Az elmegyógyintézetek és a kísértethistóriák mondhatni kéz a kézben járásának okát a közhiedelem szinte természetesnek veszi, áttekintve néhány tébolyda történetét ezt az evidenciát pedig akár alátámasztottnak is tarthatjuk. Ebben a rovatban többször is bemutattam már nektek olyan kórházakat vagy elmegyógyintézeteket, amelyek úgyszólván „rovott múlttal” rendelkeznek, de ezúttal - ha lehet ezt mondani - az egyik leghíresebb ilyen műintézményt szeretném veletek megismertetni.

A XIII. században, a nyugat-európai szellemiségben a pszichiátriai zavarokkal küzdők élete egy halálukig véget nem érő vesszőfutás volt. Az akkori nézetek ugyanis a legkevésbé látták a probléma valós gyökereit, nem beszélve arról, hogy az elmezavar definíciója is nagymértékben különbözött a mai ismereteink szerinti meghatározásoktól. Ennek köszönhetően például olyan dolgokat is az őrület számlájára írtak, mint a dadogás, vagy épp a rendszeres maszturbálás. A korabeli gyógyítók általában a katolikus egyház által diktált különös módszerekkel próbálták „kikúrálni” bajukból azokat, akik vélt vagy valós pszichés problémákkal küzdöttek. Természetesen akkoriban is akadtak jó szándékú papok és szerzetesek, akiket jóakarat vezérelt és valóban segíteni szerettek volna hányattatott sorsú embertársaikon.

Az elmebetegek* megítélése a különböző civilizációkban igen eltérő volt. Ismerünk kultúrákat, amelyekben szent emberként tisztelték, míg másutt gonosz lelkektől vagy az ördögtől megszállott bűnösöknek tekintették őket, akiket a társadalom kivetett magából. A Bibliában, Jézus csodás gyógyításainak történetében is találkozunk elmebetegekkel: az ördöngösök meggyógyításához az ördögöt kellett kiűznie belőlük.

1868 deczember 6-án adatott át rendeltetésének az ország legnagyobb s legismertebb elmegyógyító intézete: a lipótmezei elmegyógyintézet, mely január elején 482 férfi és 522 női, összesen : 1004 beteget számlált. Megalapítása óta esztendők hosszu során át dr. Niedermann Gyula miniszteri tanácsos volt az igazgatója, ki csak néhány év előtt vált meg állásától s jelen igazgatón kívül dr. Molnár Károly főorvos, dr. Geiger József és dr. Dósai Mihály másodorvosok működnek itt. Az intézet betegeinek létszáma ez év elején 172 férfi és 165 nő volt.

Az „elmebetegség” nem az újkor találmánya, elmebetegek mindig voltak. A társadalom és így a társadalmi hozzáálás azonban változott, ahogy változott ellátásuk intézményrendszere is.

A kőhasználat szellemi hátterének vizsgálatában nagy jelentőséggel rendelkeznek az orvosi és a mágikus szövegek. Az e két forráscsoporttal jelzett tevékenységi kör különválasztása Mezopotámia esetében nem célravezető, mivel a szűkebb értelemben vett gyógyítás során mágikus és orvosi eljárásokat egyaránt alkalmaztak: az orvosságok elkészítését, illetve alkalmazását ráolvasás kísérte. Más esetben az orvosságot éjszakára a csillagok alá helyezték, melyek meggyőződésük szerint gyógyító energiával töltötték fel azt. A szövegek gyakran említik a Kecske csillagképet, melyben Gula, a gyógyítás istennője testesült meg.[1]

A kőhasználat szellemi hátterének vizsgálatában nagy jelentőséggel rendelkeznek az orvosi és a mágikus szövegek. Az e két forráscsoporttal jelzett tevékenységi kör különválasztása Mezopotámia esetében nem célravezető, mivel a szűkebb értelemben vett gyógyítás során mágikus és orvosi eljárásokat egyaránt alkalmaztak: az orvosságok elkészítését, illetve alkalmazását ráolvasás kísérte. Más esetben az orvosságot éjszakára a csillagok alá helyezték, melyek meggyőződésük szerint gyógyító energiával töltötték fel azt. A szövegek gyakran említik a Kecske csillagképet, melyben Gula, a gyógyítás istennője testesült meg.[1]