Életünk során többször is kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy szeretnénk valakivel kapcsolatba kerülni, de nem sikerül, vagy nem úgy, ahogy arra vágytunk. Ilyenkor az ábránd megmarad, és átlép egy következő életbe, állítják a reinkarnáció hívei.

A vámpírok, illetve a hozzájuk kötődő mítoszok évezredek óta léteznek, hiszen már Mezopotámiában, vagy az ókori rómaiak és görögök idejében is keringtek olyan történetek, amelyek a mai modern vámpírokhoz hasonlatos lényekről, jelenségekről szóltak. Ám e nagyon messzire visszanyúló gyökerek ellenére, az igazi vámpír-kultusz, vagyis azok a hagyományok, amelyekből napjaink vérszívóinak különféle platformokon történő ábrázolása ered, csupán a korai XVIII. században alakult ki, elsősorban a dél-kelet európai népcsoportok szájról szájra terjedő regéi révén. Maga a vámpír szó is csak 1734-ben született meg, először egy ismeretlen szerzőtől származó, a Travels of Three English Gentlemen címet viselő útleírásban bukkant fel. Az eleinte afféle ártó szellemként emlegetett vámpírok a XIX. század derekára nyerték el azt a sötét, komor és vészterhes hangulatot, amely napjainkban is jellemzi őket, ugyanakkor sokan a vámpírok révén próbáltak magyarázatot adni az abban az időben rejtélyesnek és tudományosan elképzelhetetlennek tartott halálesetekre. A karizmatikus és művelt vérszívó szörnyeteg alakja John Polidori The Vampyre című művével alakult ki, amely kiváló fogadtatást kapott, és ösztönzően hatott a kor hasonló tartalmú irodalmára, azonban mégis Bram Stoker majd’ nyolcvan évvel később, 1897-ben megjelent Dracula című regénye vált a téma kultikus darabjává, és azóta is ezt tartják a vámpír történetek kvintesszenciájának. De lássuk, milyen hagyományok, legendák és népi történetek vezettek el napjaink vámpírjainak kialakulásához.

0. A vámpír olyan holttest, amelyik a halála utáni 40. napon visszatér, hogy élő emberek vére által új erőre kapjon.

A vámpírokat sokan a denevérekkel azonosítják, illetve úgy képzelik, hogy az élőhalott ennek az állatnak a testében is képes vadászni. Valóban, léteznek olyan denevérfajok, melyek állatok vérével táplálkoznak, de emberre szinte sosem támadnak. A gyenge látású kisemlősök napközben sötét helyeken bújnak meg, gyakran régi kriptákban vernek tanyát, ezzel még inkább rászolgálva ijesztő hírnevükre.

Ahhoz, hogy a legendák túlélhessék napjaink prűd realítását szükségük van arra a misztikumra amelyben megfogantak, mivel a túl sok magyarázat megöli szépségüket. Hasonló a helyzet Vlad Ţepeş történetével is, a titokzatos uralkodóéval kinek kincse egy kút mélyén rejlik és kinek titkos sze relme rejtve maradt a világ szeme elől.