überszuperhipertitkos szervezetről rántja le a leplet, amely a világuralomra tör – természetesen ebben is az illuminátusok mocskos keze van, de Rotschildék sem hiányoznak. Pikáns része a teóriának, hogy a Muszlim Testvériség nevű közel-keleti szervezetet (vagy inkább szervezet-konglomerátumot) is az illuminátusok alapították, olyan megfontolásból, hogy legalább egy transznacionális muzulmán tömegszervezet az ő ellenőrzésük alatt álljon. És mivel minden mindennel összefügg: Coleman kolléga abban is biztos (sőt: bizonyítékai vannak), hogy az illuminátusok tartják kézben nemcsak a szabadkőműveseket, hanem a  Bilderberg-csoportot, no és a Council on Foreign Relations-t is (ez utóbbiról is hamarosan élesedik a poszt!). És igen, tudom: igazságtalanul (továbbá szándékosan) kihagytam Umberto Eco művét, A Foucault-ingát, Robert Shea és Robert Anton Wilson Illuminatus! című trilógiáját, valamint az őskonteós Robert Icke (remek)műveit, és nem tettem említést az egyetlen dokumentált halhatatlanról, Saint Germain grófról sem, aki szintén az ő soraikat erősítette erősíti.  Hogy miért? Hát mert hiszek az interaktivitásban és tudom, hogy kommentekben olvasni ezekről még szórakoztatóbb lesz, mintha belefogalmaztam volna őket a posztba.