1899-ben egy pekingi orvos betegének olyan gyógyszert írt fel, amely
Kína egyik legérdekesebb régészeti leletének felfedezéséhez vezetett. A
gyógyszer egyik alkotóeleme őrölt „sárkánycsont” volt, amit Honan
tartományban nagy bőségben gyűjtögettek a földjeiken a gazdálkodók. A
beteg is vásárolt néhány ilyen csontot, és mivel tanult ember volt,
felismerte, hogy a csontdarabkák voltaképpen teknőcpáncél-töredékek,
amelyeken különös repedések és karcolások láthatóak. A figyelmes
tanulmányozás után kiderült, hogy a bevésett karcolásokban rendszer van.
A beteg ún. jövendölőcsontokra bukkant, amelyeket a Sang-dinasztia
idején jövendőmondásra használták. A rajtuk látható „feliratok” pedig a
kínai írás legrégibb formájának tekinthetők.
A
Sang-dinasztiáról most kiderült, hogy az i. e. XVIII. századtól a XII.
századig uralkodott Anjang közelében, Pekingtől déli irányban 500
kilométerre. Az ott végzett ásatások során több mint 100 ezer,
„felirattal” ellátott csont- és teknőspáncéldarab került elő, melyeken
főleg kérdések fogalmazódtak meg az ősi istenekhez. Úgy tűnik, a
Sang-uralkodók mindennapi életük megnyilvánulásaiban a jövendölőcsontok
révén kérhettek útmutatást: a jó terméshez szükséges időjárás, vadászat,
áldozatok bemutatása, politika, álmok, egészség, házasság és
gyermekáldás ügyében is. I. e. 1200 körül Vu Ding király például két
felesége jövendője felől érdeklődött. Elegendő eső hullik-e majd Ce
úrhölgy földjeire? Hao asszony apját hosszú ideje üldözi a balsors:
rámosolyog-e végre-valahára a szerencse? Milyen csataterv szerint üssön
rajta az ellenségen Hao asszony és serege?
Már jóval a
Sang-dinasztiát megelőzően is jósoltak jövendölőcsontok segítségével, de
ez a jövendölési forma az ő uralkodásuk alatt fejlődött magas
művészetté. Bonyolult szertartás során készítették elő a jósláshoz a
teknősbéka hátpáncélját: kivájták, lecsiszolták, kiszárították és
kifényesítették. Miután a király feltette a megválaszolandó kérdést,
izzó vasak vagy felhevített kövek segítségével rendkívüli hőhatásnak
tették ki a csontot, aminek következtében repedések jelentek meg a
felületén. A jósok a repedések mintázatából olvasták ki az istenek
válaszát, és a kérdést és a választ is írásba foglalták a csontdarabkán.
A
Sang-dinasztia letűnte után a jövendölésnek ez a formája a köznép
körében is elterjedt. I. e. 800 körül született az a ránk maradt, epés
költemény, amely arról számol be, hogy egy házasulandó pár a menyegzője
előtt jóslatot kért, de a házasságuk koránt sem sikerült olyan jól,
ahogyan azt a jövendölőcsont kilátásba helyezte. Az I. századra aztán a
jóslásban a csontokat már teljesen kiszorította a cickafarkkóró, majd a
pénzérmék használata.
